Fotó: Lambert Attila
Egerben ma minden az éledező, csupa öröm tavaszi természetről szól. És a közösségről, az együttlét öröméről. Ez érdekes tapasztalat, mert ami összehoz bennünket, egyáltalán nem szép: az érsek hívására összegyűlő fiatalok szemetet szedni érkeznek. Kezdetben az egyik szemünk még sír, mert a városszéli területet, amely amúgy festő ecsetjére kívánkozna, megsebezték, elcsúfították. A gyönyörű tájban diadalmasan terpeszkednek, gúnyosan vigyorognak a szeméthalmok, mintha azt harsognák: kár a fáradságért, úgyis mi fogunk győzni. A környéken sétálva indulatossá válunk, de még mielőtt szidni kezdenénk az ismeretleneket, akik itt hagyták a szemetet, gyorsan tudatosítjuk, hogy ők is a testvéreink – noha elszomorít, amit tettek –, és egy kicsit megpróbáljuk átgondolni, vajon bennünket nem érhet-e a vád, hogy felelőtlenül bánunk a környezeti javainkkal. Nagyon is érhet – látjuk be elszomorodva –, de sajnos mindig találunk valamilyen mentséget. Például ilyeneket: „Nincs időm, lehetőségem a széplelkűsködésre, nem az én pici palackom lesz az egyetlen a szeméthegy tetején; mindenki így csinálja, mert nem lehet másképp.”
Ez a nap azonban hadat üzen a hasonló mentegetődzéseknek. Itt az érsek, a polgármester, a bazilika plébánosa, a katolikus gimnázium igazgatónője és legalább hatvan önkéntes, köztük sok diák, hogy az „úgyis mindegy” szólamnál szebben énekelje a „sikerülni fogot”. – Ez csupán prófétai tett ugyan, de mint figyelemfelhívásnak, mint a teremtett világért való aggodalmunk kifejezésének súlya van, mondja Ternyák Csaba, majd Ferenc pápa teremtésvédelmi enciklikáját, a Laudato si’-t idézi, amely arra figyelmeztet, hogy nem bánhatunk „Földanya nővérünkkel” úgy, mintha a birtokosai lennénk, holott mi magunk is a Föld és föld vagyunk: a környezetünkkel testünk anyaga révén azonos teremtmények.
Noha mi itt ma csak egy kicsiny területet szabadítunk meg néhány szeméttől, a kiállásunknak súlya van, messzire hat – mert a világ jövőjéért való egyházi felelősségtudatról és felelősségvállalásról tanúskodik.
Feltűnő, hogy milyen jókedvűen dolgozik mindenki, hogy mennyire hatékony a csapat. Csizmadia István, a bazilika plébánosa, aki nagy doboz csokit osztott ki kezdés előtt a gyerekek buzdítása céljából, elmondja, hogy kevésbé hisz az erőltetésben, a szigorúságban és a megrovásban, sokkal inkább a szemléletformálásban, a kedvcsinálásban. Béres Gyula, az Andrássy György-szakgimnázium és gimnázium tanára egy nagy műanyag zsák töltögetése közben megemlíti, hogy néhány éve részt vett egy, százhúsz diák bevonásával végzett kutatásban, amely kimutatta: a tizennégy és tizenkilenc év közötti fiatalok természetesebb életre vágynak. Kicsivel odébb Eger polgármestere, Habis László dolgozik, és ugyancsak megfogja a munka végét. Néhány szóban beszámol arról, mekkora gondot okoznak, mennyi pénzt emésztenek fel az illegális hulladéklerakás által okozott károk. Egyetlen ember felelőtlensége sokszor évtizedeken át éreztetheti a hatását, ezért nagyon fontos a szemléletformálás: az, hogy a jóakaratú többség környezettudatosabbá váljon.
Mert a többség jót akar, de gyakran nem tudja, hogyan változtathatna; a körülmények, a „rendszer” foglyának érzi magát. Rozmán Éva, a gimnázium igazgatója is ezt panaszolja. Az iskola – katolikus lévén – igyekszik a pedagógiai programjában is érvényre juttatni Ferenc pápa szemléletét, de a sok eldobható palack és más csomagolóanyag, a boltokban szinte ránk erőltetett nejlonzacskók, -szatyrok miatt nem könnyű környezettudatosan élni, és a fiatalok újra meg újra szembesülnek azzal, hogy ez a szüleiknek sem megy igazán. Ezért ez az alkalom és az egyházmegyei teremtésvédelmi nap különös jelentőséget kap: itt most együtt dolgoznak gyerekek és szülők, tanárok és diákok, papok és hívek. A fiatalok így „működés közben” tapasztalhatják meg, mit jelent a környezetvédelem. Biztos, hogy az efféle aktivitás, közösségi élmény messze hatóan alakítja a szemléletüket. Az is, hogy együtt, az is, hogy jókedvvel dolgoznak, és persze a gyors, látványos eredmény is: egy domboldal megtisztul, és ez a mi munkánk eredménye. Büszkék lehetünk arra, hogy rászántuk az időnket.
A nap szervezője Németh Zoltán, a főegyházmegye teremtésvédelmi referense. Az akció vége felé néhány ihletett szóban bemutatja a szívének kedves környéket. Hajdúhegyen vagyunk: gyerekkorában itt szánkózott, sokáig birkalegelő volt a szép domboldal.
Februárban teremtésvédelmi képzésen vett részt, és amikor hazatérve lelkesen mesélt róla, az érsek azt mondta: eljött a cselekvés ideje. Ő lesz az első, tette hozzá, aki lapátot fog, ha akció indul. Így lett március 25-e teremtésvédelmi nap az Egri főegyházmegyében. Három megyére, negyvennyolc oktatási intézményre kiterjedően.
– Reményünk szerint új horizontot nyitunk ma – mondja Zoltán –, igyekszünk magunk mögött hagyni a kishitűség szellemét, az „egy fecske nem csinál nyarat” szemléletet. Szakítani akarunk az önigazoló ellenérvekkel, nem akarunk hinni azoknak, akik azzal hűtenék le a lelkesedésünket, hogy két hét múlva megint ugyanennyi szemét lesz itt. A környezetvédelem valójában az ember lelkével van összefüggésben: a lelkünk is lehet „szemetes”, és legfájóbban a bűn sebzi meg a világot. Itt ma fiatalokkal, a gyermekeinkkel, az új nemzedék képviselőivel vagyunk együtt, elsősorban rájuk akarunk hatni. Velem például eljött a lányom és a fiam is – mutat Zoltán a gyermekeire. Péter fia megszólítva érzi magát, odalép hozzánk, és elmondja, mennyire örül a világ felé fordulásnak, a szaktudományok felé való nyitásnak, amelyet egyházi részről olvasmányai alapján érzékel. Akárcsak annak, hogy ma megélhette: ő maga is tehet a világ megváltoztatása érdekében.
