Tűnődés a hétről: A halhatatlan Élet

A szeméttárolókban jókora száraz kenyérdarabok lapulnak, és vannak, akik boldogan elfogyasztanák, hiszen még erre sem futja nekik. A haiti földrengés iszonyú pusztítása után egymást taposták az éhezők, hogy egy falathoz jussanak. A részvét lelkifurdalásán túl ugyanakkor a hála érzése is átjárta szívünket, ahogy Illyés Gyuláét is, aki így írt Örökös hála című versében:

A napfény, a tavasz, a nyár
beköltözött a búzába;
öltözik át a munka már
szabadságba, boldogulásba!
Forognak a hű évszakok,
bért, hozamot pontosan hoznak:
ahogy az aratás nagyobb,
úgy emberiesül a holnap;
ember kezében úgy forog
nagy kormánykereke a sorsnak.
Egy rezzenésnyi hála villant
valahol bennem, valahányszor
fölgyújthattam a villanyt,
megindult velem a vonat,
melegen ehettem az ételt,
besuhant egy rég-rótt írásból
fejembe egy hű gondolat:
folytathatom a születésem.

Csokonai Vitéz Mihály a reménységet és az alázatos hálaadást ötvözte Az aratás című versében egy kaszáját köszörülő béres alakját felidézve:

Áldja nevét százszor a jó Teremtőnek,
Hogy földjében aranya színű fejek nőnek,
De addig is, míg tart szíve áldozatja,
A búza-markokat sűrűn forgatja.

Az idők változnak, ma már kombájnok ballagnak a földeken. A lényeg azonban nem változik: az aratás után az asztalra kerülő kenyér, amelyet felvágása előtt kereszttel jelölnek meg, a beteljesedés és az újjászületés jelképe. Reményik Sándor írt erről a kettősségről:

Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő,
De benne van az élet.

                               (Mindennapi kenyér)

Az antológia bevezetőjét író Andrásfalvy Bertalan említi azt a régi történetet, amely Szent Gellért püspök nevéhez fűződik. Walterrel arra ébredtek, hogy egy nő kenyérsütéshez készülve a kézimalmot hajtotta, és közben énekelt. Eddig ismert első munkadalunk is a kenyérről szól. (A görögöknél hasonlóan: Őrölj, malom, őrölj, mert Pittakosz is őröl, Mükiléné királya.)

Fekete kenyér? Annak is nagyszerű az íze, ha édesanyánk teszi elénk:
Miért aggódol, lelkem jó anyám,
Hogy kenyeretek barna, emiatt?
Hisz meglehet: ha nincs idehaza,
Tán fehérebb kenyérrel él fiad.
De semmi az! csak add elém, anyám,
Bármilyen barna is az a kenyér.
Itthon sokkal jobb ízű énnekem
A fekete, mint máshol a fehér.

                                 (Petőfi Sándor: Fekete kenyér)

A kenyér megszentelése, Jézus Krisztus testévé változtatása az Eucharisztia alapításának pillanata, s ez a kereszténység páratlan jelentőségű eseménye. A kenyérszaporítás csodája még e világi étellel történt, de jelképesen ott rejlik benne Jézus titokzatos teste megsokszorozásának előképe is. Ezt a kenyeret kellene mindenkinek adni, hogy tiszta szívű lehessen, s átjárja lelkét a kegyelem. Ám „az aratni való sok, de a munkás kevés”, ezért kell kérnünk az aratás Urát, „küldjön munkásokat az ő aratásába”. A legenda szerint abban az időben, amikor cséphadaróval verték a kévéket, Krisztus Urunk is a kéve elé állt. Arcáról egy verítékcsöpp az egyik búzaszemre hullott. Azóta minden búzaszemen ott látható Krisztus képe. Egy másik, Legenda című vers azt bizonyítja, hogy a mennyországban is becsülete lett a búzának (és a szőlőnek). Az Úr elküldte angyalát, hozna valami becsest, ami az égben sincs. Az angyal elrepült, s végül, hiábavaló keresés után a Tisza táján lelte meg a kincset: Örömsikollyal érkezett harmadnapon az égbe;

Búzakalászt és szőlőfürtöt tett az Úr elébe.

Kosztolányi Dezső egyik legszebb verse a Boldog, szomorú dal. Ebben elmondja, mindene megvan, ami az egyensúlyos életvitelhez szükséges: „Van már kenyerem, borom is van…”, de arra is figyelmeztet: mindez nem elég, a teljes életet másutt kell megtalálni:

Mert nincs meg a kincs, kire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok, itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.
Égi és földi kenyér. Mindkettőre szükségünk van, s mindkettőért imádkoznunk kell!