Idehaza az egyházon belül nem sokan foglalkoznak elváltakkal, még kevesebben újraházasodottakkal. Sőt, ez utóbbiakkal szinte senki, kivéve például a verbitákat. (Az Emmánuel Közösség elváltaknak szóló AVE-programjáról 2012. január 8-i számunkban írtunk legutóbb.) A missziós szerzetesek olyan embereket kerestek, akik ott is vannak az egyházban, meg nincsenek is. Így találtak rá az elváltak és újraházasodottak csoportjára. Szeretnék elmondani nekik, hogy ők is az egyház tagjai, tisztázni velük, hol a helyük benne, s hogyan tudnak részt venni az életében. Sok ugyanis a félreértés ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban.
„Az egyház évtizedek óta arra hív, hogy foglalkozzunk ezekkel az emberekkel, vonjuk be őket a közösségbe” – emlékeztet Wolowicz Ádám. II. János Pál pápa Familiaris consortio című apostoli buzdítása a keresztény család feladatairól 1981-ben jelent meg, irányt adva az elvált, de újra nem házasodott, valamint az elvált és újraházasodott emberek pasztorációjának is. „Ám Magyarországon kevéssé vált ismertté ez a dokumentum, egyrészt a kommunizmus, másrészt a paphiány miatt” – véli a szerzetes. Pedig fontos tudni a leglényegesebbeket. Sokszor ugyanis az elvált, majd új házasságot kötött emberek csupán a gyóntatószékben tudják meg, hogy számukra nem lehetséges a feloldozás, csak akkor, ha készek a házasság felbonthatatlanságával nem ellenkező életet élni. Szentségi házasságot az elváltak közül csupán azok köthetnek ismét, akiknek az előző házastársuk meghal, illetve akiknek első házasságát az egyházi bíróság érvénytelennek nyilvánítja (például azért, mert valamelyik fél annak idején elhallgatta a házasságkötés akadályát).
A házasságok szétesésének különféle okai lehetnek. A lelkigyakorlat vezetője szerint a legnagyobb baj az, hogy sokan nem veszik elég komolyan a felkészülést életüknek erre a meghatározó döntésére. Inkább foglalkoznak az esküvő szervezésével, mintsem azzal, hogyan valósítsák meg a saját életükben mindazt, amit a jegyesoktatáson hallanak. Sok múlik azon is, milyen segítséget kapnak a fiatalok a felkészítés során. „Vannak papok, akik a jegyesoktatás során nem dogmatikus, hanem inkább nagyon is gyakorlati, az életről szóló kérdéseket tesznek fel a fiataloknak. Megkérdezik például azt, hogy ki hány gyermeket szeretne. Így kiderülhet, valóban ismerik-e egymást a jegyesek, közösek-e a céljaik, a vágyaik” – teszi hozzá. Az sem helyénvaló – mondja –, hogy sokan csak a hagyomány tiszteletben tartása miatt járulnak a házasság szentségéhez, vagyis nem hitből fakadóan, hanem azért, mert mások is így szokták. Oda kell fordulni ezekhez az emberekhez, és fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy jól gondolják meg, mit cselekszenek.
Az elváltak és újraházasodottak lelkigyakorlata a Szentírásra és az egyház tanítására épül, arra, hogy mit mond Jézus és az egyház erről az életállapotról. Imák, csoportos beszélgetések és előadások is lesznek a lelkigyakorlaton. „Nem én tartom, hanem a Szentlélek. Csak segítek neki, hogy boldoguljon” – hangsúlyozza a szerzetes, aki Lengyelországban látott példát hasonló lelkigyakorlatra, és kapcsolatban áll egy lengyel pappal is, aki komolyan foglalkozik a hívőknek ezzel a csoportjával. A papokat és a szerzeteseket egyébként gyakran éri az a vád, hogy tapasztalatok híján „papolnak” a házasságról, a családról, hiszen nem élnek benne. Wolowicz Ádám erre így válaszol: „Húsz évig éltem családban, mielőtt verbita lettem. Van két szülőm és öt testvérem. Igaz, nem volt feleségem, de tudom, mi a családi élet. Most pedig szerzetes vagyok, szerzetestársaimmal közösségben élek, ismerve a közösségi élet minden nehézségét.”
Amikor a lelkigyakorlat szervezésébe belekezdett, úgy gondolta, rengetegen fognak jelentkezni, hiszen az egyházon belül is sokan vannak az elváltak és az újraházasodottak. Ám azt tapasztalta, hogy bár nagy az érdeklődés, a legtöbben óvatosan, félve közelednek ezekhez a kérdésekhez. „A téma egyáltalán nem egyszerű, és talán szégyellik is magukat ezek az emberek” – mondja. Ha jól sikerülne a lelkigyakorlat, és pozitív visszajelzések érkeznének, jövőre újra megtartaná azoknak, akik most nem tudtak jelentkezni, s szervezne egy magasabb fokút is azok számára, akik az idén részt vesznek rajta. Ám nemcsak az elváltak és az újraházasodottak „lelkével” kell foglalkozni. Ott van a többi hívő is, akiknek az a feladatuk, hogy elfogadják, segítsék azokat, akiknek zátonyra futott a házasságuk. Az ő látásmódjukat is meg kell változtatni. „Ha egyre többet beszélünk ezekről a kérdésekről, az emberek megértik majd, hogy nem elítélni kell ezeket a testvéreinket, hanem befogadni őket a közösségbe” – magyarázza Wolowicz atya. Véleménye szerint csak úgy lehet eredményt elérni, ha a plébánosok jobban odafigyelnek ezekre az emberekre, s megpróbálják bevonni őket az egyházközség életébe, különösen most, az új evangelizáció idején. Ha mind többen érzik majd, hogy ők is az egyház tagjai, akkor az valóban, lélekben is növekedni fog.
