Nehéz tudományos igényű cáfolatát adni olyasvalaminek, aminek éppen az a legfőbb jellemzője, hogy semmibe veszi a tudományos módszertan követelményeit. Ezzel a megjegyzéssel kezdi Politikai okkultizmus című könyvét Kertész-Bakos Ferenc. Manapság ugyanis számtalan esetben találkozhatunk olyan írásokkal, internetes blogokkal és „konferenciákkal”, ahol a keresztény hagyományt újpogány, ázsiai, ősmagyar és még ki tudja, miféle elemekkel gyúrják össze. A szerző bemutatja e jelenség jellemzőit és kialakulásának okait.
Elemzése szerint legelőször is azt kell észrevennünk, hogy ezekben az esetekben soha „nem a tartalom a lényeg, hanem a rendeltetés”. Vagyis nem igazán az a fontos, amit állítanak, hanem mindig az, amiért. Összefoglalva megállapítható, hogy ez a jelenség is egyfajta ellenkultúra részeként értelmezhető, amely választ igyekezett adni korunk irányvesztettségére, az abszolút értékekbe vetett hit megingására.
A szerző e jelenség legfőbb vonulatai közül kettőre tér ki részletesen: az Arvisurákra és a pálos rend körüli zavarra. Az Arvisura egy szovjet partizán által elmondott és Paál László ózdi kohász által lejegyzett, történetinek beállított szöveg, amelynek értelmében a magyarok a világ legősibb kulturális hagyományának örökösei. Az „ősi pálos rend” megnevezés mögött pedig az a feltételezés rejlik, mely szerint a pálosok valójában nem római katolikus szerzetesek, hanem ezoterikus tudás birtokában lévő sámánok.
Kertész-Bakos kísérletet tesz a botcsinálta doktorok és kutatók zagyvaságainak cáfolatára. A függelékben pedig elolvashatjuk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia újpogánysággal kapcsolatos, 2009-ben kibocsátott körlevelét is.
(Kertész-Bakos Ferenc: Politikai okkultizmus, 2012)
