A biblia üzenete Az életre születtünk Jn 11,25

 

Az események idején Jézus közel járt már Jeruzsálemhez. Tudta, hogy közel az idő, amikor „az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad” (Mt 9,22). Ekkor éri utol a hír, hogy Lázár súlyos beteg.
Mit várnánk Jézustól? Azt, hogy azonnal siessen a haldoklóhoz, hátha még meg lehet menteni. Azt várjuk, ami a legkézenfekvőbb, a leglogikusabb lépés. Különösen azért, mert a barátjáról van szó, akit szeret. Jézus mégsem felel meg az elvárásainknak, hanem csak két nap múlva indul útnak. Amikor már késő, gondolhatnánk. De miért vár?
Mert hisz az Atya mindenhatóságában. Hisz, pedig tudja, hogy Lázár meghalt. Azt is tudja azonban, hogy a halála Isten még nagyobb dicsőségére szolgál majd. Jézus tehát törődik Lázárral, elmegy Betániába. Értelmetlen lépés, gondolhatnánk újra, hisz már nincs mit tenni. Azt is gondolhatnánk, hogy Jézusnak könnyű, mert ő az Isten Fia. Mégis azt olvassuk, hogy mélyen megrendül lelkében, ami teljes mértékben emberi reakció. A történet tehát azért is jelentős, mert Jézust mint valóságos embert látjuk benne, aki siratja barátját, könnyekre fakad, együtt érez a gyászolókkal. Érzi a veszteség fájdalmát.
Mégis mindvégig hisz Atyjában. S ezt ki is mondja: „Tudom, hogy mindenkor meghallgatsz” (Jn 11, 42). Az érzelmei talán a kétségbeesés felé vinnék, de tudatos döntése, az Atyával való kapcsolata határozza meg a hitét. Az Atyával való kapcsolata, amiért emberként ugyanúgy, sőt még inkább meg kellett küzdenie életében, mint nekünk. Gondoltunk-e már arra, amikor a nehézségeinkkel, kísértéseinkkel küszködünk, hogy Jézus számára felfoghatatlanul nagy volt a tét, az egész emberiség jövője? Jézusban éppen ezért láthat példát minden ember, mert a legapróbb és a legnagyobb fájdalmat is átérezte. Tudja, mivel kell megküzdenünk.
Jézus mindvégig hisz az Atya jóságában. Ezért mondja azt határozottan tanítványainak, hogy Lázár betegsége nem halálos, és Isten dicsőségét fogja szolgálni. Kitart emellett akkor is, amikor Lázár már a sírban fekszik. Az emberi ész számára ez érthetetlen. A hit számára azonban épp ez jelenti az igazi próbatételt, a megerősödést: amikor az ember tehetetlen, és mégis bízik Istenben.
Az evangéliumi szakaszban különböző válaszokat olvasunk Jézus tetteire. A tanítványoknál látjuk a félelmet, de a bátorságot is. Márta Jézus elé siet, és szavakkal is kimondja, bízik benne. Mária otthon marad, valószínűleg csalódott, amit meg is mond Jézusnak. Az ott lévők közül is van, akit megindít Jézus szeretete, más azonban szemrehányást tesz neki. Vajon mi mit gondoltunk volna?
Jézus tudja, hogy az Atya akarata az élet, ezért mindvégig szilárdan hisz abban, hogy Lázár fel fog támadni. És tudja, hogy az általa végbevitt csoda nem a saját hasznát, hanem az Atya dicsőségét szolgálja. Istenhez vezeti a kételkedőket, megerősíti a bizakodókat. A feltámasztás csodája hatalmas tanúságtétel Jézus mellett, az üdvösség mellett. Hogy sohase feledjük: a kilátástalan helyzetben sem a halálé az utolsó szó, hanem az Élet Evangéliumáé.