Ági: Számunkra nagyon fontos, hogy a családi ünnepeket mindig az adott napon ünnepeljük. Ám erről a szokásunkról az élet hozta természetes változások miatt néha le kell mondanunk. Elég furcsa érzéssel vágtunk neki az év végének. Hogyan tudunk majd ilyen körülmények között ünnepelni? – ez a kérdés motoszkált bennem folyamatosan. Legnagyobb örömömre Ági október elején, az 50. születésnapomra hazajött Londonból, nem kis anyagi és időbeli áldozatot vállalva ezzel. Mert távolság ide vagy oda, valahogy átvette azt a szemléletünket, hogy a családi ünnepek nagyon fontosak az életünkben. Nem mi harcoltuk ki, hogy hazajöjjön, hanem ajándéknak szánta. De már akkor jelezte, hogy decemberben, Tibor fél évszázados ünnepére nem biztos, hogy haza tud jönni, mert munkahelyet vált, és az új helyéről nem mehet szabadságra ilyen rövid idő után. Megértettem, ugyanakkor fogalmam sem volt, hogyan tudjuk így méltón megünnepelni Tibort. Úgy éreztem, ha Ági nem tud hazajönni, akkor inkább csak a legszűkebb körben ünnepelünk. Kedvetlenül szerveztem a napot. Úgy éreztem, nagyon erőtlen vagyok és tehetetlen. Kértem az Úr segítségét abban, hogy ő legyen az ünnepnap „szervezője”, én föladom.
Tibor: Nyugtattam Ágit, ne aggódjon, elég születésnapi ajándék számomra, hogy éppen aznap lesz Krisztina szalagavatója, és majd táncolhatok vele. Ráadásul abban az iskolában, ahol megismerkedtem és egy osztályba jártam az édesanyjával, s ahol harminckét évvel ezelőtt én is nyitótáncot táncoltam. Szüleimmel pedig úgy beszéltük meg, hogy vasárnap várnak bennünket ebédre.
Aztán eljött az én „nagy” napom! És sorban kaptam az ajándékokat: Ági Zsolt atyától, családunk egyik barátjától hálaadó szentmisét kért, amelyben az atya kifejezetten nekem beszélt arról, hogy merjek hálát adni azért, hogy vagyok, hogy ennyi időt megélhettem. Nagyon megható volt a liturgia, különösen azért, mert a számomra fontos személyek nagy része is jelen volt, velünk együtt ünnepelt, ugyanis Ági néhány nappal korábban mégis meghívta őket.
Este azután következett a második ajándék: Krisztina szalagavatója. Lehet, hogy mint ilyenkor minden apa, én is kissé elfogult vagyok, de gyönyörű volt a megállás nélkül mosolygó „kicsi” lányom a fehér ruhájában… És a nyitótáncot követően megvalósult az álmom: apa-lánya keringőt táncolhattunk.
Az est végén pedig – már éjfélhez közeledve – SMS-t kaptam Ágitól. Azt írta, hogy feltétlenül hívjam vissza, még ha aludna is, mert szeretne felköszönteni. Mivel sokáig dolgozott, szegény olyan álmos volt, hogy szinte csak igenekkel és nemekkel válaszolt. Mondtam is neki, hogy inkább vasárnap délután hívom, ha már ébren lesz.
Másnap folytatódott az ajándékozás. A szüleim a kedvenc ételeimmel vártak bennünket ebédre, amelyen Tibor fiunk is ott volt Catával, a feleségével. Ági viszont hiányzott a körből…
Az ebéd közepén jártunk, amikor megszólalt a kapunyitó, jelezve, hogy valaki jött. Mondta is édesapám, hogy biztosan Zsolti, az unokaöcsém szaladt át hozzájuk valamiért. Ám ahogy kinéztem a folyosóra, teljesen megdöbbentem: Ági jött felfelé a lépcsőn! A feleségem mellett megtanultam, hogyan készüljek fel a váratlan eseményekre, de ekkor a meglepetéstől elég sutára sikerült az első mondatom:
– Hát te meg mit keresel itthon? – kérdeztem.
– Bocsánat, hogy nem a születésnapodon jöttem, de csak ma és holnap van szabadnapom. Nem tudtam volna nem hazajönni erre az ünnepre – felelte.
Mint kiderült, egy hete tudta, hogy „hazaszalad”, mert fontos volt neki is a családi ünnep. Ezzel nemcsak nekem, hanem az édesanyjának és a testvéreinek is nagy meglepetést okozott. A szüleimtől pedig azt az ajándékot kaptam, hogy titokban tartották Ági hazajövetelét, és megszervezték a repülőtérről való hazahozatalát. Régen láttam őket ennyire örülni a mi örömünknek.
Ági: Így – a Jóisten „rendezésében” és a családtagjaink összefogásával – mégis kikerekedett a fél évszázados születésnapi ünnepünk. Én ebéd közben csak annyit érzékeltem, hogy Krisztina szinte kiejti az evőeszközöket a kezéből, és azt mondja: „Ez nem lehet… ez nem lehet, vagy mégis? Ezt nem hiszem el!” – azzal kirohant, miközben hallotta Ági hangját. Én szinte fel sem ismertem a lányunkat, annyira elképzelhetetlen volt számomra, hogy itthon van. Aztán nagy nehezen én is eszméltem, és egymás nyakába borultunk…
és Hortobágyi Tibor,
a Családi Életre Nevelés program tanácsadói
