Most veszi majd kezdetét a hosszú évekre elhúzódó egyeztetések, értelmezések időszaka, amelynek célja, hogy rögzítsék a teendők mértékét és a felelősségek megosztását, s hogy kialakuljon a fejlett és a fejlődő világ országainak együttműködése a „közös, de megkülönböztetett felelősség” alapelvének alkalmazása mellett. Ez még a szakértők számára is nehezen átlátható, bonyolult folyamat, amely magában hordozza azokat a veszélyeket, amelyek a valódi cselekvés lassulását vagy akár leállását is jelenthetik. Két hét múlva a németországi Bonnban, az Éghajlatváltozási Keretegyezmény hivatalos központjában megkezdődnek az éjszakába nyúló munkacsoportülések. A cél, hogy idén decemberre, a marakeshi Részes Felek Találkozójára kézzelfogható feladattervet tudjanak letenni a magas szintű tárgyalófelek asztalára. Minden tárgyaló csapat a saját érdekei szerint próbálja majd alakítani, akár lassítani vagy blokkolni is a tárgyalási folyamatot, s így rossz esetben akár minden visszatérhet a régi kerékvágásba, mintha semmi sietségre nem volna szükség. Hiszen végső soron csak egy újabb globális nemzetközi egyezmény született, semmi több.
Tudom, ilyenkor az olvasók többsége csóválja a fejét, és – persze megalapozottan – elítéli a nemzetközi tárgyalásokat, a nagy államok esetében gyakran tapasztalható cinikus tárgyalási technikát. Érthető, hiszen egyre inkább érezhetők az éghajlatváltozás következményei. Grönlandon idén már április közepén elkezdett olvadni a jégtakaró, a magashegyi gleccserek és a hozzájuk tartozó édesvíztartalékok egyre gyorsabban csökkennek. Magyarországon is tapasztalhatjuk, hogy a tavaszi virágok egyre korábban jelennek meg. Ha a méheszeket megkérdezzük, ők is visszaigazolják, hogy tavasszal és kora nyáron akár tíz-tizennégy nappal előbb kell ki-, illetve áttelepíteni a kaptárokat, mint évtizedekkel korábban. Ennél mindennaposabb tapasztalatunk, hogy míg régebben az orgona anyák napjára, a ballagás idejére nyílt ki, addig idén bizony már szinte el is virágzott addigra. Akár legyinthetünk is erre: kit zavar, ha előbb nyílnak a virágok? Annak ugyan nem örülünk, hogy az egyre gyakrabban előforduló enyhe teleket követően drasztikus mértékben elszaporodnak a kártevők, de sokan azt gondolják, ezt majd megoldják a vegyszeres rovarirtással. Idén kullancsokkal már a kora tavaszi kirándulások alkalmával is találkozhattunk. Ellenük nem védekezhetünk olyan egyszerűen, mert az erdőkből, a mezőkről nem tüntethetjük el vegyszerekkel ezeket a fertőző rovarokat. Az már bizonyos, hogy a hőmérséklet-emelkedés csupán az egyik eleme a változásnak. Ezen túlmenően érzékeljük, és hosszú adatsorok alapján ki is mutatható a csapadékeloszlás megváltozása is, ami rövid távon károkat okozhat a mezőgazdaságnak, hosszú távon pedig megváltoztathatja a még megmaradt természetes ökoszisztéma határait.
Tudom, sokan közülünk úgy gondolják, hogy mindezek a változások nem veszélyesek. Az elmúlt fél évben számos találkozón, beszélgetésen vettem részt Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájával kapcsolatban. Voltak, akik lemondóan már-már a világvégét jósolták, másoktól pedig azt a visszajelzést kaptam, hogy eltúlzott félelemkeltésnek gondolják a környezetvédelemmel kapcsolatos aggodalmakat. Egyiküknek sincs igaza, hiszen teremtett világunk lerombolása valóságos veszély, talán még nagyobb is, mint feltételezzünk, ám nem jelenti a világ végét. A lehetséges megoldásra Ferenc pápa hívja fel a figyelmünket környezetvédelmi enciklikájában. Érdemes beleolvasni, és elgondolkodni azon, amit mindnyájunknak üzen általa.
