Fotó: Merényi Zita
Az évről évre egyre népszerűbb eseményt több helyszínen rendezik meg: Homokkomáromban és Kecskeméten szeptember 23-án, Budapesten és Makón pedig szeptember 30-án tartották a rózsaeső-imaestet. Az este hat órai szentmisét követően kezdődött meg az imaest, amelyet Versegi Beáta Mária CB nővér nyitott meg. A szentélyben székeket és matracokat kellett elhelyezni, mert a résztvevők nagy száma miatt kevés volt az ülőhely a templomban. „Sokan vagyunk – ez azt bizonyítja, hogy van bizalmunk” – mondta Beáta nővér. Majd figyelmeztetett: az imák meghallgatása nem automatikus: ha bedobjuk a közbenjárást kérő levelünket a kosárba, nem várhatjuk el, hogy Teréz azonnal teljesítse a kérésünket. Beáta nővér megvallotta, régebben vele is előfordult, hogy éveken át haragudott Terézre, mert nem teljesítette egy bizonyos kérését. Ha valaki más számára kérünk valamit, figyeljünk arra, hogy az illetőnek mire van szüksége, mert nem feltétlenül arra, amit mi gondolunk.
Nemegyszer megtörténik, hogy egy év elteltével – amikor visszakapjuk a rózsaeső-imaesten írt leveleket –, és újraolvassuk a korábban megfogalmazott kérésünket, csak csodálkozni tudunk: egy éve ennyire fontos volt ez nekem?
Az imaest első nagyobb egységét Béri Renátó kármelita szerzetes, a győri Kármelhegyi Boldogasszony-templom igazgatója előadása jelentette.
Milyen volt Teréz kapcsolata az Atyával? Önéletrajzában egy gyónását felidézve a szent azt írja: Isten gyöngédebb egy anyánál is. Teréz megtapasztalta az Atya gyöngéd szeretetét, azzal az Istennel került kapcsolatba, akit Jézus mutatott meg nekünk. Miért olyan nagy dolog ez? Mert mi is erre vagyunk meghívva. Az Egyházban ezzel szemben igen gyakoriak a negatív Atya-képek. Leggyakrabban az Atyát illetően találkozni torz istenképpel – mutatott rá a szónok.
Az Atya szinte elfeledett isteni személy, nincs is számára kijelölt külön ünnep – hangsúlyozta Béri Renátó. – Villámokat szóró Zeusznak képzeljük, akit meg kell nyugtatni, akitől félni kell. Vajon Deus vagy inkább Zeusz számunkra? Nemegyszer úgy gondoljuk, a Fiú szeretete ment meg minket az Atya haragjától. Mindez azt mutatja, hogy még nem igazán értettük meg a Szentháromságot, mert ha így lenne, jóval kevesebb volna a félelmek közt élő, szorongó keresztény.
Kezdjük mindjárt a nevével: „Atya” – folytatta Béri Renátó. – Megbotránkozást keltene, ha valaki azt mondaná: „Apa”. Holott az közelebb vinne szerető Apánkhoz. Jézus így szólította: „Abba” – ami intim, meghitt név, olyasmi, mint a magyarban a papa, apuka. „Neki jogában áll »lepapázni« őt” – mondanák sokan, de már Szent Pál rámutatott arra, hogy ezt mi is megtehetjük, hiszen Krisztushoz tartozunk.
Sokszor talán könnyebb elboldogulnunk az agresszív istenképpel – vetette fel Renátó atya. – Ebben az esetben tudjuk, hol a határ, ismerjük a szabályokat, míg egy szerető Istennel meg kellene tanulnunk együtt élni…
Egy XIX. századi lelkiségi divat hatására sokan felajánlották magukat Isten igazságosságának, például a kármelita nővérek közül is. Egyfajta „üzletet” kötöttek Istennel, mondván: „Kíméld meg ezt és ezt a bűnöst, és helyette inkább rám szórd villámaidat” – mesélte a szónok. – Ha ezután valami betegségbe estek, úgy vélték, Isten meghallgatta az imáikat. Teréz úgy foglal állást ezzel a magatartással kapcsolatban, hogy bár tiszteli, nem tud azonosulni vele, mert az Atya nem így működik. Ő csak arra vágyik, hogy szeretetkapcsolatban legyen velünk. Teréz inkább megírja felajánló imáját az irgalmas szeretetnek.
Béri Renátó végül mindenkit arra biztatott: ha úgy érzi, gond van az Atya-képével, akkor fogalmazza meg ezt abban a levélben, amelyet az este folyamán Terézhez ír majd. Ne szorongó, gyomorgörcsös kapcsolat fűzzön bennünket Istenhez. „Legyen ebben példánk és segítőnk Lisieux-i Szent Teréz!” – zárta beszédét a kármelita szerzetes.
Az előadást tanúságtételek követték, melyekben a korábbi évek rózsaeső-estjeihez kötődő imameghallgatásokról számoltak be az arra vállalkozók. „Mennyországomat azzal fogom tölteni, hogy jót teszek a földön – mondta Teréz nem sokkal a halála előtt. – Meglátjátok, olyan lesz, mint egy rózsaeső.”
Egy sokgyerekes anyuka arról mesélt, hogy Teréz közbenjárására gyógyulások történtek, félelmek múltak el, és megkapták azt az ajándékot, amelyet mind közül a legnagyobbnak éreztek: férjével újra lángra lobbant a szívük egymás és az Atya iránt. Egy fiatal lány férjet kért magának, s fél évvel később, a Gyerekmaroson megismerte jövendőbelijét. Most hárman álltak a mikrofonnál, a fiatal apuka karjában tartotta a kisbabájukat. Egy édesanya daganatos beteg édesanyja megtéréséért kérte Teréz közbenjárását. Türelmetlenkedtek, hogy két év alatt semmi sem történt, ám mégis eljött a meghallgatás ideje, s végül az édesanyja a szentségekkel megerősítve hunyt el. Egy fiatal lány arról mesélt, hogyan talált életre szóló társat a világ másik végéről, egy anyuka pedig a gyermektelenség fájdalmairól és az örökbefogadás izgalmairól beszélt. Tavaly ilyenkor arra kérte Terézt az imaesten, hogy segítse őket a gyermekvállalásban. Még tartott az imaest, amikor megérkezett a telefonhívás: az egyik kórházban várja őket egy makkegészséges, gyönyörű kisbaba. Néhány hónappal később pedig örökbe fogadták a kislány valamivel idősebb bátyját is.
A tanúságtételek után a résztvevők megírták a Kis Szent Teréz közbenjárását kérő leveleiket, amelyeket kosarakban gyűjtöttek össze. A nővérek egy év múlva előre megcímzett borítékokban juttatják el az imát kérőkhöz a leveleket, hogy megemlékezzenek majd Isten jóságáról. Az imaest zárásaként a hívek és a nővérek együtt imádkozták el a Lisieux-i Szent Teréz közbenjárását kérő harmincadot. És végül megjött a rózsaeső is.
