Új módon látni magunkat, ahogy az Atya ismer minket
Fotó: Pesti Dóra, Tibély Gergely

 

„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény” (2Kor 5,17). E mottó jegyében október 6-án tartották meg az őszi nagymarosi ifjúsági találkozót, amelyen a beavató szentségek (keresztség, bérmálás) lényegéről volt szó.
A főelőadást Kató Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye diakónusa és felesége, Kató-Bellavics Ágota katekéta tartotta, a szentmisén Udvardy György pécsi megyéspüspök volt a főcelebráns.
„Erő van benned, élet van benned, remény van benned, Uram…” – énekelte Csiszér László és zenekara. Dalaikkal, imáikkal kezdődött a találkozó az októberi kék ég alatt, napsütésben. A zenés napindító után Dobszay Benedek ferences tartományfőnök emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a találkozók sorában legutóbb az örömről volt szó, a mostani téma pedig a keresztség és a bérmálás szentsége. – A szentségek által ajándékot, méltóságot kapunk, és biztosak lehetünk abban, hogy általuk az Úr Jézus kapcsolatba akar kerülni velünk – folytatta Dobszay Benedek, aki azt is elmondta, hogy jövő tavasszal a gyógyulás (bűnbánat, megtisztulás), ősszel pedig az életállapotok (házasság, papság) szentségéről lesz szó. A 2020 tavaszi találkozót a Magyarországon rendezendő eucharisztikus világkongresszusra való előkészület jegyében szervezik meg.
Az idei őszi nagymarosi ifjúsági találkozó egy időben zajlott az ifjúságról és hivatásról szóló püspöki szinódussal, amelyről hangzó üzenetet és köszöntést küldött Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági referense. A püspök Ferenc pápának a szinódust indító szavait foglalta össze, és kérte a fiatalokat, hogy kísérjék imáikkal a szinódusi munkát.
A nagymarosi találkozó főelőadója Kató Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye diakónusa és felesége, Kató-Bellavics Ágota katekéta volt. Az interneten is olvasható levelükkel így hívták Nagymarosra a fiatalokat: „Az életünk egy nagy utazás. Utunk Istenből indul, és hozzá tér vissza. Az őszi találkozón arra hívunk, hogy járjuk be együtt az élet útját. Te hol tartasz ezen az úton?”
Kató-Bellavics Ágota azzal kezdte, hogy nagyon megérintette a találkozó napindító dalának szövege: „Erő van benned, élet van benned, remény van benned, Uram…” Egyúttal közös gondolkodásra hívta a jelenlévőket arról, hogy vajon mire hív ez az erő.
Kató Csaba elmondta, a keresztség mindkettőjük számára azt jelenti: életet kaptak, de hogy miért, ez „útközben derült ki”, ahogyan egy újonnan vett autó tulajdonságai is a használat során tapasztalhatók meg.
A házaspár egyebek mellett közös életútjuk történeteivel világította meg az elmondottakat. Ágota egy legendát olvasott fel. Hegyek között meghúzódó kis falu lakosai nagy tiszteletben tartottak egy sziklát, amelyre évszázadokkal azelőtt egy arc rajzolatát vésték. Generációkon át apáról fiúra szállt a jóslat, hogy az arc egyszer majd megelevenedik, és az ember, akit ábrázol, sok jót fog tenni a faluban. Egyszer egy kisfiút annyira megragadott a legenda ereje, és olyan sokszor időzött a jóságos sziklaarc előtt, hogy a szívébe vésődött a rajz. Felnőttként – úgy mondják – megjelentek rajta a sziklaarc vonásai, a falu lakosai mindenesetre erről suttogtak a háta mögött, talán azért is, mert sok jót tett velük.
Ez a legenda példa arra, amire a kereszténység is hív minden embert: egy életútra, amelynek eredményeként Isten képmásává válunk – mondta Kató Csaba, idézve Szent Ireneusz mondását: „Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen.”
Mindezek tükrében a Kató házaspár a továbbiakban a találkozó mottójában is szereplő „új teremtménnyé válásról” beszélt. Elsőként arról, hogy Isten a kezdeményező, minden embert meghív, kopogtat a lelke ajtaján – például egy személy által.
„Még a 80-as évek derekán, a Vas megyei kis faluban, ahol éltünk, egy délután az utcán rám köszönt a plébános: Ági, várj, indítanék egy ifjúsági kisközösséget, gyere te is! – mondta. Kisdobosokról, úttörőkről ugyan hallottam már, arról azonban fogalmam sem volt, hogy mit jelent egy ilyen kisközösség. De ahogy a plébános a kerékpárjáról lepattanva ott helyben meghívott, az mélyen belém vésődött. Akkor elindult valami az életemben – mesélte Kató-Bellavics Ágota. – Később a teológián ismertem meg a férjemet, és ott bontakozott ki a katekéta hivatásom is.”
Kató Csaba példaként hozott egy másik történetet, ami arról szól, hogy nem csak személyek által érkezhet a meghívás. A házaspár lelki kísérője volt Nemes Ödön jezsuita szerzetes, akit már idős emberként ismertek meg. A szerzetes egy alkalommal elmesélte, hogy ötvenéves korában rákot diagnosztizáltak nála, és az orvos egy évet jósolt neki. A Kató házaspár kérdezte az idős atyát, hogyan birkózott meg ezzel a helyzettel, s a páter azt felelte, a tényekkel való gyötrelmes szembenézés három napig tartott, majd „fogtam egy széket, leültettem rá a rákot, és azt mondtam: Isten hozott”.
Mindenféle esemény által, minden élethelyzetben és minden pillanatban hív minket az Úr, rajtunk múlik, hogy miként állunk hozzá a történésekhez – folytatta Kató Csaba. – Minden az Istennel való kapcsolatunkban történik, engedjük, hogy átformáljon minket az ajándék, amit a keresztségünkben kaptunk!
Az előadás második részében a Kató házaspár elmesélte: az élő Istennel való élő kapcsolatuk elmélyítésében nagy segítségükre volt az, hogy huszonöt éves házasokként elkezdtek argentin tangót tanulni. Ezáltal közelebb kerültek egymáshoz, de jobban megértették az istenkapcsolat lényegét is. E táncban a férfi minden egyes lépése egyszersmind kérdés a nőhöz, s a nő mozdulata válasz erre a kérdésre: Megyek. Minden kapcsolatban történik. – A táncformát lelépni, az semmi, a tánc akkor születik meg, amikor beleadom magamat – mondta Kató-Bellavics Ágota. – Krisztus is ki tudja belőlünk hozni az igazi táncost, Isten álmát, ami bennünk van. Lehet, hogy tele vagyunk kétségekkel, félelemmel, bizonytalansággal, de Jézus (mint a tangótáncmester) azt mondja: Nézz rám! És menni fog.
Kató Csaba arról is beszélt, hogy az argentin tangóban (amely nem más, mint séta, ölelésben) a férfi a keretet adja meg a nőnek, hogy kibontakozhasson, mint egy uralkodónő. – Valamiképpen így vagyunk Istennel is: a keret a keresztség, azaz az istengyermekség, és az Úr gyönyörködik bennünk, ahogyan kibontakozunk, mert minden egyes ember kincs a számára. Sőt, Isten dicsősége az élő ember – mondta az előadó, ismét Szent Ireneusz egyik mondására utalva.
A Kató házaspár (akik katekétaként húsz éve foglalkoznak istenkereső emberekkel – a szerk.) vallja, hogy a hit továbbadásában az elsődleges a tanúságtétel, az, hogy „én miként kapcsolódom Istenhez”.
Kató-Bellavics Ágota Bíró László családreferens püspököt idézte: „A nem hívő ember Bibliája a hívő ember”. Engem olvas, és ő lehet éppen a házastársam is – tette hozzá az előadó.
Búcsúzásként Kató-Bellavics Ágota egy Lázár Ervin-történetet olvasott fel Rácegresiről és Pácegresiről. Akik a mesében eljutnak Csodaországba, majd visszatérnek onnan, azok kapnak egy darabot ebből az országból, ezért éneklik: „Csodaország, jaj de messze, mégis itt van a szívünkbe’.”
A Kató házaspár előadását szentségimádás követte, amelyet az Új Jeruzsálem közösség vezetett, valamint Csiszér László és zenekara szolgált. Ezután számos lelkiségi műhely és fakultáció várta a résztvevőket a délután folyamán.
Az előadókkal a plébániakertben maradva beszélgethettek tovább az érdeklődők. Kerényi Lajos piarista szerzetes a nagytemplomban tartott előadást. A nagymarosi kálváriadombon kérdezz-felelek fakultáció várta a fiatalokat. Az Iránytű Hivatástisztázó Műhely programja mellett Sillye Jenő zenés tanúságtételét hallgathatták a jelenlévők. Szentes ­Judit szociális testvér imaműhelyt szervezett. Taizéi zenei műhelyt tartott Kertész Annamária és Bálint Zsolt a református templomban. Bécser Róbert ferences szerzetes az evangelizációról vezetett műhelybeszélgetést. Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat munkatársai a Szent Márton Közösségi Ház udvarán várták mindazokat, akik önismereti beszélgetésre vágytak.
A nagymarosi találkozó délutáni szentmiséjének főcelebránsa Udvardy György pécsi megyéspüspök volt. A szertartás elején köszöntötték az aranymisés Bajcsy Lajos budapest-törökőri plébánost, és megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Kállay Emil piarista szerzetesről, volt tartományfőnökről, aki a nagymarosi szervezőbizottságnak évtizedeken át tevékeny tagja volt, valamint a fiatalon elhunyt Barna Máté domonkos szerzetesről.
Udvardy György püspök reményét fejezte ki, hogy a Rómában zajló püspöki szinódus a Szentlélek eszköze lesz, és az Egyház frissességét, elevenségét kifejező határozatok születnek ott.
Homíliájában a püspök rámutatott arra, hogy Isten országa törvényének megértéséhez elsősorban bízni kell Istenben, abban, hogy ő szól, tanít, és a javunkat akarja. Tanítványi lélekkel kell hallgatnunk az evangéliumot, akár a házasságról, akár a válásról vagy éppen a gyermekségről szól.
A keresztelendők szertartásában megrendítő rész – folytatta Udvardy György –, amikor a püspök kérdéseket intéz a keresztelés előtt állóhoz a templomkapuban, mielőtt beengedné: Mi a neved? Mit kérsz Isten Egyházától? Mit remélsz? Ezeket a kérdéseket magunknak is feltehetjük: Kik is vagyunk mi, minek alapján ítéljük meg önmagunkat? Mit kívánunk, azaz milyen vágyak élnek bennünk, mi az, amiért erőfeszítéseket is tennénk? Vágyainkat ugyanis nem tudjuk értelmezni, ha nem hittel tesszük ezt – tette hozzá.
A keresztségben Krisztust ismerjük meg, az ő élete lesz bennünk – tanított a püspök –, nem csak úgy, hogy erényeiben utánozzuk őt, hanem ő maga él bennünk, ezáltal válunk Krisztushoz hasonlóvá.
Az ő Lelkét kapjuk meg, s ezzel azt, amire szükségünk van. Az Úr ugyanis tudja, hogy félünk, hogy elfáradunk, hogy küzdelmeink vannak, ezért adja a lelkét, segítségül.
Új teremtménynek lenni azt jelenti, hogy új módon látjuk magunkat, nem úgy, ahogyan a másik ember, vagy töredékes ítéletünk alapján, hanem úgy, ahogyan az Atya ismer minket.
Istenben akarjuk szemlélni a világot, akár a jövőtől való félelmünket is. Új értelemre jutunk, és új érték jelenik meg bennünk: mert Krisztus Lelke van bennünk, és Krisztusban ismerjük már egymást is.
Ehhez azonban döntések kellenek – hangsúlyozta Udvardy György. – És a Krisztusban hozott döntéseinkben ki is kell tartanunk. Kényelmes módon kereszténynek lenni nem megy. Tudnunk kell, hogy Isten országának harci karaktere van, ami azt jelenti: küzdenünk kell, hiszen Jézus az élet leglényegesebb döntéseire hív, olyanokra, amelyekben az „igen” nem módosítható vagy változtatható.
A püspök arról is beszélt, hogy nem kell félni attól, ha a világ mást gondol, máshogyan él, ez természetes. De ahogy a világban mindenki a saját öröméről beszél, úgy nekünk is beszélnünk kell az örömünkről, arról, hogy Krisztus teljes életet ad nekünk. Van mondanivalónk a világnak, amit kedvesen, kezdeményező módon, bátran, örömmel el is kell mondanunk embertársainknak. Megismertük Krisztust, ő átjárja létünket, betölti vágyainkat, és döntéseink mentén az üdvösségre vezet.
Udvardy György beszédében végül kifejtette, félti a fiatalokat, akiknek nem könnyű a mai világban megélni a kereszténységüket. Ezért radikális keresztény, evangéliumi életre buzdította a jelenlévőket, és hozzátette: ehhez Lelke által Jézus minden segítséget megad. Ahogyan XVI. Benedek mondta egy ifjúsági találkozón: „Mindenetek megvan, hogy boldogok legyetek.”
A püspök így bátorította a nagymarosi plébániakertben egybegyűlt több ezer fiatalt: „Tarts ki rendületlenül a hitben, Krisztus Lelke segít, mert az Úr ezt megígérte, és ő hűséges, nem vonja vissza az ígéretét.”
A szentmisén a Boanergész együttes adott zenei szolgálatot.
A nagymarosi ifjúsági találkozó részeként 1989 óta működik a Gyerekmaros, a fiatalabbaknak és a gyerekeknek szóló lelkinap, amelyen idén is közel nyolcszáz gyerek vett részt, korosztályok szerint öt altáborban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..