Ez a vonzalom máig megmaradt bennem. Elbűvölve nézegetem egyik legkedvesebb íróm, Kosztolányi Dezső fényképeit, néha-néha leveszem a polcról A magyar irodalom képeskönyvét, Keresztury Dezső nagy ötletének megvalósulását, s most Sípos Lajos jóvoltából az Elektra Kiadó kitűnő tevékenysége nyomán szaporodhatott gyűjteményem, a Tamási Áron Farkaslakától Farkaslakáig, azaz születésétől haláláig vezető útját bemutató könyvvel. Címe elgondolkodtató idézet az írótól: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Milyen jó volna, ha mindenki otthonára találhatna ebben az indulatoktól és fegyveres harcoktól tépett, elnyomorított világban! Ha felejthetetlen hőse, Ábel lelkületével fogadnánk és győznénk le a nehézségeket! Ha lelkünkben annyi szeretet élne, mint az író némelyik elbeszélésének hőseiben!
El-elidőzöm a képeknél. Múltunk, irodalmunk és művelődéstörténetünk nem fakuló arcai, központjai. A székelyudvarhelyi státusiskola; a sikeres írói indulás dokumentumai. A hajó, amelyen visszatért Amerikából. Az Erdélyi Helikon találkozóján készült csoportkép. Ifjak Benedek Elek körül: köztük Szentimrei Jenő, Bartalis János és persze Tamási Áron. Kodály Zoltánnál a hűvösvölgyi villa előtt. A balatoni írótalálkozón egyebek között József Attilával és Tersánszky Józsi Jenővel. Marosvásárhelyen Keresztury Dezsővel, Németh Lászlóval, Molter Károllyal. Nem folytatom. A XX. századi hazai és erdélyi magyar irodalom kiválóságai tekintenek ránk a fényképekről. Némi szemrehányással, vajon otthonossá tesszük-e világunkat. Még egy kép azonban mindenképp említést érdemel, Tamási a Magyar Írószövetség 1956. december 29-i közgyűlésén alighanem a Gond és Hitvallást olvassa föl.
És itt mindenképpen szólnunk kell a szövegről, amely nemcsak az író életét tárja elénk, nemcsak műveiről tájékoztat, hanem a korról is, amelyet nem szabad elfelejtenünk: jóllehet sokan egyáltalán nem ismerik, hiszen nem éltek még, mások hitetlenkedve rázzák fejüket: nem hiszik el, hogy mindez megtörténhetett, hogy nagy írók nem mehettek nyugati országokba, vagy ha mégis, a küldöttségben mindig volt „tégla”, hogy bizonyos meggyőződést valló írók ellen párthatározatokat hoztak, mert megfélemlítésük után könnyebben édesgethették őket a rendszerhez, hogy voltak támogatott, tűrt és tiltott írók, művészek (bár hasonló jelenségekre napjainkban is akad példa, elég a támogatottak és a támogatásból kihagyottak névsorát szemlélni).
Lázas, megrontó korban tisztán maradni – erős jellemre vall. Tamási Áron ilyen ember volt. S ha emlékét idézzük, elsőként a furfangos Ábel jut eszünkbe, ő sem adta be a derekát a hatalmasoknak.
