Carnuntum egykoron Felső-Pannonia római provincia helytartói székhelye volt, s így akkor valójában Pannoniához tartozott, ahogyan a mai Bécs is, Vindobona néven.
Az eredetileg kelták alapította Carnuntum a római hódítás során – elsősorban katonai-határvédelmi és kereskedelmi fontossága miatt – igen jelentős várossá duzzadt. Ez utóbbi oka a Borostyánút volt, mely itt szelte át a Dunát és futott tovább a Balticum felé. A város falai sok érdekes történelmi esemény szemtanúi voltak. Az I. század derekán a XV. Apollinaris legio épített állandó castrumot a területen, s ennek érdekes következménye, hogy az itt leszerelt itáliai veteránok általában nem hazatértek, hanem a közelben fekvő Savariában, vagyis Szombathelyen települtek le. Ezért mondhatjuk, hogy a legrégebbi, római születésűek által lakott ókori városunk Szombathely. Ennek ékes emléke nyilvánul meg minden augusztusban a Savaria Fesztiválon.
A II. században tovább bővült a város, amikor Traianus császár határvédelmi okokból kettéválasztotta a dunántúli tartományt Alsó- és Felső-Pannoniára. Míg az első provincia fővárosa Aquincum lett, a másiké Carnuntum, amely így még több katonát kapott, s ez magával hozta a canabae, a tábor körüli katonaváros terjeszkedését is. Ekkortájt lett a XIV. legio állomáshelye is e település, s ez az egység a római uralom végéig itt is maradt.
Számomra különleges értéke van e helynek, hiszen a markomann háborúk ideje alatt Carnuntum helytartói palotája és táborai nem kisebb személynek, mint magának Marcus Aureliusnak adtak otthont évekig, aki innen vezényelte az északi hadjáratot a germánok ellen. A filozófus császár Elmélkedések című munkájának egy részét is itt írta a birodalom sorsáért szorongó, nyugtalan éjszakáin. Jó volt látnom e környéket, és elképzelnem két évezreddel ezelőtti arculatát, hiszen éppen ezt a történetet dolgozom fel novemberben megjelenő, Északi vihar című regényemben, amelynek Marcus Aurelius az egyik főhőse.
Más rangos eseményhez is köthető Carnuntum. 193. április 9-én e településen a XIV. legio császárrá kiáltotta ki a tartomány hely tartóját, Septimius Severust, aki ezt a város fejlesztésével és coloniai rangra emelésével hálálta meg. Egyébként mind a város, mind Pannonia e császár uralkodása idején élte fénykorát.
Így aztán érthető, hogy Carnuntumban a mai napig nagy hagyománya van a rómaiságnak, s ezt az évente megrendezett, úgynevezett Römerfest is igazán jól bizonyítja. Buszos menetelésünk oka tehát abban érhető tetten, hogy szerettük volna megnézni, megtapasztalni, hogyan bánnak római emlékeikkel a „sógorék”. Azt már mindannyian tudtuk, hogy biztosan sokkal jobban, mint mi idehaza, de erről talán nem érdemes beszélni, mert az embernek még a történelem iránti lelkesedése is lelohad attól, amit e témában a honi berkekben tapasztalhat.
A mai Carnuntum városka szívében történelmi-archeológiai park található, amelyben egy hitelesen megépített római kori városnegyed fogad. A magyar viszonyok ahhoz szoktatták hozzá a látogatót, hogy – miként egy római korral foglalkozó ismerősöm, Hirschberg Attila, a Magyar Li mes szövetség ügyvezetője mondaná – alaprajzok között botorkálunk, ám odaát felemelő volt s egyben bő ismeretanyagot nyújtott, hogy átjárhattunk a termák különböző csarnokain, pamlagokra, a triclinium étkező kerevetjeire heveredhettünk, beleláthattunk a római tavernák világába, vagy éppen megkóstolhattuk a római kori ruhába bújtatott pékek által készített lepényt vagy más finomságokat. Kéznyújtásnyira került, megelevenedett az ókori város egy része. Nem voltak kordonok, amelyeken áthajolva próbáltuk meglesni a szoba rejtett sarkait vagy az apróságokat a római polgár belső helyiségének íróasztalán. Odamehettünk, leülhettünk az asztalhoz, kezünkbe vehettük a csecsebecséket. S milyen érdekes: nem járkáltak árgus szemmel felügyelők, hogy rápirítsanak a lelkes látogatókra, ha azok meg érintenek egy követ, vagy hozzáérnek valamelyik kiállítási tárgyhoz. Okkal mondogattam hát magamban: Jé! Hát ezt így is lehet?
Még egy jópont a Römerfestnek. Vidám és nagyvonalú ötletnek hittük, de végül kiderült, hogy egyfajta lokálpatrióta szokásról van szó: ha korhű ruhákban lépünk a parkba, elengedik a belépőjegy árát! A X. legio készült erre: bővölködött jelmezekben, így igazán sokan élvezhettük ezt az előnyt, még inkább élményt. Én a magam részéről egy szenátori tógára tettem szert. Alaposan meg is izzadtam, de mindez nem számított, hiszen a látványosan megépített római városrész helyiségeit járva, termájában ücsörögve vagy egy kereveten heverve a régmúlt úgy elevenedett meg a maga pompájával, mint sehol másutt. Ezért külön hálával tartozom Carnuntumnak. Aki teheti, ne hagyja ki ezt az élményt.
