Fotó: Vatican News
A betegek üdvözlése a VI. Pál csarnokban:
Jó napot mindenkinek!
Kinn esik az eső. Itt nyugalomban lesztek, a kivetítőn tudjátok követni a kihallgatást, nyugodtan, békésen, anélkül hogy megáznátok. Ez jó. Köszönöm nektek ezt a látogatást! Öröm számomra, amikor látom, hogy így jöttök, sok nehézség árán is, de az Egyház iránti szeretetből, hogy kifejezzétek: szeretitek az Egyházat. Ez mindenkire jó hatással van, aki lát benneteket; rám is jó hatással van. Köszönöm!
Most pedig megyek a másik csoporthoz, amely a téren van; kissé esős lesz, de ti csak maradjatok itt. A kivetítőn keresztül összekapcsolódunk. Most szeretnék áldást adni mindannyitokra. De előtte kérjük a Szűzanyát! (Elmondja az Üdvözlégyet és áldást ad.)
Imádkozzatok értem, és köszönöm, hogy eljöttetek! Katekézis egy házaspárról, akik az evangélium szolgálatában állnak:
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai kihallgatást két csoportban tartjuk: a betegek a VI. Pál csarnokban vannak. Voltam náluk, üdvözöltem és megáldottam őket, mintegy kétszázötvenen vannak. Az eső miatt ott nagyobb kényelemben lehetnek. Mi pedig itt vagyunk. Ők kivetítőn néznek bennünket. Köszöntse egymást tapssal mindkét csoport!
Az Apostolok cselekedetei elbeszéli, hogy Pál, amilyen fáradhatatlan evangéliumhirdető volt, az Athénban való tartózkodása után tovább egyengeti az evangélium terjedésének útját a világban. Missziós útjának újabb szakasza Korintus, Akhaia római tartomány fővárosa, mely – két fontos kikötőjének köszönhetően – kereskedelmi és kozmopolita város volt.
Ahogy az Apostolok cselekedeteinek 18. fejezetében olvassuk, Pált egy házaspár látja vendégül, Aquila és Priscilla (vagy Prisca), akik kénytelenek voltak Rómából Korintusba költözni, miután Claudius császár elrendelte a zsidók kiutasítását (vö. ApCsel 18,2).
Itt szeretnék egy zárójeles megjegyzést tenni. A zsidó nép sokat szenvedett a történelem során. Elzavarták, üldözték… És a múlt században láttuk, mennyi, de mennyi szörnyűséget követnek el a zsidó néppel szemben, és mindannyian meg voltunk győződve, hogy ennek vége. Csakhogy manapság itt is, ott is újra elkezdik üldözni a zsidókat. Testvéreim, ez sem nem emberi, sem nem keresztény! A zsidók a testvéreink! Nem szabad üldözni őket. Érthető?
Ez a házaspár megmutatja, hogy szívük istenhittel teli, és nagylelkűek másokkal szemben, képesek teret adni azoknak, akik, mint ők, megtapasztalják az otthontalanságot. Ez az érzékenységük arra készteti őket, hogy ne csak magukra gondoljanak, hanem gyakorolják a vendéglátás keresztény művészetét (vö. Róm 12,13; Zsid 13,2), és nyissák meg otthonuk kapuját Pál apostol befogadására. Így ők nemcsak az evangelizálót fogadják be, hanem az üzenetet is, amelyet magával hoz: Krisztus evangéliumát, amely „Isten ereje mindenki üdvösségére, aki hisz” (Róm 1,16). Ettől a pillanattól kezdve otthonukat teljesen betölti a szívet éltető „élő” igének (Zsid 4,12) az illata.
Aquila és Priscilla Pállal a foglalkozásán, vagyis a sátorszövésen is osztozik. Pál ugyanis nagyra értékelte a kétkezi munkát, és azt a keresztény tanúságtétel kiváltságos területének tekintette (vö. 1Kor 4,12), túl azon, hogy ezt tartotta helyes módjának, hogy fenntartsa önmagát, anélkül hogy terhére lenne másoknak (vö. 1Tessz 2,9; 2Tessz 3,8), a közösségnek.
Aquila és Priscilla otthona Korintusban nemcsak az apostol előtt nyitja meg kapuit, hanem azok előtt is, akik testvérek Krisztusban. Pál ugyanis egy, a „házukban levő gyülekezetről” beszélhet (1Kor 16,19), mely ház „a gyülekezet háza”, „domus ecclesiae”, olyan hely, ahol hallgatják Isten igéjét és megünneplik az eucharisztiát. Ma is, olyan országokban, ahol nincs vallásszabadság, és ahol a keresztények nem gyakorolhatják szabadon vallásukat, a keresztények házaknál, kicsit titokban gyűlnek össze, hogy imádkozzanak és megünnepeljék az eucharisztiát. Ma is vannak ilyen otthonok, ilyen családok, melyek templommá válnak az eucharisztia számára.
Másfél éves korintusi tartózkodás után Pál elhagyja a várost Aquilával és Priscillával, akik Efezusban telepszenek le. Otthonuk ott is a katekézis helyévé válik (vö. ApCsel 18,26). Végül a két házastárs visszatér Rómába, és egy csodálatos magasztalás szól majd róluk, melyet az apostol beilleszt a Rómaiaknak írt levelébe. Hálás volt a szíve, és figyeljétek csak, így írt Pál erről a két házastársról a Rómaiaknak küldött levelében: „Köszöntsétek Priscillát és Aquilát, munkatársaimat Krisztus Jézusban! Ők életemért saját fejüket kockáztatták, és nekik nemcsak én vagyok hálás, hanem a pogányok valamennyi egyháza is.” (Róm 16,3–4) Üldöztetés idején hány család kockáztatja életét az üldözöttek elrejtésével! Ez az első példa: családi vendéglátás, megpróbáltatásokkal teli időkben is.
Pál számos munkatársa közül Aquila és Priscilla kiemelkedik mint „az egész keresztény közösség szolgálata mellett felelősen elkötelezett házasélet modelljei”, és emlékeztetnek bennünket arra, hogy a hozzájuk hasonló sok világi hívő hitének és elkötelezett evangelizálásának köszönhetően a kereszténység hozzánk is eljutott. „Ahhoz ugyanis, hogy [a kereszténység] egy nép földjében meggyökerezzen és élő módon fejlődjön, szükség volt ezeknek a családoknak az elkötelezett munkájára.” Gondoljatok csak bele, a kereszténységet kezdettől fogva a világiak hirdették! Keresztségeteknél fogva ti, világiak is felelősek vagytok a keresztény hit előmozdításáért! „Szükség volt ezeknek a családoknak, ezeknek a házastársaknak, ezeknek a keresztény közösségeknek, hívő világiaknak az elkötelezett munkájára, akik a »humuszt« nyújtották a hit növekedéséhez.” (XVI. Benedek: Katekézis, 2007. február 7.) Szép ez a mondata XVI. Benedek pápának: a világiak nyújtják a „humuszt” a hit növekedéséhez.
Kérjük az Atyát, aki úgy döntött, hogy a házastársakból alkotja meg az ő „igazi »élő szobrát«” (Amoris laetitia apostoli buzdítás 11.) – azt hiszem, vannak itt ifjú házasok, hallgassátok csak, mi a ti hivatásotok: igazi élő szobornak kell lennetek! –, hogy árassza Lelkét minden keresztény házaspárra, hogy Aquila és Priscilla példáját követve meg tudják nyitni szívük ajtaját Krisztus és testvéreik előtt, és otthonaikat házi egyházakká alakítsák! Szép ez a kifejezés: az otthon házi egyház, ahol megélik a közösséget és bemutatják a hitben, reményben és szeretetben élt élet istentiszteletét. Kérjük ezt a két szentet, Aquilát és Priscát: tanítsák meg családjainknak, hogy olyanok legyenek, mint ők: házi egyház, ahol van humusz a hit növekedéséhez!
Fordította: Tőzsér Endre SP
