Tűnődés a hétről: Elprédált emberség

Intek nekik, hogy álljanak fel. Egyszerre fölemelkednek mindnyájan.
– Imádkozzunk.”
Hallani vélem a tanító urat, amint a rorátéra összegyűlt hívek sokaságával együtt ő is énekelni kezd:
Oh fényességes szép hajnal! –
Kit így köszöntött az angyal:
Üdvöz légy teljes malaszttal!
Éneklés közben „végigreszket” idegein „az a mennyei szent érzés, amely gyerekkoromban áthatott, mikor az első hajnali misén ezt az éneket hallotta.” A második is ősrégi magyar ének a Náray-féle énekeskönyvből, a Rákóczi előtti korból:

Oh nemes ékes liliom,
Szép és gyönyörű rózsa, Mária!
Ki szent malaszttal,
Mint gyöngy-harmattal
Neveltettél óh Mária!

„Bibliai áhítat van az egész templomban. Mert hát szép is volt az, mikor az Úr elküldötte az ő követét a fényes magasságból a názáreti szegény zsidó lányhoz, akinek a neve Mária vala, szép és gyönyörű rózsa, Mária.” De régen volt! Gyerekkoromban adta kezembe apám Az én falum elbeszéléseit. Hol mosolyogva, hol könnyes szemekkel olvastam ezeket a történeteket, s most, évtizedek után olvasom ismét gyönyörűséggel, miközben feltárult előttem az az elveszett, elveszített világ, amelyet a legszebb és legtisztább emberi érzések kormányoztak, s amelynek nemes, emberformáló értékeit egyebek mellett Bartók Béla és Kodály Zoltán nyomozták fáradhatatlanul. Nagy Marci új irhájára egy elhirtelenkedett mozdulattal kilottyantotta a tintát Koszó Jancsi. A kárvallott hirtelen haragjában képen törölte a vétkest. A tanító úr maga elé rendeli mindkettőjüket. „Tudod-e azt, hogy nagy bűnt cselekedtél? – kérdi a nyakleves kiosztóját. – Tudod te azt, hogy az ember arca a lélek virága? Aki az arcot megüti, a lelket üti meg! A lélek pedig Istentől való részünk, örökkévaló!” Vége a haragnak. A két fiúcska együtt indul haza. „Marci előmunkálta a tarisznya aljából a nagy birsalmát meg a bugylibicskát. Az almát kettévágta. Odanyújtotta a felét Jancsinak.” S látom az Egerből Budapestre utazó írót, tarisznyájában jókora házi kenyérrel és oldalszalonnával. Bródy Sándorhoz igyekezett, hogy beszélgessenek a világ dolgairól. Így osztogatta Gárdonyi a szeretet kenyérszeleteit regényeiben és elbeszéléseiben, melyek a XX. század magyar irodalmának fénylő kincsei voltak, ám lassacskán megfakultak. Némi lenézéssel szokták megfogalmazni: ifjúsági író lett, az Egri csillagok, A láthatatlan ember és az Isten rabjai szerzője. Bár az volna! Mennyivel harmonikusabb felnőttek lehetnének, akik Gárdonyin nevelkednek! Mennyivel tisztább, szeretettel átszőtt életet élhetnének! A világ átszáguldott Gárdonyin. Azok a közösségek, melyek emberi megértésre és egymás iránt tanúsított figyelemre épültek, felbontóban, megszűnőben vannak. S velük tünedeznek el azok az érzések és hitek, amelyek mozgatták őket. Nosztalgiával, fájó szívvel figyeljük a változást, abban a meggyőződésben, hogy másként kellene lennie. Lehetne még? Ki tudja… Talán az is segít, ha gyermekeinknek Gárdonyi, Móra Ferenc és Fekete István műveit adjuk kezébe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.