Újabb „értékorientált” kötetek

„Az Értékorientált pedagógia egy könyvsorozat – hangsúlyozta Fülöpné Erdő Mária, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) rektora, a sorozat szerkesztője –, de nem tankönyveket jelent, hanem oktatási segédanyagot.” Voltaképp egy katolikus neveléstudományi programról van szó, amely választ kíván adni az oktatás kihívásaira. A vele azonos című, huszonkét részes könyvsorozat célja az, hogy katolikus szemléletmódot nyújtson.

 

Előadásában a rektor asszony elmondta, hogy társadalmi szükségletek hívták életre a sorozatot: egyre nőtt az igény az egyházi iskolák és a keresztény szemléletű oktatás iránt, de az iskolák átvétele után a változatlan tanári kar nem volt képes közvetíteni a keresztény értékeket, illetve a tanárok leterheltek voltak, így nem nyílt lehetőség egyéni tananyagfejlesztésre, új segédletek kidolgozására, s nem álltak rendelkezésre az anyagiak sem arra, hogy megrendeljék ezeket. Ezért született hát meg a könyvsorozat, amely tantervtől és tankönyvcsaládtól függetlenül, bármely iskolatípusban használható.


Az AVKF, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet szakemberei dolgozták ki, a Szent István Társulat adta ki, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával jelent meg. A könyveket a szakmai lektor mellett egyházi lektor is ellenőrizte, hogy a benne lévő ismeretek ne mondjanak ellent az egyházi tanításnak. Erdő Mária hangsúlyozta: a kiadványok nem tartalmazzák a teljes tananyagot, s nem is helyettesíthetik azt, csak katolikus szempontokkal egészítik ki. Otthoni, egyéni feldolgozásra is alkalmasak, és internetes oldal is kapcsolódik hozzájuk. A www.tudashalo.hu honlapon belelapozhatunk a könyvekbe, és segédanyagokat (videókat, képeket, térképeket, feladatlapokat) is találhatunk itt.

 

A rektor asszony szerint fontos, hogy a keresztény nevelésre felkészült pedagógusok kerüljenek az iskolákba, ezért arra törekszenek, hogy a felsőoktatási intézményekben, a BA- és az MA-képzésben is értékorientált szemléletet vezessenek be, illetve továbbképzéseket szervezzenek gyakorló pedagógusoknak. Elindították a Katolikus Pedagógia című neveléstudományi szakfolyóiratot, és minden év áprilisában keresztény neveléstudományi konferenciát rendeznek.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .