Tomi

Ötödikes korunkban vasárnaponként a kápolnában hallgattunk szentmisét és Tyukoss tanár úr szentbeszédeit, hétköznaponként a Margit körúti ferences templom udvarán játszottunk, hangoskodtunk, ministráltunk a reggeli szentmiséken és az esti ájtatosságokon. Tomi – mi így neveztük – ugrásnyira lakott a templomtól. A Margit körút és a Zárda utca sarkán magasodik az a Bauhaus stílusú épület, amelyben a Fővárosi Elektromos Művek tanyázott (az egyik szobácskában működött csüggedten Toldalagi Pál). Itt dolgozott Tomi édesapja, abban a házban lakott a család (ő haláláig élt itt). A párhuzamos osztályba járt. Néha együtt kaptattunk föl a lépcsősoron, azt latolgatva, megússzuk-e a ránk váró nap megpróbáltatásait, s lelkes elragadtatással magasztaltuk a „manuskát”, Borbély Achilles testvért, a ministránsok patrónusát. Nyolcadik után elváltak útjaink, ő a Rákócziban érettségizett. Egy-egy osztálytársával találkozva tudtam meg, hogy felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, amelynek elvégzése után sok helyütt megfordult, s a Színművészeti Egyetemre is visszatért, mint a beszédművészet tanára. Tanított feleségével, Győri Franciskával a Zeneművészeti Főiskola egyházzenei tanszakán is. Ez egészen természetes, hiszen az egyik legszebben beszélő magyar színész volt, hanghordozásából, érthetőségre való törekvéséből következtetni lehetett jellemére, életszemléletére. Majd egy évtizede találkoztam vele ismét személyesen. A Petőfi Irodalmi Múzeum valamelyik estjén olvasott fel. Utána elmondtam neki, hogy a fiam vadássza a televízióban azokat a műsorokat, amelyekben hangját kölcsönzi valamelyik nagy színésznek. Akkoriban Robert de Nirót szólaltatta meg. Mintha visszaszálltunk volna az időben, a Várba vezető útra, olyan természetesen, derűsen beszélgettünk. Hozzá kell tennem, nemcsak a szinkronizálás mestere volt, bármelyik ismeretterjesztő műsort át tudta lelkesíteni hangjával. Elhűlve vettük tudomásul, hogy még a labdarúgás történetéről is úgy beszélt, mintha a múlt nagy játékosai a személyes ismerősei lettek volna. Legendák születtek munkabírásáról. Különös, istenadta tehetsége volt, intelligenciája lehetővé tette, hogy egyszerre több szerepet játsszon el, a legkülönfélébb karaktereket tette hitelessé. Halála előtt nem sokkal feleségem és lányom látták őt az Örkény Színházban, és dicsérték mint a Macskajáték egyik szereplőjét. Pár héttel később értesültünk haláláról. Kiváló művész volt – meg is kapta ezt a címet. Emlékét megőrzik filmszerepei és a tévéjátékok. És persze a hangja. Az a bársonyos, felejthetetlen férfihang.