Halálig hűséggel

Tanítványainak sorába tartozott Áchim Erzsébet, Ella István, Fassang László, Hock Bertalan, Lehotka Gábor, Király Csaba, Trajtler Gábor és Virágh András is. Koloss István zeneszerző, a Szent István-bazilika orgonistája Gergely Ferencről, a pedagógusról és a későbbi művésztársról egyaránt őriz emlékeket. – Hihetetlen zenei képességekkel, nagy fantáziával megáldott tanár volt. Sokat tanultam tőle, különösen abból, ahogy megszólaltatott egy-egy művet. Példátlan muzikalitás és színes előadásmód jellemezte. A másik, amit elleshettem tőle: az improvizáció. A rögtönzés egyik legnagyobb mestereként tartották számon. Zeneszerzői munkásságomra is hatott. Szívesen és gyakran játszotta műveimet, folyamatosan inspirált, új darabok írására ösztönzött.

Valójában ő ismertette meg velünk a XX. századi francia orgonazenét. A háború után nem – vagy csak nehezen – jutottunk hozzá kottákhoz, neki azonban megvoltak Vierne, Dupré, Langlais, Messiaen és a kor más nagyjainak művei.
Olivier Messiaen 1947-ben Budapesten járt, kurzust tartott a Zeneakadémián. A jelenlévők megkérték, hogy játsszon valamit a Felszállott a páva témájára, mondván: bíbelődjék csak el a mester a magyar pentatonos dallammal. Messiaen azonban kiszúrt a hallgatókkal és visszadobta a labdát. Erre izgatott tanácskozás kezdődött, végül az egyetlen igazán jó rögtönzőt, Gergely Ferencet lökdösték ki a pódiumra, aki egy szédületes improvizációt adott elő. Élete végéig hűségesen, szívvel-lélekkel látta el kántori feladatait a ferenceseknél – sőt, egy ideig az Egyetemi templomban is. Mi, orgonisták rendszeres vasárnapi programként, a miseszolgálat befejeztével beültünk az »Apostolokhoz« beszélgetni. Ott hallgathattuk a nagy öreg, Harmat Artúr és Feri bácsi történeteit…

Kedves emlékeim közé tartozik a pécsi zenei találkozó, amikor a rendezvény záróakkordjaként az akkor nyolcvankét éves Gergely Ferenccel és Lantos Istvánnal az orgonához ültettek a szervezők, hogy rögtönözzünk valami »hatkezes-hatlábast«. Felejthetetlen élményt nyújtott a közös játék… Mindig odafigyelt a tanítványaira, látogatta a koncertjeinket. 1998 januárjában még ott volt a Deák téri hangversenyemen. Aztán elesett a ferencesek kórusának lépcsőjén, combnyaktörést szenvedett, ami hozzájárult rövidesen bekövetkező halálához. Művészként, kántorként, tanárként és emberként is hatással volt rám. Példaképemnek tartom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..