Csakhogy a pápa nem tudományos szempontból közelítette meg e mindnyájunkat érintő jelenséget, hanem a rossz, a bűn, a szenvedés felől. E tekintetben pedig nem a meghatározások számítanak, hanem az erkölcsi kötelességünk. Az számít, hogy közönyösen tudomásul vesszük-e az erőszak megnyilatkozásairól szóló híreket, vagy „a remény ellenére” (emberileg reménytelenül) is remélünk-e, hiszünk-e a békében.
Idei béke világnapi üzenete záró részében a szentatya végképp nem marad az elméleti fejtegetések síkján. Egyébként sem szokása ez.
Arra szólít mindnyájunkat, hogy az irgalmasság szentévének szellemében kötelezzük el magunkat környezetünk jobbítására, családi közösségünkben, szomszédságunkban és munkahelyi környezetünkben a megbocsátó szeretetre, a nők munkahelyi megbecsülésére. Ki-ki vizsgálja meg, vajon gondolt-e arra, hogy családjában és környezetében felelősséggel tartozik a születendő gyermekek élethez való jogának védelméért.
A betegek életkörülményeinek javítása ugyancsak mindnyájunk feladata, nem csupán az államé. Gondoljuk végig: vajon megtettük-e mindazt, ami könnyítheti otthoni ápolásukat?
A békéről nem csupán beszélnünk kell, megvalósulásáért pedig nem csak imádkoznunk. A béke munkásaivá kell válnunk.
