Tavasz

Messzire szállnak a piros lábú cankók flótázó és a nagy pólingok bugyborékoló nászhangjai, ahol pedig a hóolvadást követően vadvizek csillognak, északi hazájuk felé tartó parti madarak keresgélnek. A halastavi nádasokban láthatatlan bölömbika bummog, kis vöcsök trillázik, felettük kerregő hangokkal böjti récék kergetik egymást.

A távolból nyári ludak gágogó hangjait sodorja a szellő. A házi libafajták őse edzett madár, ősszel az állománynak csak egy része vonult dél felé, nagy csapatok maradtak itt, teleltek át Magyarországon. Az egyszer összeállt párok egész életükre együtt maradnak, a házastársi hűség jelképei lehetnének. Márciusban a tojók már tojásokat melengetnek a nád közé rejtett fészekben, míg párjaik mindenre figyelve őrködnek a közelben.

A nyílt vízen kacsák úsznak. A gácsérok tavaszi nászruhájukban pompáznak, hevesen udvarolnak, teszik a szépet a közömbösséget színlelő, egyszerű színruhás tojóknak. A békés képnek akkor szakad vége, amikor rétisas bukkan fel és közeledik a tó felé. Ahány réce csak van, mind a levegőbe emelkedik, elhallgat a bölömbika, szárcsák igyekeznek a vízen szaladva a közeli nádas biztonsága felé. A hatalmas ragadozó azonban talán nem éhes, mert nem vadászik, a menekülő madarakra ügyet sem vetve tovább szárnyal. Még el sem tűnt a távolban, a kedélyek máris megnyugszanak. Zárt csapatban ereszkednek a vízre a kis csörgőrécék, piros csőrével és rókavörös fejével feltűnő üstökös réce gácsér követi őket, újra hangzik a tőkés réce tojók vidám „háp-háp”- ja és sűrűn hallatott „piu” hangokkal vétetik magukat észre a fütyülő récék. Ezek a szép madarak ősszel érkeztek Magyarországra, és bár később a jéggé dermedt vizek tovább kényszerítették őket dél felé, visszaútjuk során, február és április között újra és néha nagy csapatokban láthatók a hazai tavakon.

A tavaszi madárvonulás olyan, mint a vasúti menetrend, az egyes fajok minden évben nagyjából azonos időben érkeznek haza a telelőterületekről. Márciusban kezdenek dalolni a Dél-Európából megtért énekes rigók, csodálatos koncertjükben minden tavasszal gyönyörködöm. Ezekben a napokban pillantom meg újra a bokor csúcsán üldögélő cigánycsukot, hallgatom a vonuló vörösbegyek gyöngyöző énekét és a budaörsi kopár dombok felett az erdei pacsirta gördülő „dlü-dlü-dlülu- lu-lu” strófáit. Langyos tavaszi estéken hangosan flótáznak a városi fekete rigók, a kertes részeken zöldikék és tarka tollú tengelicek énekelnek, és egyáltalán nem számít ritkaságnak, ha a hó végén megszólal és csengő hangon hirdeti az évmilliók óta megújuló tavaszt a fekete sapkás barátka. Rajongok a madárénekért, számomra az év legszebb, legkedvesebb időszaka márciusban kezdődik és májusban ér véget. Nyolcvanadik életévem küszöbéhez érve csak azt kérhetem és remélhetem, hogy még néhány évig hallgathassam őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.