Új pünkösdre várva: a zsinati pápák öröksége

 

Átveszi VI. Pál pápától a dialógus gyakorlatát az egyházon belüli kapcsolatokban, de a világvallásokkal, sőt a „minden jó szándékú emberrel” folytatott párbeszédben is: hiszen csak így tudja forrongó és alapjait vesztett korunknak felkínálni Krisztus valamennyi embert meghívó szeretetét.

Átveszi II. János Pál pápától az egész emberiségre nyitott, melegszívű emberségét, amellyel képes volt megszólítani minden nemű, fajú és világnézetű embert. S végül átveszi XVI. Benedek pápától a zsinati örökség hűséges őrzését, hiszen ő a Hittani Kongregáció élén, majd pápaként is arra törekedett, hogy a zsinat hiteles értelmezését és folytatását segítse elő. Távol tartotta mindkét szélsőséget: a zsinat előtti múltat visszasíró konzervativizmust, de a zsinat igazi tanításától elrugaszkodó progresszizmust is, az utóbbi években kitört viharok között is ügyelve arra, hogy az egyház zsinati iránytűje ne lengjen ki egyik irányban sem.


 

Az elmúlt évtizedek alatt mindkét oldalon számos torzulás keletkezett. Ezek egy része megszűnt, lelepleződött vagy korrekcióra talált, némelyikük viszont az idő múlásával egyre kevésbé halasztható intézkedéseket sürget. Az egyház valódi, zsinati megújításához vezető reformok még számos területen váratnak magukra, a vatikáni kúria reformjától a papság életének megújulásáig és a világi hívek igényeire és kéréseire adott válaszokig.

Néhány nappal ezelőtt a pápa elbúcsúzott a római papságtól. Személyes hangú visszaemlékezésében felidézi a zsinat kezdetét. „Nemcsak örömmel, hanem lelkesedéssel mentünk a zsinatra. Hihetetlen várakozás élt bennünk. Azt reméltük, hogy minden megújul, hogy valóban új pünkösd kezdődik, az egyház új korszaka.” Beszédében a pápa áttekinti a zsinat lefolyását és legfőbb témáit. Utal arra, hogy az egyház és a gyorsan változó mai világ viszonyában milyen nehézségek és torzulások jelentkeztek, s hogyan hatott vissza a világ a zsinatra, hogyan hozott létre a valódi mellett egy „virtuális zsinatot”, több, az egyház lényegétől idegen kezdeményezéssel. A valódi zsinat megvalósítása így számos nehézségbe ütközött. Végül mégis avval a reménnyel fejezi be szavait, hogy ezek a torzulások lassan megszűnnek, és elkezdődhet az egyház valódi megújulása, „új pünkösdje”, a zsinat szellemében. Amint korábban kijelentette: „A II. vatikáni zsinat öröksége még nem ébredt fel. Ám biztos vagyok abban, hogy ez az ébredés el fog jönni.”

A szerző piarista szerzetes,
a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola
korábbi főigazgatója