Egy ismeretlen jótevőnk

Hubert Lehner (1928–2014)

Manapság sok szó esik a világiak szolgálatáról az egyházban. Newman bíboros írta: „Isteni mesterünk mindegyikünknek kijelölt valami sajátos feladatot, egy isteni szolgálatot. Jót kell tennem, az Ő művén kell dolgoznom…”

Hubert Lehner példásan teljesítette a rá bízott isteni szolgálatot. Linzben született, és ott is halt meg június 30-án. Élete és munkássága az osztrák egyházhoz, közelebbről ehhez a városhoz kötődik, a volt kommunista blokk országaiban mégis számtalanul sokan lehetünk hálásak neki azért a sok segítségért, amelyet tőle vagy az ő révén kaphattunk. Ahogy a linzi egyházmegye hírt adott róla: „Hubert Lehner a XX. század második felében az egyházi élet meghatározó személyiségei közé tartozott, nemcsak Ausztriában, hanem a szomszédos országokban is.”

Új pünkösdre várva: a zsinati pápák öröksége

„A II. vatikáni zsinat az egyház iránytűje a XXI. századra” – mondta Boldog II. János Pál pápa a harmadik évezred küszöbén. Aki Szent Péter utódjaként 2013-ban átveszi az egyház kormányzását, biztosan a zsinat hagyományát fogja követni a „folytonosság és reform” jegyében.

Átveszi XXIII. János pápától az ökumenikus szellemet, az egyház megújításának feladatát, a világra való nyitás, az aggiornamento programját, ami nem a világhoz való elvtelen alkalmazkodás, hanem a „forrásokhoz visszanyúlva” az egyház kétezer éves hagyományából szólítja meg a mai embert.

„Mindenkit szeretni…”

Százhúsz éve született Sík Sándor – Százhúsz éve, 1889. január 20-án született, 1963. szeptember 28-án halt meg. Arcára, hangjára már csak az idősek emlékezhetnek: legtöbbjük konferenciabeszédeit hallgathatta, hiszen 1945 után tizenhárom éven át minden adventben és nagyböjtben tartott százak- ezrek által hallgatott beszédsorozatokat.