Tűnődés a hétről: „A portrévá lett arc”

Ezeket a könyv szerzője olykor bravúros filológusi pontossággal derítette föl, s némiképp pótolja azt a fájdalmas és megmagyarázhatatlan hiányt, hogy a modern magyar líra kezdeményezőjének (és jó néhány klasszikussá lett kortársának) nincs életrajza. Tudós könyvek, tanulmányok sora foglalkozik vele – de igazi életrajza még hiányzik. Ady egyébként fényképezni való személyiség volt, jóképű férfi, kivált a szeme kifejező. Nem véletlen, hogy a kor legjelentősebb fotóművészei is lencsevégre kapták. Közismert az a Székely Aladár által készített fénykép, amelyen Babits Mihály társaságában látható, amint a Biblia fölé hajolnak. De más egyéb fényképeivel is találkozhatunk a róla írt könyvekben. Az igazi felfedezést az amatőrök által készített fotók jelentik, egy-egy látogatása, szanatóriumi tartózkodása idején a költőt társaságban megörökítő képek, amelyeken olyanok között látható, akiknek azonosítása s egyben a felvétel időpontjának meghatározása hatalmas munkát jelenthetett.

A legmegrendítőbb az utolsó három felvétel. Kettő közülük Emil Isac román író műve. Ezek az utolsó fotók, amelyek a költő életében készültek. Kockás felöltőben, kalappal a fején egy emberi roncs tekint ránk fájdalmas rezignációval az egyiken, csak szeme idézi a régi Adyt. A másikon nem látjuk az arcát sem, Csinszka áll mellette, és látható gonddal itatja. Az utolsó kép, Szőnyi Lajos munkája, halottas ágyán ábrázolja Adyt a Liget szanatóriumban 1919. január 27-én. Halálakor a fotósok rohamot indítottak, hogy lefényképezhessék, ám csak Szőnyi Lajos képe maradt meg. Kisimult, megbékélt, szenvedéseitől megszabadult arcot mutat, a halálban végre megnyugvást talált embert, aki így indult a halhatatlanságba. Sokszor elgondolkodtam azon – nem egyedül -, szabad-e rablógazdálkodást folytatnunk magunkkal. Ezek a fotók, amelyek a diadalmas hódítót és a ronccsá vált embert ábrázolják, egyértelművé teszik, hogy felelősséggel tartozunk önmagunknak. Szerencsére Ady Endréből nem ezeket az utolsó fotókat őrizzük emlékezetünkben. Sokkal élőbbek, maradandóbbak az írásai, elsősorban a költeményei, amelyek között a magyar transzcendentális líra kivételes szépségű alkotásai olvashatók. Gyenge ember volt – és óriási költő. A testét tönkretette, de a művészete kikezdhetetlen.