Tíz év, Wekerlétől Kapolcsig

Fotó: Balla Csaba

Babos Eszter diplomás óvónő, aki már óvodapedagógusi tanulmányai során, Sopronban érdeklődni kezdett a bábkészítés és a bábjátszás iránt.

– A pedagógiai főiskolán a bábjáték volt a választott fakultációm, többek között azért is, mert Józsa Éva egyetemi docens olyan nagy hatással volt rám a művészi bábjáték területén, hogy úgy éreztem, ezzel kell foglalkoznom, ez a terület lesz az igazi, az óvónőivel rokon hivatásom. Természetesen akkor még nem maga a bábjáték, hanem a dramaturgia, az írás és a rendezés foglalkoztatott, illetve a színjáték, a tánc. Így a főiskola mellett jelentkeztem, majd felvételt nyertem Mikó István soproni színitanodájába, így hozva egyensúlyba a bábjátékot a színészettel. A főiskolán a vizsgadarabunkat a soproni televízió is fölvette; az előadás rendezését én vállaltam. A bábjáték ettől kezdve végigkísérte az életemet, ez a műfaj hol erősebben, hol pedig csak gyengéden, de mindig megszólított, fogva tartott, vonzott. Gyermekeim születése után aztán egyre gyakrabban kerültek elő a bábok, mesék, bábjátékok. Talán onnan indult el minden. Így elmondhatom, hogy ott, Sopronban kezdődött, majd anyai éveimben – négy fiam van – született újjá a bábozás iránti szerelem.

Éppen tíz évvel ezelőtt alakult meg a budapesti Wekerleteleptől egészen Kapolcsig országosan ismert Babos Bábos Társulat. Melyek voltak a legsikeresebb előadásaik, kezdeményezéseik? Gondolok itt a Bábos Mesekuckóra vagy akár a Gólem Színházzal való együttműködésre.

– Hogy egészen pontos legyek, a Bábos Mesekuckó baba-mama foglalkozás volt az első, amit létrehoztam. Akkor már sokat báboztam otthon, játszótéren, és egyre több szülő kérdezte, lesznek-e szervezett keretei a babáknak szánt bábozásaimnak, hiszen így, hogy nem tudják, hol és mikor vannak ezek az akkor még spontán előadások, lemaradnak róla, pedig nagyon érdekli őket és a babáikat. Így kaptam helyet a Wekerlei Kultúrházban e mára már védjegyes baba-mama foglalkozások számára. Az első ilyen találkozón ismerkedtem meg Biró Brigittával, aki két kisfiával járt a mesekuckóra. Hamar egymásra találtunk, szoros barátság alakult ki közöttünk, és pár hónap elteltével közös bábelőadást terveztünk. Már a működésünk első éve sikeres volt, hiszen sok helyre eljutottunk, és izgalmas felkéréseket kaptunk az ország különböző részeiről. Ilyen volt a Gólem Színház megkeresése, 2010 elején. Elsőként az Eszter könyve című bibliai történet bábos feldolgozására kértek fel bennünket, amelyet közel harminc alkalommal mutattunk be, majd tavasszal egy velük közös előadás létrehozásában is részt vehettünk. Szokács Eszter Ádám világgá megy című, bibliai történeteket tartalmazó mesekönyvéből két epizódot dolgoztunk fel, nagyszínpadi keretek között. Borgula Andrással, a Gólem Színház vezetőjével, rendezőjével azóta is töretlen a kapcsolatunk.
Nagy élményt és kihívást jelentett 2011-ben, hogy egy újabb megtisztelő megkeresésnek tehettünk eleget: a hipertónia éve alkalmából egy bábfilmforgatásra kértek föl bennünket, a bábokat mi magunk készítettük el. Ezzel járulhattunk hozzá a magas vérnyomás elleni küzdelemhez. A felvételek Lelkes-Mérő család néven megtalálhatók az interneten.
Büszkék vagyunk arra is, hogy Wekerlét, ezt a nagyon kedves, szeretni való, kuckósan összetartó közösséget már kétszer megajándékoztuk egy-egy bábos meseúttal, amit többhavi tervezés és szervezés előzött meg. Rengeteg önkéntes segített, a kisiskolás bábcsoportom gyermekei pedig koboldok szerepét alakítva vezették végig a gyermekcsoportokat a mesés helyszínek között. Társulatunk születésével párhuzamosan létrehoztam a Wekerlei Mesekört, ahol ott élő önkéntes szülők bevonásával heti rendszerességgel mesélünk, bábozunk, vetítünk a gyermekeknek. Mindennek a Wekerlei Társaskör ad otthont. Példaértékű, hogy immár tíz éve hétről hétre igazán minőségi mesés élményekben lehet részük az itt élő gyerekeknek. Ezeknek az alkalmaknak a szervezésével már nem igazán tudok foglalkozni, így átadtam, de bábozni havonta visszajárok. Természetesen ezek mind önkéntes, nonprofit előadások.

Honlapjuk szerint a legtöbb interaktív kama­raelőadást Biró Brigittával viszi a gyerekek elé. Láthatóan remekül működő összefogásról, szim­biózisról van szó.

– Már a megismerkedésünk évében létrehoztuk közös társulatunkat. A darabok írása és a bábok tervezése az én feladatom volt, Brigi pedig mindennek csodás díszletvilágot teremtett. Ma már, az írást leszámítva, mindketten mindent csinálunk, bár be kell vallanom, a technikai háttérhez én nem értek annyira, mint ő. Sokat beszélgetünk, szinte már egymás gondolatát is ismerjük. A beszélgetésekre jó alkalmat kínálnak azok a hosszú utazások, amikor egy-egy előadással beutazzuk az országot. Persze nem csak a munka köt össze minket. Ha lehetőségünk adódik rá, közös családi programokat is szervezünk a fiainkkal. S ha hétvégén vidéken van fellépésünk, nemegyszer magunkkal visszük a családunkat, és az előadásokat összekötjük egy közös kirándulással. Kedves emlékeim közé tartozik a fellépés utáni Tisza-parti séta Szegeden, a közös halászlé-kóstolgatás és a Balaton-parti séták, fagyizások is.

A tíz esztendő során nem csupán rangos bábművészeti munkák gazdája lett, hanem több könyv szerzője, sőt előadóművész is.

– Az előadásaink iránt érdeklődők időről időre megkerestek, főleg az otthoni, illetve az óvodai bábjátékkal kapcsolatban. Örömmel válaszoltam a kérdéseikre. Majd jött az ötlet, hogy ezeket a válaszokat, útkereséseket könyv formájában a nyilvánosság elé tárom, hiszen egy ilyen útmutató bizonyos értelemben hiánypótló lehet. Bábozással kapcsolatos könyv az elmúlt húsz évben nemigen jelent meg. A színes fotókkal illusztrált, dramaturgiai ötletekben gazdag Otthonos bábok – Bábos otthonok című könyvemet szülőknek, pedagógusoknak, de még a gyerekeknek is szívből ajánlom. A két szeleburdi manóról készült, most már kétrészes mesesorozatom, a Molly és Milo a Skandináv Ház felkérésére született. Igazság szerint először a bábdramaturgia, mondhatni egy rendezői szövegkönyv készült el, majd abból a két mesekönyv. A csodás illusztrációkat Hettin­ger Ágnes festőművész készítette a főszereplő bábok alapján, így lett ebből egy igazi össz­mű­vészeti alkotás – báb, festmény és irodalom. De említhetném a közös mesekönyveinket, fellépéseinket, tévészerepléseinket is, amelyekhez bábos illusztrációkkal járultam hozzá.

A piciktől a nagyobbakig sokakat megszólító interaktív bábjátékok mellett a Babos Bábos Társulat sok egyebet is vállal: leendő bábosok képzését, s a Személyesen Segíthet Alapítvánnyal együttműködve még drogprevenciós szolgálatot is.

– A Bábos Mesekuckó mára már védjegyes baba-mama foglalkozássá nőtte ki a magát, amely országszerte egyre több városban, sőt idén ősztől határainkon túl is elérhető. Mintegy öt évvel ezelőtt indult az első képzés, miután a babájukkal hozzám járó anyukák közül többen azzal kerestek meg, hogy nagyon megtetszett nekik a foglalkozás, és ők is szeretnének mini­elő­adásokat tartani baráti, családi körben, de akár tágabb közönségnek is. Kérésükre kidolgoztam egy oktatási módszert, így akik szeretnék, elvégezhetik a képzést, és önálló csoportokat indíthatnak. Négy részből álló foglalkozásunk a másfél–négy éves babákat, kisgyerekeket és szüleiket szólítja meg. Az elején találkozhatnak a Mesemondó Lánnyal, aki hétről hétre egy-egy újabb, a kicsik életkorának megfelelő mesét hoz közéjük, asztali bábjáték formájában. Ezután a mesét eltornázzuk, majd egy kis közös dalolás, zenélés következik. Zárásként pedig mindig alkotunk, készítünk valamit, ami a látott és hallott meséhez kapcsolódik. Így a résztvevők hazavihetik magukkal a mesét, és otthon újra átélhetik. A foglalkozások azt a három dolgot nyújtják a kicsiknek, amire leginkább szükségük van: a mesét, a mozgást és az alkotás örömét.
Bábjátékos továbbképzést is tartok óvodapedagógusoknak, hiszen a bábok varázslatos erejét leginkább az óvónők tudnák alkalmazni a hétköznapokban. Gyakorlati tudás hiányában azonban sajnos ritkán mernek a bábokhoz nyúlni. Pedig a beszoktatás ideje alatt, a szabályok elsajátításánál, egy-egy konfliktushelyzet kezelésénél vagy a vágyak, problémák kifejezésében óriási segítség lehet a báb. Sok pozitív visszajelzést kaptam szülőktől, nagyszülőktől, óvónőktől. Elmesélik, hogy amióta rendszeresen használják a bábokat, jobban megértik egymást a gyerekekkel, hiszen ők még nehezen fejezik ki az érzelmeiket szavakban. És, valljuk be, nekünk, felnőtteknek sem sikerül mindig pontosan fogalmaznunk. Szívem szerint bábot adnék a felnőttek kezébe is. Hiszem, hogy sok veszekedés, válás elkerülhető lenne, ha a nehézségekkel küzdő párok egy báb mögé bújva megosztanák egymással az érzelmeiket.
A Személyesen Segíthet Alapítvány elnöke, Molnár Ibolya tavaly tavasszal keresett fel, egy drogprevenciós bábelőadás ötletével. Ez az égetően időszerű téma közel áll hozzám, hiszen a főiskolai diplomamunkáim egyikét épp ebből írtam, s négy fiúgyermek édesanyjaként rálátásom van az őket körülvevő veszélyekre. Így nem is volt kérdés, hogy együttműködjünk. Létrehoztuk Magyarország első drog­pre­ven­ciós bábjátékát Garay Zsuzsanna A csalárd cukorka című meséjéből. Az írónő és Ibolya is részt vett a próbafolyamatban, közösen alakítottuk a mesét, hogy a lehető legjobban segítse a megelőzést az óvodás korosztály számára. Az előadás legfontosabb üzenete, hogy merj nemet mondani, merj segítséget kérni, és higgy magadban. Egy „cukorka”, egy bódító álsegítség semmilyen problémát nem old meg helyetted.
A gyerekek előadás alatti és utáni reakciói is azt igazolják, hogy tudják, mi a helyes, mégis nehéz ellenállniuk a csábításnak. A szülői és pedagógusi visszajelzések pedig megerősítenek abban, hogy erről igenis beszélni kell a gyerekekkel, és erre a legmegfelelőbb eszköz a báb. Sok településen hallottunk olyan esetekről, amikor ha nem is droggal kínálták a gyerekeket, de nyalókával, édességgel akarták elcsalogatni őket. Hálás vagyok azért, hogy részese lehetek ennek a – bátran mondhatjuk – gyermekmentő előadásnak.

Munkásságának fontos részét jelenti az előadóművészi munkája is. Legutóbb augusztus közepén a Bor, Mámor, Bénye fesztiválon lépett föl. A hangnemváltás, az ifjú és az érettebb korú közönséggel való kapcsolatteremtés nehéz feladat?

– A székely mesevilág még középiskolás koromban kerített hatalmába. Az első ilyen jellegű mesém A pletykás asszony volt, Kóka Rozália gyűjtéséből, amelyet felkészítő tanáraimnak köszönhetően hiteles szóhasználattal és hangsúllyal tudtam előadni. Ezt a mesét azóta sokszor elmondtam már, itthon a fiaim kívülről tudják, s néha, amikor rendhagyó irodalomórákra, iskolásoknak tartott rendezvényekre megyek mesélni, ők is velem tartanak, és szerepet vállalnak a mese eljátszásában.
Három évvel ezelőtt egy baráti összejövetelen felnőtteknek meséltem el A pletykás asszonyt. A történet és az előadás óriási sikert aratott, s biztattak további mesék elmondására. Így kerültem ismét közel a székely mesékhez, s amikor a gyermekeim már lefeküdtek, akkor bizony előkerültek a felnőtteknek szóló, pajzán székely népmesék is. A Kóka Rozália-életmű színe-javát is a Fekete Sas jelentette meg, több könyvem kiadója, ez is összefűz a jeles néprajzos mesemondó asszonnyal. Mindannyian szeretünk meséket hallgatni. Ezek pedig voltaképpen nem is mesék, inkább humorral tűzdelt, őszinte élettörténetek. Virágnyelven mesélek, mégis mindenki tudja, miről van szó. S ha egy kisebb gyermek esetleg fültanújává válik valamelyik pajzán történetnek, hát neki sem kell befogni a fülét.