„Tekintet vagyok”

 
  

Az est végén az ünnepelt felolvasott műveiből

(a háttérben Turczi István, a Költői Szakosztály elnöke)

 „Évtizedek óta tudatosan figyelem: minden rossz megtörténik, és minden rossznak meg is kell történnie. Életem során annyi rosszat láttam, hogy ha mindet gyűlöltem volna, akkor most telis-tele lennék gyűlölettel. Ehelyett inkább azt vallom, hogy az ember rossz szakaszai is meghozzák a maguk gyümölcseit, mert az ember előbb-utóbb kilendül belőlük, és utána már nem hisz a végleges rosszban. (…)

 Szerencsés vagyok, mert úgy élek, hogy szüntelenül csodálkozom a létezésen. Kisgyerekkorom óta hagyom, hogy a dolgok belém vésődjenek – alaptapasztalatom, hogy titkok közelében élünk. A valódi igazság nem az, hogy írok, hanem az, hogy figyelek. Ezt úgy is megfogalmazhatom, hogy tekintet vagyok és jegyzetelek magamban. (…) Az emlékezet nem azt jelenti, hogy visszaemlékezem valamire, hanem azt, hogy veszem a bátorságot és szembesülök azzal, ami mindvégig bennem él.

Az emlékezet bennem van. A világháború során egyszer felfigyeltem egy fogolytársamra, aki ült és meredten bámult maga elé. Megkérdeztem: mit nézel? Semmit, felelte. Mire én: miért, a semmi ilyen szép?… Ha ez a semmi az életünk, akkor azt nem érdemes végigélni. Az emberi élet drámája végig ugyanaz, csak változó formákban. Leges-legmélyén ott van egy hallgatag kiáltás. Ki kiált? A másik ember. A másik embernek viszont én vagyok a másik. Nincs különbség a csecsemő és az aggastyán között: egy csecsemő pillantásától ugyanúgy megrendülhetünk, ugyanúgy megdöbbenhetünk. (…)

Még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki ne tudta volna így vagy úgy megfogalmazni a legjobb utáni vágyát. Olykor még a makogásból is ki lehet hallani a szeretet vágyát. A szeretet maga a Lét. A Lét a makulátlan, tömör, felülmúlhatatlan szeretet. A szeretet megsértése halálos komolyságú bűnbánatot von maga után. Ehhez a bűnbánathoz keressük a megfelelő formákat, és ez a bűnbánat minden vallásban megtalálható valamilyen formában. Ismerek olyan, minden vallástól távol álló embereket, akik megrendítően tudnak beszélni az Isten, a bűnbocsánat utáni vágyukról. (…)

A hit kérdését nem tudom és nem is akarom figyelmen kívül hagyni. Ismerek nagyszerű ateista munkákat, amelyek kristálytiszta logikával igyekeznek cáfolni Isten létét. Ám ha Isten létét cáfoljuk, akkor minden egyebet is cáfolnunk kell. Szilágyi János egy beszélgetés során feltette a nagy kérdést Pilinszky Jánosnak: van Isten? Pilinszky kissé eltűnődött, és csak annyit felelt: Nagyon van!”

Fotó: Erdélyi Dániel