– Az ötlet kiindulópontja az az elképesztő tény volt, hogy a főváros III. kerületében sok kisgyerek üres gyomorral érkezik az iskolába, és ebédig éhen is marad – mondja a fiatal szerzetes. – Nagyon megdöbbentem ezen, és azonnal törni kezdtem a fejem, hogy mit tehetnék. Tudtam, hogy lépnem kell, csak azt nem tudtam, hogyan, és főleg azt nem: miből. A tartományfőnököm azzal biztatott, hogy rendünk alapítójának, Bosco Szent Jánosnak sem volt pénze, mégis sokat tett a szegény fiatalokért…
– Az tudtam, hogy jó a kezdeményezés, de azt is, hogy nincs rá egy fillér sem. Nem szerveztünk nagyszabású gyűjtést, csak a prédikációimban és a templomi hirdetésekben beszéltem róla, egy jótevőnk pedig írt róla a helyi lapban. Már egy napra rá megkeresett egy kisnyugdíjas, hogy ezer forintot adna a gyerekek reggelijére. Aztán jött a többi adomány…, és beindult a „reggeli program”. Volt úgy, hogy elfogyott a pénz, olyankor imádkoztam, hogy ha a Jóisten a folytatás mellett van, akkor adjon rá lehetőséget – és csodálatos módon mindig érkezett egy-egy váratlan adomány, amelyből másnap ismét vehettünk reggelit a gyerekeknek.
 |
|
Aki a szaléziaknál reggelizik, teát vagy kakaót kap keksszel , péksüteménnyel… |
Az óbudai szalézi rendház közelében három általános iskola működik. Gábor atya megkérte az intézmények vezetőségét, hogy hívják fel a rászoruló diákok figyelmét az ingyenes reggeli lehetőségére.
– Első alkalommal tizennégy gyerek jött be – idézi fel a kezdeteket. – Fogalmunk sem volt, hogy kik ők, és milyen körülmények között élnek, de nem kérdeztünk semmit. Lassanként elterjedt a hírünk, és a kezdeti tizenöt-húsz főből májusra ötvenfős, lelkes társaság lett. Hogy ez sok vagy kevés? Lehetnének kétszázan is, de jobb volna, ha csak egy-két éhes gyerek lenne, akiket behívhatnánk a rendházba, és leültethetnénk a saját asztalunkhoz.
A sok áldozatos jótevőnek köszönhetően az oratóriumban reggeliző gyerekek teát vagy kakaót kapnak keksszel, péksüteménnyel, és magukkal vihetnek szendvicset tízóraira. Gábor atya és segítői másfél év alatt mintegy tízezer ilyen tízórai csomagot osztottak ki.
Hét óra körül az atya imára készül a reggeliző gyerekekkel. A legnagyobb megtiszteltetés azé, aki a gyertyát tarthatja az imádság alatt. – Sokáig gondolkodtunk, miként vihetnénk bele az egészbe az imádságot, hiszen a gyerekek többségének semmi köze sincs a valláshoz, meg sincs keresztelve. Először csak kitettük az étkezés előtti ima szövegét, amit lassan megtanultak. Idővel néhányan beiratkoztak hittanra.
– A közeli Don Bosco cukrászda kezdettől fogva mellék állt. heti rendszerességgel küldenek a gyerekeknek süteményt. A szalézi pecséttel ellátott üres süteményeszacskókat a gyerekek a cukrászdában beválthatják egy-egy gombóc fagyira. Azt találtuk ki, hogy egy kis rejtvényt is becsempészünk a sütemény mellé. Ha helyesen kitöltik, jutalmat kapnak. A kérdések persze nagyon egyszerűek, de ennek a ravasz ötletnek köszönhetően minden hozzánk betérő kisiskolásnak megvan a heti „mini hittanórája”.
 |
|
…és magával vihet egy szendvicset is tízóraira |
– Meghatározó élmény volt megtapasztalni, hogy a gyerekekben egy idő elteltével megszületett irántunk a bizalom, és egyre nyitottabbá váltak egymás iránt is. Megilletődötten vettük észre, hogy szép lassan majdnem olyan fontos lett számukra a velünk való találkozás, beszélgetés és a tőlünk kapott figyelem, mint a reggeli. Arra is volt példa, hogy akik időközben messzebb költöztek, vállalták a korábbi felkelés áldozatát, és továbbra is mindennap megjelentek.
Ezeknek a gyerekeknek a zöme hátrányos helyzetű: nélkülöznek, nehéz körülmények között élnek – bár erről nem kell hozni semmilyen igazolást. Van köztük néhány olyan is, aki nem rászoruló – van nála tízórai, és kap otthon reggelit –, csak azért jön el hozzánk, mert itt jól érzi magát, jó szót kap, beszélgetnek vele, odafigyelnek rá. Nyilvánvalóvá vált, hogy a reggeli alkalom nem csak a étkezésről és a csomagról szól. Nálunk a gyerekek elmondhatják a napi gondjaikat, megoszthatják velünk fájdalmaikat vagy félelmeiket.
Ha kell, leckét írnak, verset memorizálnak velük, ha valakinek születésnapja van, felköszöntik, Mikuláskor, karácsonykor kis ünnepség van… Június utolsó hetében nyári tábort is szerveztek a csapatnak, ennek köszönhetően a kapcsolat a szünidő alatt sem gyengült. Mindez nem kis anyagi és emberi áldozatot jelent. Sokan adtak és adnak pénzt, természetbeni és kétkezi segítséget e Don Bosco lelkiségétől átitatott program számára.
– Hálás vagyok mindazok nagylelkűségéért és imáiért, akik részt vesznek a reggeliztető programban – mondja Vitális Gábor, a program lelke -, hiszen ez csak velük valósulhatott meg. A segítők és a gyerekek lelkesedése alapján joggal remélem, hogy a Jóisten segítségével még sokáig folytathatjuk!
Fotók: Lengyel Erzsébet
