A szakmai továbbképzésen részt vettek a hazai katolikus teológiai karok és főiskolák professzorai, Erdő Péter bíboros, Bábel Balázs és Ternyák Csaba érsek, Kocsis Fülöp és Székely János püspök, valamint öt teológiaprofesszor Erdélyből. A konferenciát Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja nyitotta meg. – Az igazi tudós az, aki állandóan keresi, meg is találja, valamint látja és láttatja is a tényeket és az összefüggéseket – mondta bevezetőjében a dékán. – Ez a keresés, ez a nyugtalanság fog újra meg újra Krisztushoz vezetni bennünket. Ahhoz, hogy elérjük őt ma is és holnap is, utána kell járnunk az eseményeknek és az eseményeket tanúsító dokumentumok hitelességének. A teológiai tanárok idei konferenciájának fő témája a Krisztus kegyelméből eredő üdvösség volt. Péter apostol a jeruzsálemi főtanács előtt, „a Szentlélektől eltelve” vallja Krisztusról: „Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” A teológiai tanárok idei konferenciájának az Apostolok cselekedeteiből (4,12) vett szentírási szakaszra utaló címe középpontba állítja az üdvösség kérdését, amely elválaszthatatlan Krisztustól. Az üdv, üdvösség szó (görögül: szótéria), az Újszövetségben megmenekülés, szabadítás, megtartás, megmentés értelemben használatos. Keresztényként határozottan valljuk, hogy Jézus Krisztus értünk, a mi javunkra, az üdvösségünkre adta oda az életét. Az ő áldozata és a mi sorsunk közti összefüggésről szólva Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek lapunk kérdésére röviden így foglalta össze a katolikus tanítást: hívő emberként vallom, hogy Isten kegyelme az első az életemben, ugyanakkor meg kell tennem mindent, hogy arra méltó legyek. Amíg élünk, mindig van lehetőség a megtérésre, de senki sem bízhatja el magát, hogy ő biztosan üdvözülni fog. Tudjuk, hogy mik vagyunk, mondja Szent János, de azt nem, hogy mivé leszünk. Ezért Szent Pállal szólva, félve-remegve kell munkálnunk üdvösségünket. A konferencián az előadók – többek közt Fodor György, Rózsa Huba, Kocsis Imre, Takács Gyula, Tarjányi Béla professzorok – részletesen kifejtették az üdvösség ó- és újszövetségi fogalmának jelentését. A keresztény hagyományból Tertullianus, Szent Maximosz hitvalló, valamint Canterburyi Szent Anzelm szótériológiájának elemzését, illetve hatástörténetét, majd Heinz Schürmann és Hans Urs von Balthasar „megváltástanának” bemutatását követhették figyelemmel a jelenlévők. A teológiatörténet folyamán különféle értelmezési modellek születtek, amelyek kísérletet tettek arra, hogy feltárják üdvösségünk titkát, a Krisztus kegyelméből fakadó megváltás módját. Napjaink hittudósai is igyekeznek belelátni e misztérium mélységébe. A konferencián Puskás Attila dogmatikaprofesszor Jézus üdvözítő művének a mai dogmatikában megjelenő értelmezéseiről beszélt. A feladat nem kevesebb, mint „annak megvilágítása, hogy miként gondolható el az összefüggés Isten üdvözítő akaratának megvalósulása, vagy másképpen a kegyelemben való részesedés és a Krisztusesemény, illetve a kereszt-esemény között anélkül, hogy Isten változhatatlansága sérülne” – mondta a professzor. Észre kell vennünk, hogy az üdvösség misztériumát fürkésző tekintetünk minden esetben az Istenről alkotott képünk hatása alatt áll – mutatott rá Puskás Attila. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az üdvösség titkának szemlélése közben ne feledjük: „A keresztáldozat egyfelől az Istentől Jézus emberségén keresztül az emberhez közeledő (katabatikus), másfelől az embertől Istenhez tartó (anabatikus) mozgás találkozási pontja, sőt egybeesése. A kereszten Jézus, az emberré lett Fiú végsőkig elmenő szeretetén keresztül az Atya kinyilvánítja megmentő emberszeretetét, és egyúttal ugyanabban az emberré lett Fiúban, Jézusban az ember tökéletes igent mond az Atya szeretetére, odaadva az életét testvéreinek megmentéséért.” A misztérium mélysége tehát Jézus Krisztus személyének istenemberi mivoltában „fedezhető fel”. A teológiai tanárok konferenciáját Kránitz Mihály professzor előadása zárta, amelyben felvázolta az úgynevezett pluralista vallásteológia időszerű kérdéseit. A professzor a II. vatikáni zsinat tanításából kiindulva rámutatott a különféle vallások önértékére, ugyanakkor hangsúlyozta Jézus egyedüli üdvözítői mivoltát. „A vallásokkal való találkozás magára a kereszténységre is többletfényt sugározhat – mondta a professzor. – A keresztény ember a saját vallására is tekinthet új módon, abban a reményben, amely minden elképzelésünket felülmúlva eljuthat azokhoz, akiknek, úgy tűnik, minden okuk megvolt arra, hogy Isten nélkül, reménytelenségben éljenek… A II. vatikáni zsinat szerint a többi vallás az üdvösségnek nem a rendes útja, ám mégis, az ő világértelmezésük és a legvégső valóság keresése közel hozza őket a Jézus Krisztus igazságáról meggyőződött keresztényekhez, akik immár nem elvetik, hanem sokkal inkább értelmezik a vallások és a vallási hagyományok tartalmát és jelentőségét.”
