Tárjuk ki szívünket!
Fotó: Lambert Attila

 

Karácsonykor a gazdagon megterített ünnepi asztal, az ajándékokkal körberakott fenyőfa a legtöbb ember számára természetes. Ön hogyan látja, mennyire vagyunk nyitottak arra, hogy másoknak is adjunk ebből a bőségből?

– A társadalom egyik része sajnos nem gondol erre. Talán azért, mert sokan úgy látják, hogy megdolgoztak azért, amijük van, és csak a szeretteik szűk körével szeretnék megosztani azt. Mellettük azonban ott találjuk azokat is, akiknek nyitott a szívük, akik érzik, hogy amit kaptak, az nem csupán az övék, adniuk kell belőle azoknak, akiknek nincsen. Karácsonykor ez a nyitottság kézzelfoghatóbb, de valójában az egész esztendőt végig kellene kísérnie ennek a lelkületnek. Napjainkban mintha előbbre léptünk volna ebben a kérdésben, mintha többen lennének azok, akikben ott a segítő szándék, akik felelősen gondolkodnak az emberek közötti, szeretet vezérelte kapcsolatról.

A karácsony Jézus születésének megünneplése. Vajon az anyagi segítség miként járulhat hozzá az örömhír továbbadásához?

– Egy karácsonyi ünnepet ínségben, szegénységben, hideg szobában megülni szomorú dolog. Komoly lelkierő és lelki gazdagság kell ahhoz, hogy az ember el tudjon szakadni az ünnep külsődleges velejáróitól. Persze van olyan helyzet, amely valakit erre kényszerít, sok példát láttunk arra is, hogy valaki a történelem nagy megpróbáltatásaiban is képes volt szépen megélni, megünnepelni a karácsonyt. Ma azonban már hozzátartozik a karácsonyhoz a bensőséges ünneplés. Ezért fontos, hogy törődjünk egymással, adjuk meg másoknak is ezt a fontos élményt. Ha az Egyház ezt segíteni tudja, akkor hitelesen élheti meg a küldetését, és hitelesen közvetítheti üzenetét az egész társadalom felé. Az ünnep elmúlik, de öröme ott marad az emberben, s ez képes sebeket begyógyítani, enyhíteni a szükséget.

A karitász akciójának kettős célja van: ünneppé tenni a karácsonyt, és könnyíteni a hétköznapok terhein. Mindez azt jelenti, hogy hatásában túlmutat a december végi heteken…

– A karitász bizonyos akciói egy-egy ünnephez kötődnek. A legnagyobb ezek közül az adventi időszakra esik. Az év többi napján is gyűjtünk tartós élelmiszert a szegényeknek, iskolakezdés idején a rászoruló családoknak igyekszünk segíteni. Szervezetünk adományvonalát is egész évben lehet hívni. A karácsonykor tapasztalt „érzékenységet” folyamatosan igyekszünk fenntartani. A jótékonykodó szeretetnek az egész évet végig kellene kísérnie. A karitász önkéntesei minden időben ott állnak a betegek és az idősek mellett, segítik a kisgyerekes családokat.

Ez az akció meglehetősen nagyszabású. Mennyire sikerül ilyenkor személyre szabni a segítséget?

– A karitász tevékenységének egyik oldala professzionális munka. Egy természeti katasztrófa, egy humanitárius krízishelyzet esetén ott áll a bajbajutottak mellett a karitász, és igyekszik segíteni. A magyarországi szervezet tagja a Caritas Internationalis nemzetközi segélyszervezetnek, amely az egész Földet behálózza. Szükség esetén ez a szervezet tudja beosztani, hogy ki miben és hol segítsen. Ez a tevékenység bizonyos értelemben személytelen. Nem látjuk az egyes ember nyomorúságát, és így nem látjuk az örömét sem akkor, ha segítünk.
Aminek viszont személyesnek kell lennie, az a konkrét, egyénre szabott segítségnyújtás. Ha meglátogatok egy idős embert, ha felkeresek egy családot, akkor egészen más kapcsolat alakul ki közöttünk. De ne csak az anyagi segítségre gondoljunk. A személyes kapcsolat az életvezetési problémák megoldását is jobban elő tudja mozdítani.
A karitásznak személyesen kell segítenie. Ezért is tartom fontosnak, hogy lehetőség szerint személyesen adjam, adjuk át az adományokat. Ilyenkor a szemébe nézhetünk a másik embernek, szólhatunk hozzá néhány jó szót. Ez a megszólítottság nagyon fontos. A sok ezer karitászmunkatárs pontosan így végzi a munkáját, amikor feltérképezi, hogy a környéken kik azok, akik segítségre szorulnak.

A Gyermekek a gyermekekért program azt mutatja, hogy a megosztás lelkiségét már kisgyermekkorban ki kell alakítanunk…

– Sok katolikus iskolában szerveznek karácsony idején gyűjtést. Nagyon fontos, hogy mindezt ne tudják le a gyerekek azzal, hogy pénzt kérnek a szüleiktől. Ha a maguk zsebpénzéből adnak valamit, ha lemondanak valamiről, és azt adják oda, akkor könnyebben kialakul bennük a megfelelő lelkület. Még jobb, ha ismerik is azt, akihez a segítséget eljuttatják. A személyesség ebben az esetben is azt jelenti, hogy valaki nemcsak ajándékot, hanem szeretetet is kap.

A karitász kampányának csúcspontja az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akció, amely az utca emberét hívja adakozásra, vagyis kilép a templom falai közül…

– Az Egyház természeténél fogva missziós Egyház. A missziónak ugyanakkor nagyon sokféle formája van. Először az jut az eszünkbe róla, hogy valaki elmegy egy olyan, távoli vidékre, ahol még nem ismerik az örömhírt. Az Egyháznak az egész emberi közösségben jelen kell lennie – kovászként és világító jelként. Odalép az emberek elé, és azt mondja: adakozzatok, mert hiteles mindaz, amit teszünk, mert elszámolunk a kapott javakkal, mert tudjuk, hogy kinek kell adni. Az Egyháznak évezredes tapasztalata van ezen a területen. Ismeri az emberi vágyakat, és tudja azt is, hol a baj.
Jó látni advent idején, hogy olyan emberek is adakoznak, akik egyébként be sem teszik a lábukat a templomba. A bevásárlóközpontokban, a kihelyezett adománygyűjtő pontokon nemcsak pénzt, hanem tartós élelmiszert is sokan adnak. A világ elé kilépő Egyház a küldetését teljesíti, és lehetőséget nyújt az embereknek arra, hogy megnyissák a szívüket azok felé, akik rászorulnak a szeretettel teli segítségre.