Messzire szállnak a piros lábú cankók flótázó és a nagy pólingok bugyborékoló nászhangjai, ahol pedig a hóolvadást követően vadvizek csillognak, északi hazájuk felé tartó parti madarak keresgélnek. A halastavi nádasokban láthatatlan bölömbika bummog, kis vöcsök trillázik, felettük kerregő hangokkal böjti récék kergetik egymást.
A távolból nyári ludak gágogó hangjait sodorja a szellő. A házi libafajták őse edzett madár, ősszel az állománynak csak egy része vonult dél felé, nagy csapatok maradtak itt, teleltek át Magyarországon. Az egyszer összeállt párok egész életükre együtt maradnak, a házastársi hűség jelképei lehetnének. Márciusban a tojók már tojásokat melengetnek a nád közé rejtett fészekben, míg párjaik mindenre figyelve őrködnek a közelben.
A nyílt vízen kacsák úsznak. A gácsérok tavaszi nászruhájukban pompáznak, hevesen udvarolnak, teszik a szépet a közömbösséget színlelő, egyszerű színruhás tojóknak. A békés képnek akkor szakad vége, amikor rétisas bukkan fel és közeledik a tó felé. Ahány réce csak van, mind a levegőbe emelkedik, elhallgat a bölömbika, szárcsák igyekeznek a vízen szaladva a közeli nádas biztonsága felé. A hatalmas ragadozó azonban talán nem éhes, mert nem vadászik, a menekülő madarakra ügyet sem vetve tovább szárnyal. Még el sem tűnt a távolban, a kedélyek máris megnyugszanak. Zárt csapatban ereszkednek a vízre a kis csörgőrécék, piros csőrével és rókavörös fejével feltűnő üstökös réce gácsér követi őket, újra hangzik a tőkés réce tojók vidám „háp-háp”- ja és sűrűn hallatott „piu” hangokkal vétetik magukat észre a fütyülő récék. Ezek a szép madarak ősszel érkeztek Magyarországra, és bár később a jéggé dermedt vizek tovább kényszerítették őket dél felé, visszaútjuk során, február és április között újra és néha nagy csapatokban láthatók a hazai tavakon.
A tavaszi madárvonulás olyan, mint a vasúti menetrend, az egyes fajok minden évben nagyjából azonos időben érkeznek haza a telelőterületekről. Márciusban kezdenek dalolni a Dél-Európából megtért énekes rigók, csodálatos koncertjükben minden tavasszal gyönyörködöm. Ezekben a napokban pillantom meg újra a bokor csúcsán üldögélő cigánycsukot, hallgatom a vonuló vörösbegyek gyöngyöző énekét és a budaörsi kopár dombok felett az erdei pacsirta gördülő „dlü-dlü-dlülu- lu-lu” strófáit. Langyos tavaszi estéken hangosan flótáznak a városi fekete rigók, a kertes részeken zöldikék és tarka tollú tengelicek énekelnek, és egyáltalán nem számít ritkaságnak, ha a hó végén megszólal és csengő hangon hirdeti az évmilliók óta megújuló tavaszt a fekete sapkás barátka. Rajongok a madárénekért, számomra az év legszebb, legkedvesebb időszaka márciusban kezdődik és májusban ér véget. Nyolcvanadik életévem küszöbéhez érve csak azt kérhetem és remélhetem, hogy még néhány évig hallgathassam őket.
