Némelyik megállapítása, például az, hogy a gazdasági verseny következményeképp szükségképpen vannak győztesek és vesztesek, s ezt felismerve a hagyományos etikát is módosítani kellene, bennem legalábbis ellenkezést keltett. Ám szűkebb hazánkban és a világban széttekintve valóban vannak, akik lemaradtak, mások meg továbbmentek (Németh László szavával élve). De az etika átalakítására még csak kísérletek sem történtek. Szép szavakat hallani a szegényebbek megsegítéséről, támogatásukról, a szolidaritásról, ám ezek csak szavak. Ezért is hagy érintetlenül a kollektív bűn és a közös jó, pedig az előbbi meglétét saját bőrünkön is tapasztaljuk.
Rendkívül érdekes része a könyvnek a Jelenések négy lovasának értelmezése. Az első lovas feladata a hódítás. Civilizációnk – ha egyáltalán annak nevezhetjük – hódítói a világot átszövő vállalatok, amelyek a politikában és az igazságszolgáltatásban is érvényesítik hatalmukat, s kevéssé törődnek a megkárosítottakkal és kifosztottakkal. A második lovas vörös paripájával és kardjával a háború jelképe. Elveszi a békét, s a Föld lakói megölik egymást. Nehezen képzelhető el háborúskodás a világhatalmak között, de saját érdekszférájában mindegyikük kész a virtuális vagy az emberek tudatába erőltetett ellenség ellen hadat viselni. Ilyen háború folyt Irakban, míg az áldozatok millióival járó egyéb háborúságok természeti erőforrásokért zajlanak, persze a „szabadság nevében”. Mindez persze üzlet is, hiszen a fegyvergyártás és -kereskedelem sosem ráfizetéses.
Szemünk láttára formálódik egy új világrend, s az érte vívott küzdelem egyre több érdekeltet mozgat. „Bizonyos jövőbeli háborúk a hagyományos államok és … az új barbárok, azaz a hadurak, a drogbárók és a szervezett bűnözői csoportok mindenféle fajtája között folynak majd, amelyek ekképpen a nemzetállam versenytársai lesznek.”A harmadik lovas János látomása a világot sújtó éhínségről. A modern kor nagy éhségpusztítását többnyire piaci tényezők okozták. Miközben a Szovjetunió hatalmas búzakivitelt bonyolított le, a termelők százezrei haltak éhen. 1946-47-ben ugyanez történt Írországban, ott a burgonyát exportálták a nagybirtokosok. És holnap? … Hisz a termőterületek csökkennek, a népesség viszont nő. A nagy jelszó – az infrastruktúra fejlesztése – csaknem mindig mezőgazdasági területek felszámolásával valósul meg. A negyedik lovas a halál. Ebben hatalmas a fejlett és fejlődő országok közötti statisztikai mutatók különbsége. Az ellátás minősége, a gyógyszergyártás fejlődése javítja a fejlett országok mutatóit, de mindig fennáll a veszélye, hogy nehezebb időkben az egészségügyben radikálisan takarékoskodnak, ami a halálozás emelkedését hozza magával. A következő helyzetértékeléshez fölösleges kommentárt fűzni, annyira ismerős:
„Az egészségügyi költségvetések csökkenése és a világpiac, benne az egészségügyi piac természete azt fogja okozni, hogy a minősített egészségügyi személyzet külföldön keres munkát. Már eddig is így tett harmincezer afrikai, nagyszámú indiai, pakisztáni vagy egyéb ázsiai országból származó orvos.”Járványok ütik fel a fejüket, régi kórok élednek újra, mert olyan törzseik keletkeznek, amelyek gyógyszer rezisztensek. Legyőzésükre nem szánnak elegendő pénzt. A tbc elleni világméretű támadásra évi százmillió dollár kellene. Ma tizenhatmillió áll rendelkezésre. Csoda-e, hogy újra rohamosan terjed? S akkor még nem is szóltunk az AIDS pusztításáról.
Csüggedten hajtottam be a könyv fedelét. Hallani véltem az apokalipszis félelmetes lovasainak ügetését, és senki sem fékezte meg őket.
