Az ő ajkán a szavak igazi értelmükre találtak, hiszen, ahogy valljuk, ő ott volt a teremtésnél, annak kezdete előtt létezett. Gyermekként Szent Józseffel, majd egyedül, és később tanítványaival is felment a hegyekbe. Biztosan gyakran bejárta a názáreti síkságból kiemelkedő Tábor hegyet is, mely az ősi, törzsi földek találkozásánál fekszik, Zabulon, Isachár és Neftali vidékén, és amelyet az arabok Djebel Tornak, bikahegynek neveznek, mert rendíthetetlen erő árad belőle. Jézus jól tudta, hogy a hegyek az Istennel való találkozás helyei. Itt a lélek kiszakad a mindennapokból, közel kerül az égbolt, és az Isten ujjával a szívünkbe ír. Jézus ezért szerette a hegyeket és tanított bennünket is a Boldogságok hegyétől a Kálváriáig. Jézus maga mondta, hogy a hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Hiába akarták azóta is nemzedékek fegyverrel, csalással, vagy bármi áron megváltói halálát és feltámadását elrejteni. Az utolsó húsvétra vezető úton, három kiválasztott tanítványával újra felment a Tábor hegyre, és színében elváltozott előttük.
Szent Péter második levelében, a szemtanú erejével így ír erről a pillanatról: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ezt az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen. Ma a Tábor hegyre érkező zarándok egy XX. század elején épült templomot talál a színeváltozás helyszínén, melynek arányai építészeti formába öntik a hitvallás szavait: valóságos Isten és valóságos ember. A templom kapuját ugyanis két egyenlő magasságú torony övezi. Belül az egykori jelenet modern mozaikábrázolása látható. A kriptában a bizánci és a keresztes kor templommaradványaival találkozhatunk. 1964-ben VI. Pál pápa is elzarándokolt erre a helyre, ahol egykor megmutatkozott Jézus dicsősége, amelyre titokzatos testének tagjai, mi is meghívást kaptunk. A Tábor hegy számomra éppen ezért természetfölötti fénytől átitatott remény, mely maradandóan mégiscsak akkor mutatkozik meg az életünkben, ha lejöttünk a hegyről és követtük Jézust hűségben oda, ahová vezetni akar minket.
