Bábel Balázs érsek az ősmagyarnak nevezett vallásról
– Nemrégiben egyházmegyém területén, Kunszentmiklós és Szabadszállás között, Bösztörpusztán rendezte meg a Magyarok Szövetsége augusztus végén azt a többnapos találkozót (Magyarok Országos Gyűlése), amelynek keretében keresztény szertartást – keresztelést és esketést – is akartak végezni, illetve úgynevezett Boldogasszony-kápolnát kívántak szentelni. Beszéltem a Magyarok Szövetsége vezetőivel, és sikerült elérnem, hogy ne kerüljön sor keresztény szertartásra, illetve szentség kiszolgáltatására, hiszen ez nem tetszőleges: adott egyházközösséghez kötődik, megkívánja a felkészítést, az anyakönyvezést, amire ott nem nyílt lehetőség. Az elmúlt évi Kurultaj-összejövetelen előfordult, hogy egy Erdélyből érkezett pap keresztelt, illetve másféle szertartást végzett. Már ekkor nyilvánosan hangoztattam: nem szabad összekeverni a pogány vallás elemeit a keresztény hittel! Örülök, ha a magyarságot össze akarják fogni, az sem baj, ha fölemlegetik a régi korokat, de ne keverjék ezt össze a keresztény hittel. Nem találok semmi kivetnivalót abban, ha a folklór a maga szintjén jelenik meg ezeken az összejöveteleken. A Kurultaj mozgalomban azonban a népszokás és a néphagyomány összekeveredik a keresztény hittel, s ez eretnekségek táptalaja lehet. Végső soron a Magyarok Országos Gyűlésén számos jó kezdeményezés mellett sajnos több olyan, szinkretizmust mutató elemmel találkozhattunk (különféle vallási elemek önkényes összekeverése), ami veszélyes lehet a hitünkre nézve. Ezért kellett a püspöki karnak megszólalnia ebben az ügyben. Ma, amikor annyiféle hatás és tisztázatlan eszme kering a levegőben, vigyáznunk kell a hit tisztaságára. A körlevél nagyon helyesen fejtette ki: abban a vákuumban, amelybe a rendszerváltozás után kerültünk, minden helyet kaphatott, ami addig le volt fojtva. Politikusoktól azt is hallottam, ebben az ősmagyar mozgalomban politikai szándék is fölismerhető a jobboldal megosztására.
Pápai Lajos püspök a relativizmus diktatúrájáról
– Az úgynevezett ősmagyar szinkretizmus volt a körlevél elsődleges témája. Ezt részben az indokolta, hogy nem is gondoltuk, milyen sok helyen bukkan föl ez. Legutóbb a nemzeti zarándokhelyen, Mátraverebély-Szentkúton miséztem: annak környékén is feltűnt egy táltos gyülekezet, s igyekeztek hatásuk alá vonni a híveket. Ne essünk azonban tévedésbe: aligha hihetjük, s nem kívánjuk elhitetni, mintha ez jelentené a legnagyobb problémát ma Magyarországon. Az úgynevezett relativizmus diktatúrája, mint XVI. Benedek pápa találóan megfogalmazta, Nyugatról áramlott be Magyarországra, s talált táptalajra nálunk is. Ez sokkal nagyobb mértékben és sokkal több embert elérő veszély az előbbinél, ami indokolta, hogy erre is utalást tegyünk a körlevélben. A relativizmus diktatúrája, a vele járó veszélyekkel a társadalom minden rétegére hat, különösen a fiatalságra. Olyan közszellemben nyilvánul meg, amely hangsúlyozottan érvényesül a médián keresztül. A relativizmus diktatúrája ellen a Szentatya folyamatosan fölemeli a szavát, s a nemzetközi teológiai bizottságnak is jelentős dokumentuma jelent meg ezzel kapcsolatban a természettörvényről és a természetjogról. A relativizmus diktatúrájában megnyilvánuló liberalizmus szerint nem létezik igazság. Minden nézetnek helye van, sokféle igazságról beszélnek. A teljes relativizálás érinti az életet, a családot, a szexualitást, áthatja az erkölcsöt. Ennek hatására mindenki úgy érezheti – miután semmiféle, a Teremtőtől eredő igazság vagy törvény nem létezik, mivel e felfogás szerint maga a Teremtő sem létezik –, saját igazsága szerint élhet és cselekedhet, s azt tekintheti erkölcsileg helyesnek. S minden megnyilatkozás ugyanolyan erkölcsi értékkel bír, ami óriási veszélyt jelent. Az egyház hangja – ismerve a liberális nézeteket közvetítő médiatúlsúlyt – korlátozott a társadalom életében. Akiket azonban el tudunk érni – az egyházi iskolákban és a hitoktatásban, sajtónk szerény lehetőségeivel –, azoknak fel kell hívnunk a figyelmüket az ártalmas nézetekre és ezek mindennapi megnyilvánulásaira. Nem szabad kihagynunk egyetlen lehetőséget sem, amikor rávilágíthatunk és egyértelművé tehetjük: nem fogadhatjuk el, hogy „minden mindegy”, hanem magával a teremtéssel áll kapcsolatban az az igazság, a teljes igazság, amelyhez igazodnunk kell. A relativizmus diktatúrájának terjedésében a politikai szándék is fölismerhető. II. János Pál pápa mondta annak idején: a család volt az a bástya a kommunista időkben, amely a végső akadályát jelentette annak, hogy mindent ellepjen az ateizmus. Sokan tisztában vannak azzal a politikai élet szereplői közül, hogy ha az életet, a családot, a keresztény erkölcsi gondolkodást megkérdőjelezik, az emberek feletti hatalmuk politikai értelemben is megnövekszik.
