Tűnődés a hétről: Hogyan nyúzzuk meg az embert?

Néha döbbenten tapasztaltuk, hogy a sokáig fölényesen vezető versenyzőt utolérték a többiek, s lassacskán kezdett lemaradozni: „Kipukkadt” – mondták a hozzáértők. „Edzői hiba”… tették hozzá. Amikor a magyar gazdaság lejtmeneteléről szóló elemzéseket hallom-látom-olvasom, ezek a régi képek merülnek föl emlékezetemből: „Kipukkadt.” Sokáig az első helyen ügettünk a volt KGST-országok között, aztán… – de hisz ezt mindenki a saját bőrén tapasztalja. Hol, mikor, miért kezdtünk lemaradozni, erről sok elmélet született. A helyzeten persze egyik sem változtat, a gyászos állapoton nem javítanak.

Nem vitatja senki, hogy változtatni kell. Ha arra gondolunk, hogy a sokáig messze mögöttünk kullogó Szlovákiában hamarosan bevezetik az eurót, csak hüledezünk. Közben eltűnődünk, az-e a leghatékonyabb segítség, hogy új és új adókkal sújtjuk azokat, akiket lehet (és azokat, akiket nem volna szabad), miközben döbbenetes összegeket szórunk szét az érdemtelenek között, s szemünket lesütve vesszük tudomásul, hogy néhányan (?) szemrebbenés nélkül milliárdokat lopkodnak össze büntetlenül. Ám jönnek az adók feltartóztathatatlanul. Közben arról nyilatkoznak az illetékesek, hogy okos kommunikációval el kellene és el is lehet fogadtatni ezeket. Szeretném jelezni, velem nem! Amíg a képviselő urak adózatlan jövedelmeket vágnak zsebre, s közös megegyezéssel emelgetik a fizetésüket, addig nem! És a legteljesebb mértékben egyetértek azokkal, akik az újabb adókat, áremeléseket tömör egyszerűséggel sarcolásnak nevezik.

A legújabb terv hallatán eltátottam a számat, pedig megtanultam, semmin sem érdemes csodálkoznom. Az egyik szocialista honatya szerint adót kellene kivetni a ruházati cikkekre, s a befolyt összegből lehetne támogatni a sántikáló kultúrát. A hangversenyek mankói a nyakkendők lehetnének. Zseniális ötlet. A nagysága hirtelenjében felmérhetetlen, s számtalan módon tovább fejleszthető. (Sikerül is, megadóztatják az internethasználókat, akiknek sikerült utolérniük Európát.) Régebben némi iróniával azt javasoltam, adózott tevékenységgé kellene tenni a levegővételt. Ma már nem tekintem annyira nevetségesnek az ötletet. Ki tudja?… Úgy képzeltem, a kultúra támogatása az állam feladata, beépül kiadásainak hosszú sorába. Erre különféle mehanizmusok adottak. Például a normális(!) adók, amelyeknek hollétéről sajnos nem szerzünk tudomást.

Kedves barátommal a tervezett ingatlanadóról csevegtünk. Olyasmit mondott, ha hatalmas áldozatok árán felépített házát, melyben feleségével és gyermekeivel él, még újabb adóval sújtják, betöri valamelyik palotában élő miniszter ablakait. Nos, például őt kellene meggyőzni okos kommunikációval. Tartok tőle, hogy nem fog sikerülni. Nem hisz már a szavaknak, ígéreteknek, pontoknak, csak elméletben létező reformelképzelésnek. Neki kevés nyakkendője van. Én aggodalmasan szemléltem sajátjaimat a szekrényben. Több, sokkal több van a kelleténél, apáméi is itt sorakoznak. Ki kellene dobni a felét, mielőtt adókötelesek lesznek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..