együtt raknak télre rendet,
hol Kisjézus megszülethet.
Viharfelhőt suprikálnak
égbe nyúló nyírfaágak,
szakadoznak, rojtosodnak,
előbb fényt, majd esőt hoznak
szép virágos vasárnap,
jó a szelíd szamárnak,
viszi Jézust, emberek
között ágak lengenek.
Ablakokban még titok,
mikor nyílnak jázminok,
milyen lesz, ha égbe illant
majd az édes kerti illat,
hogyan lesz a test és vér
áldozati bor, kenyér,
halott virág minden magja
hogyan éled fel tavaszra,
egyszer minden égig ér.
Tarbay Ede (1932) József Attila-díjas
költő, író, dramaturg