Tűnődés a hétről: Részleges igazságtétel

Cs. Szabó már csak azért is joggal mondhatta el lesújtó véleményét e műről, mert Magyar versek Aranytól napjainkig című kitűnő antológiája (1953-ban jelent meg Rómában) pazar bevezetőjében a magyar irodalom e korszakának hiteles képét rajzolta meg, amely visszaállította az igazi értékrendet, s bizonyossággá tette, hogy az akkor lefejezett irodalomnak lehet hiteles leírását is megalkotni. Milyen furcsa: azok, akik azokban az években szorgosan elébe mentek a kultúrpolitika elvárásainak, s finoman szólva meghamisították a magyar irodalom történetét (szélsőséges példa, de igaz: Zrínyi Miklós prózai műveinek tárgyalása közben Sztálin hadtudományi alkotásaira hivatkoztak analógiaként) fantasztikus átalakuláson mentek át, s továbbra is vezéregyéniségei maradtak az irodalomtudományi kutatásnak. Cs. Szabó László pedig, aki ragyogó stílusban tekintette át A magyar költészet századait (ez a címe a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál megjelent, Pomogáts Béla által válogatott esszé- és tanulmánykötetének), s emellett a nyugati magyar irodalom szervezőjeként óriási érdemeket szerzett a magyar nyelv, gondolkodás és öntudat megőrzésében és az ottani irodalom szervezésében, s kortörténeti jelentőségű műveket, novellákat írt, a legújabb magyar irodalomtörténetben egy kurta hivatkozás erejéig szerepel… Íme, ilyen az irodalomtudományi rendszerváltás… Egyébként aki ízes, szép magyarságot, átélt irodalom- és történetszemléletet akar tanulni, bármikor fordulhat Cs. Szabóhoz, aki az úgynevezett esszéíró nemzedék kiemelkedő alakja (is) volt, s ez a kötete újfent bizonyítja jelentőségét, amelyet akkor is el kell ismernünk, ha hivatalosan nem méltatják is, érdeme szerint.

Személyes vonzalom, mondhatnám fiúi szeretet fűzött Bodnár Györgyhöz, aki már nem érhette meg válogatott tanulmányait tartalmazó kötete (Párbeszéd az idővel címmel az Argumentum Kiadó gondozásában jelent meg) kiadatását. Életem nagy fordulatánál, az MTA Irodalomtörténeti Intézetébe való jutásomnál bábáskodott, s élete végéig megajándékozott szeretetével. Neki köszönhettem, hogy akadálytanul foglalkozhattam a katolikus irodalommal. Igazi tanáregyéniség volt, mi is sokat tanultunk tőle, de e tulajdonsága akkor teljesedett ki, amikor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán működött. Rendszeressége, alapossága, tárgyismerete e kötet tanulmányaiban is nyomon követhető. Az írások egymásutánjából a XIX. század végétől nyomon követhető a magyar próza fejlődése. Figyelme kiterjedt azokra az írókra is, akiket elfelejtünk vagy elfeledtetnének velünk (Petelei István, Thury Zoltán, Herczeg Ferenc, vagy a későbbiek közül Örley Isván), s folyamatrajzából kibontakozik a modernség mibenléte, amelynek olyan változatait tárgyalja, mint Kaffka Margit, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső prózai művei. Maga is kitűnő esszéista lévén érzékletesen jeleníti meg a XX. század jelentékeny esszéíróit (Halász Gábor, Szerb Antal, Cs. Szabó László, Sőtér István) s példamutató erkölcsi fogékonysággal elemzi az etikai nézőpont érvényesülését Illés Endre és Rónay György szinte teljes életművét feltárva. Bodnár György maga is a magyar esszé érdemes művelője, a nagyok méltó folytatója. A tőle való búcsú fájdalmát valamelyest enyhítheti, hogy műveiben megmarad, mint az irodalom és az erkölcs találkozásának feltárója és megismertetője.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..