Párját ritkító keresztút Pusztazámoron – Az óvodástól a hetvenéves dédapáig egy emberként fogott össze a pusztazámori katolikus közösség, hogy megvalósítson egy elképzelést, vagy talán inkább egy álmot. Mert az álomhoz hasonlóan, egy zarándokúton, imádság közben született meg Andrásfalvy Ágnes doktornőben a gondolat, amely falujának hiányzó keresztútjára emlékeztette.
Sok mindent építettek az elődök a Vértes lankái és a Budai-hegység nyúlványai között fekvő településen, de a legidősebbek sem emlékeznek a hegyoldali kálváriára. Ha volt is valamikor a középkorban, az elpusztult a török hódoltság idején elnéptelenedett faluval együtt. Később, a tizennyolcadik század közepén, a román kori templom maradványaira épült a Zámor-hegyi remeteség, amely ma hazánk egyedülálló barokk műemlék különlegessége.
Jézus szenvedésének állomásait idáig csak a templomban járhatták végig a zámori hívek. A falu szerves részét alkotó saját kálváriájukat csak tavaly kezdték el felépíteni a remeteség közelében.
A tavaszi fagyok elmúltával látott neki két nyugdíjas hívő – Tóth Tihamér és segítője, Paufer Ferenc – a stációk kiöntéséhez. A gondosan megtervezett és előkészített munka csak lassan haladt, de a tizennégy állomás így is elkészült a nyár végére. A szakértelem és az önként vállalt munka azonban kevés lett volna. Híre ment a vállalkozásnak, a faluból elszármazottak körébe is eljutott a közösség elhatározása.
A Budapesten lakó Pádár Vilma gyakran hazajár szülőfalujába. Útközben időnként bekopog Kurucz Zoltán sóskúti plébánoshoz, aki ellátja a zámori katolikusok lelkigondozását is. Látogatásai során Vilma asszony mindig kereste a lehetőséget a helyi egyház támogatására. Világéletében az foglalkoztatta, hogy „mit tudunk tenni mások boldogságáért”. Segítőkészsége összetalálkozott a kálváriaépítők igényével.
A munkálatok szervezése közben merész ötlete támadt Andrásfalvy Ágnesnek: „Mi lenne, ha a stációk képeit gyermekek rajzolnák meg?” S a gondolatot tett követte. Az elkészült kis alkotásokat látva, Balla Gáborné Borbála üvegművész elvállalta, hogy tűzzománc képeket készít a rajzok alapján. És itt a kör bezárul…
A remeteséghez vezető meredek lejtőn ott áll a tizennégy stáció – Jézus megváltó szeretetének találkozása a feléje forduló gyermeki lélek tisztaságával és a felnőtt ember húsvéti áhítatával.
A virágvasárnapi keresztúton a rajzok kicsi alkotói olvassák majd fel Jézus szenvedéstörténetét, amit ők talán még csak egy mesének gondolnak. De képeik nagyon is valódiak, mint ahogy valódi Jézus szeretetre épülő közössége is. Tagjai itt élnek közöttünk, ha feltekintünk, rájuk ismerünk – mert bennük a szeretet hatalma legyőzte a hatalom szeretetét.
