Tanítvánnyá tenni minden népet

A misszió elsődleges feladata az egyháznak, sőt, ez a Jézus Krisztustól kapott küldetés önazonosságának alapja. Története az első tanítványokig nyúlik vissza. A Missziók, utazások, zarándoklatok alcímet viselő kiállításon az apostolok alakjait a könyvtár egyik legszebb ősnyomtatványának, Hartmann Schedel 1493-ban, Nürnbergben kiadott Világkrónikájának színezett metszetei, illetve különböző imádságoskönyvek XVI. századi illusztrációi idézik fel. Szent Pál leveleit egy 1250-ből származó kódex mutatja be. Mellette Nicolas Sanson 1711-ben kiadott atlaszának lapjain követheti nyomon a látogató a népek apostolának missziós útjait. Az érseki könyvtár legértékesebb kódexeit ritkán láthatja a nagyközönség – a mostani tárlaton azonban néhány igazi ritkaságot is megcsodálhatnak az érdeklődők. Például egy különleges szépségű „zsebbibliát”, amelyet mindössze pár milliméteres betűkkel, hártyavékony pergamenre írtak a XIII. században. A kiállításon zarándoklatokról szóló középkori beszámolók is helyet kaptak. Felix Fabri ulmi domonkos szerzetes és Bernhard von Breidenbach mainzi kanonok útleírásai a legnépszerűbb középkori Szentföld-kalauzok voltak. Néhány bemutatott könyv igazi különlegesség – például Konrad Beck 1483-as szentföldi zarándoklatáról szóló naplója, amelynek kötéstáblájába a szerző egyik tisztelője belefűzte a német utazó „Jeruzsálemet látott” szakálldarabját. Az újkor elején hatalmas lendülettel megindult hitterjesztői tevékenység előfeltételeit a nagy földrajzi felfedezések teremtették meg. Ezt a korszakot a tárlaton számos ritka térkép, illusztrált útleírás idézi fel. Többek között Abraham Ortelius Amerikája, amely az egyik leghíresebb korabeli Újvilág-ábrázolás. Gerardus Mercator atlaszai a térképkészítés remekei, 1638-ban Amszterdamban megjelent Atlas novusát például kézzel színezték. Szintén különleges a Theodor de Bry flamand rézmetsző műhelyében, a XVI. század végén készült America című, többkötetes gyűjtemény, amelyet magas színvonalú metszetekkel illusztráltak. Az Újvilágba érkező felfedezők útját nem csak dicsőség övezte – Bartolomeo de Las Casas spanyol domonkos szerzetes, aki minden erejét és képességét az őslakosok helyzetének jobbá tételének szentelte, írásában beszámolt a spanyol és portugál hódítók kegyetlenkedéseiről. A tárlaton számos dokumentum állít emléket a különböző szerzetesrendek missziós tevékenységének. Az igehirdetéshez használt különféle, például bengáli, tahiti, hindusztáni és tatár nyelvű Szentírások mellett egy pálmalevelekre másolt buddhista meditációs könyvbe is betekinthetnek az érdeklődők. Az egzotikus kéziratot Ceylon szigetén vásárolták a XVI. században. Xavéri Szent Ferenc 1549-ben érkezett Japánba, ettől számítják a kereszténység elterjedését a szigetországban. A japán misszió történetében a szent levelei, Arnoldus Montanus útikönyvei, valamint XVII-XVIII. századi illusztrációk, térképek kalauzolják el az érdeklődőket. A kiállítás az első világháború után újraéledő missziós mozgalom kezdetétől vezeti végig a látogatókat a magyar hithirdetők fordulatokban gazdag történetén, közben pedig a kínai kultúrából is ízelítőt ad. A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár és a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár mellett a Hopp Ferenc KeletÁzsiai Művészeti Múzeumból, a Jezsuita Levéltárból, a Néprajzi Múzeumból, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumból, valamint a Textil- és Textilruházati Ipartörténeti Múzeumból érkeztek anyagok a tárlatra.A kínai misszió hőskorát is felidézi a kiállítás a jezsuita hithirdetők leveleinek és Matteo Ricci műveinek segítségével. Az ázsiai országban folytatott munka részleteibe azonban már a másik, A jezsuiták és a kalocsai iskolanővérek kínai missziója 1922-1950 között alcímet viselő tárlat avatja be az érdeklődőket. A magyar szerzetesek a távoli ország egyik legszegényebb vidékén, a Hopej tartományban található tamingi misszióban teljesítettek szolgálatot – munkájukat a korabeli közvélemény a „magyar missziós tavasz legszebb virágzásaként” emlegette. A külföldi misszió gondolata 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején fogalmazódott meg a jezsuiták akkori tartományfőnökében, Somogyi Jenőben, aki megfogadta: ha bántódás nélkül átvészelik a nehéz időszakot, a magyar rendtartomány nevében missziós feladatra jelentkezik. Több lehetőség is felmerült Afrikában, Európában és Ázsiában is, végül az északkínai, hszienhszieni missziót választották, amelyet a champagne- i jezsuiták felosztani készültek, mivel az idősödő francia szerzetesek már nem tudták ellátni a nagy kiterjedésű terület híveinek lelkigondozását. A mieink emellett úgy gondolták, így oda térhetnek vissza, és ott segíthetnek, ahol a magyarok ősei éltek.

A francia terület egy részét, a tamingi missziót kapták meg. Kiterjedése 8640 négyzetkilométer volt, amely hozzávetőleg egy Bács-Kiskun megye nagyságú terület. Kína legsűrűbben lakott vidékei közé tartozott, körülbelül kétmillióan éltek ott. A táj az Alföldre emlékeztette a magyar szerzeteseket, a különbség csak annyi volt, hogy itt nem lehetett templomtornyot látni a kis falvakban. Igaz, a sárból tapasztott kunyhók is alig látszottak ki a földből a körülbelül százfős településeken. A lakosság mezőgazdaságból élt, a föld viszonylag termékeny volt – ha az esőzések nem maradtak el, évente kétszer is arathattak. Iparnak ellenben semmi nyoma nem volt a vidéken, és a kereskedelem is inkább a lakosság egymás közti árucseréjét jelentette. Szarvas Miklós – elsőként a magyar jezsuiták közül – 1922-ben érkezett Kínába. Egyévi nyelvtanulás, majd néhány hónapnyi nankinghsieni szolgálat után, 1924-ben foglalta el tamingi állomáshelyét. Kezdettől fogva a magyar misszió önállósítására törekedett. 1931-ben a terület püspöke, Henri Lécroart a tamingi jezsuita rendház helyettes elöljárójává nevezte ki, majd 1935-ben XI. Piusz pápa apostoli prefektúra rangra emelte a missziót – ezzel vált önállóvá, és első elöljárója Szarvas Miklós lett. Huszonöt év alatt a magyar jezsuita rendtartományból negyven páter és segítő testvér érkezett az országba, míg a kalocsai iskolanővérek huszonhat tanár, illetve óvónő képesítéssel rendelkező apácát, valamint házi nővért küldtek Kínába. A misszionáriusok a lelkipásztori feladatok mellett oktatással és betegápolással is foglalkoztak. 1935 és 1940 között például hatvankilenc új iskolát létesítettek, de számos orvosi rendelőt, kórházat, idősotthont és árvaházat is fenntartottak. A szükséges eszközöket (bútorokat, templomi berendezéseket, textileket, mindennapi használati tárgyakat, sőt a gyógyszerek egy részét is) helyben állították elő. Mindemellett gazdálkodtak, földet műveltek és állatokat neveltek. A tamingi misszió fennállása idején szinte nem volt olyan év, amikor valamilyen természeti csapás (árvíz, aszály, sáskajárás) vagy háborús incidens (lázadás, a „szabadcsapatok” rablótámadásai, japán megszállás) ne nehezítette volna az életet. Ugyanakkor az oktatás és az egészségügy területén végzett munkájukkal, valamint önzetlen segélyakcióikkal mind a politikai vezetőkből, mind a lakosságból elismerést váltottak ki a szerzetesek. A helyzet a második világháború végén fordult válságosra. A kommunista csapatok előretörése miatt 1947-re gyakorlatilag lehetetlenné vált a missziós munka. 1955- ig a magyar jezsuiták Kína más területein dolgoztak tovább, ám fokozatosan mindegyiküket kiutasították az országból. Mivel a rend hazai feloszlatása miatt Magyarországra már nem térhettek vissza, szétszóródtak a világban. A kiállításhoz kapcsolódóan előadások is várják az érdeklődőket. Április 8-án, 18.30 órakor, a megnyitó után Lakatos Andor, a főegyházmegyei gyűjtemények vezetője Jezsuiták Kalocsán (1860-1948) címmel mutatja be a rend helyi történetét. Másnap, április 9-én A hitterjesztés és a katolicizmus múltja és jelene Kínában címmel ismeretterjesztő programsorozatot szerveznek. Vámos Péter sinológus, történész 17 órától tart előadást a magyar jezsuiták kínai missziójáról. Ez követően, 17.30-kor András Attila jezsuita a kereszténység 1949 utáni helyzetét mutatja be. Végül 18 órától Egészen az Úr Jézusé lenni – Egy kalocsai iskolanővér missziós útja Kínába címmel vetítenek portréfilmet Kőnig Mária Lidvina nővérről.

(A kiállítások október 31-éig tekinthetők meg, hétfő kivételével naponta 9 és 17 óra között.)

 Fotó: Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár
és Kalocsai Érseki Kincstár