A hét szentjei

A győzelmet a rózsafüzér imádkozása által a Boldogságos Szűznek tulajdonította. II. János Pál pápa 2002. október 16-án adta ki a Rosarium Virginis Mariae kezdetű apostoli levelét, amelyben meghirdette a rózsafüzér évét, és az eddig imádkozott rózsafüzért kiegészítette „a világosság titkaival”, amelynek imádkozását a heti rendben csütörtökre javasolta. Így szombaton is az örvendetes rózsafüzért imádkozzuk, de biztatott arra, hogy akinek lehetősége van, nap mint nap a teljes rózsafüzért imádkozza el.

Szent Dénes püspök és társai vértanúk (Október 9.)

A III. század közepén Párizs első püspöke volt, akit több püspökkel és pappal együtt Fábián pápa küldött Galliába. Párizs környékén szenvedett vértanúságot (képünkön), Rusticus pappal és Eluterius diakónussal együtt. Sírja fölé bazilikát épített.

Magyarok Nagyasszonya (Október 8.)

Szent István királyunk halála előtt Szűz Máriának ajánlotta fel országát. Ezért Nagyasszonynak szólította őt népünk imádságaiban, énekeiben. Vaszary Kolos prímás kérésére 1896-ban XIII. Leó pápa engedélyezte ezt az ünnepet, Szent X. Piusz pápa pedig a mai napra helyezte. 1980-ban II. János Pál pápa ezen a napon szentelte fel a Szent Péter-bazilika altemplomában lévő Magyarok Nagyasszonya- kápolnát. Méltán csendül fel a római Magyarok Nagyasszonya-kápolnájának évfordulóján ajkunkról határainkon innen és túl, és a Rómába zarándoklók énekével együtt: Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk! Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

A Boldogságos Szűz, a jó tanács anyja (Október 10.)

XIII. Leó 1903-ban iktatta be ezt a fohászt a loretói litániába. A Boldogságos Szűznek mint a jó tanács anyjának tisztelete főként az ágostonos szerzetescsalád testvéreinek és nővéreinek buzgólkodására, a Róma közelében levő Genazzano városkából terjedt el, ahol híres kegyhely is található. Méltán tiszteljük így Máriát, akinek egész életét a „jó tanács Lelke” irányította, és szorosan hozzásimult Isten üdvösségtervéhez. Isten eltöltötte őt a Szentlélek ajándékaival. A mai napon kérjük Istentől a jó tanács ajándékát, hogy „megismerhessük azt, ami neked tetszik, és ez irányítson bennünket minden cselekedetünkben” –imádkozzuk a szentmise szövegében.

(A Mária-misék gyűjteménye 33. miséje)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .