Mindkét helyen elhallgattak, nem búgtak már ezek a szép galambok, a költéseknek vége, most vedlenek, tollaikat váltják. Velük együtt sok más madár is új ruhában készül a télre vagy a hosszú vándorútra dél felé. A legtöbben fokozatosan váltják a tollaikat, de például a récék az úgynevezett lohosodás idején teljesen röpképtelenekké válnak, és a nádasban, az évről évre felkeresett rejtett vedlőhelyen várják be, hogy tollaik kinőjenek, és újra a levegőbe emelkedhessenek.
Vajon hány tolla van egy madárnak? Kíváncsi és türelmes tudósok végeztek ilyen vizsgálatokat, és azt találták, hogy a verébalakúaknál (Passeriformes) a tollak száma 1100 és 4600 között változott, a legtöbbet viszont – 25 216-ot – a telente olykor hozzánk is ellátogató kis hattyúnál számlálták meg. Érdekességként megjegyezték, hogy a tollak nyolcvan százaléka a madár fején és nyakán volt.
Ezen gondolkodva most már nagyon figyeltem a lábam elé, de nem volt szerencsém, pedig kétszer is körbejártam a ligetet. Csak egy árva kis pihetollat találtam, s azt is csak úgy vettem észre, hogy a szél pörgetni kezdte. Az egyik tisztáson a fűből zöld küllő repült fel hangos „klü-klü-klü-klü” kiáltással, mire nyomban idegesen csörögni kezdett egy szarka, ám miután látta, hogy nincs veszély, megnyugodott. A tisztásokon legfeljebb a kis százszorszép tud nyílni, mert állandóan kaszálják a füvet, ezért tavasszal és nyáron virágokat, például bogláros szellőrózsát csak ott találtam, ahová nem férnek be a kaszálógépek. Nagyszerű kezdeményezést láttam viszont a Nehru parton, ahol táblák hirdetik, hogy a villamossínek és a szélső sétány közti, helyenként széles sávban gazvédelem folyik. Csak nemrég kaszáltak, miután a növények már elhullatták a magjaikat, de tavasszal és nyáron ezerszínű virágpompában gyönyörködhettem.
A fák alatt mókus ugrált. Lompos farkát maga fölé hajlítva keresgélt, időnként felém pillantott, de amikor látta, hogy csak a sétaúton megyek, nem törődött velem. Kicsit távolabb két dolmányos varjú járkált, ők sem zavartatták magukat. Később ugyan a mókust felzavarta a fára egy kisfiú, de alig szaladt odébb, a kis állat már ereszkedett is lefelé. Sárgarigó szállt egyik fáról a másikra. Még nem is olyan régen gyönyörűen flótáztak ezek a madarak, most már hallgatnak, és talán a nemsokára kezdődő hosszú, Afrika felé vezető útra gondolnak. A mókus közben ezúttal egy kutya miatt kúszott fel a fára, de türelmesen üldögélt, tudta, hogy az eb hamar megunja, továbbszalad, és számára újra szabad lesz az út lefelé.
