Ha nincs hit, akkor semmi nincs

„A magyar családokban (kivéve az Esterházyakat) mindig egyvalaki – a legidősebb fiú – viseli a hercegi címet. Testvéreim között harmadik vagyok a sorban, a legidősebb, László Bécsben él, decemberben ünnepelte aranylakodalmát. Feri bátyám részben Düsseldorfban, részben Varsóban lakik, felesége ugyanis lengyel grófnő.”

Batthyány Ádám 1942-ben, tizenegy évvel Boldog László halála után született, így csak elmesélésből ismerhette őt. „Boldog László igazi, jó apa volt, rajongásig szerette a gyerekeket. Ha valahol búcsút tartottak, előbb Magyarországon, majd Burgenlandban, nagyapám egész standokat vett meg ilyen alkalmakkor. Odaküldte a gyermekeit, akik a szegényebbeknek ingyen osztogatták az édességet, a süteményt. Jótékonysága az élet számos területén megnyilvánult.”

Batthyány-Strattmann László tizenkét éves volt, amikor egészen fiatalon, harminckilenc éves korában meghalt az édesanyja, akit nagyon szeretett. Ez mély nyomot hagyott a lelkében. Ettől kezdve gyakran mondogatta: orvos lesz, és ingyen gyógyítja majd a szegény betegeket. Buzgó vallásossága már diákkorában megmutatkozott. Kollégiumi elöljárói szerint szenvedélyesen tanulmányozta a Szentírást, a szentek életét és az egyháztörténelmet, s gyakran járult a szentségekhez.

„Boldog László fontosnak tartotta, hogy gyermekei rendszeresen ministráljanak. A körmendi kastély gyönyörű kápolnájában naponta szentmisét mutattak be, s nagyapám azt kívánta, minden alkalommal a gyerekek ministráljanak. Nagyapám szerette az életet, szeretett jól élni – miért is ne, ez nem mond ellent meggyőződésének, vallásosságának. A gyerekekkel és feleségével gyakran utazgattak, felkeresték a mostani Horvátország területét, a tengerpartot, s különösen szerette Monte Carlót. Ez utóbbi helyen természetesen nem a kaszinóba vezetett az útja, hanem a kellemes éghajlatot élvezte. Egy angol tulajdonos házát bérelte ilyenkor. Nagyapám jó tudott élni, de ez korántsem jelenti azt, hogy bármikor pazarolta volna a pénzt.”


Boldog László nem hódolt az arisztokrácia körében szinte kötelezően bevett vadászat szenvedélyének. „Apám sem vadászott, de miután megkapta a hercegi címet, a vadászat hozzátartozott társadalmi állásához. Emlékszem, egy alkalommal – tízéves lehettem – engem is kivitt őzbakot lőni. De amikor feltűnt az állat, nem volt szíve elsütni a fegyvert, hagyta, hadd fusson.”

Boldog László gyermekei – erősíti meg Ádám – a körmendi gyerekekkel együtt töltötték napjaikat, közösen játszottak, az orvos a társadalmi rang alapján nem tett különbséget az emberek között. „Szép, harmonikus családi életet élt a feleségével. Apám – többek között – megtanulta tőle, ha nem megy jól, ha bajban van a család, akkor is a jövőbe vetett reménnyel, Isten iránti hittel kell élni. Az 1919-es kommunizmus idején a család két-három hónapra kénytelen volt Svájcba menekülni, ahol nagyapám orvosként dolgozott. Amikor később megbetegedett, s a bécsi Löw-szanatóriumba került, erős lélekkel viselte a nagy fájdalmakkal járó testi szenvedést. Példát adott apámnak és valamennyi gyermekének, ha akár anyagilag, akár politikai szempontból vagy testi betegség miatt megpróbáltatás vár is valakire, mély keresztény hittel kell azt viselnie. A katolikus vallás, a hit mindig nagyon fontos volt családunkban. Ez annyira természetes, hogy külön nem is szoktunk beszélni róla. Ha nincs hit, akkor semmi nincs.”

A beszélgetés során egyszer csak előkerül a magyar múlt egyik súlyos mozzanata – s ma is érvényes tanulsága. „Édesapám 1936-ban feleségül vette Windisch-Grätz Mária Antóniát, az édesanyámat. Kezdetben nagy botrányt okozott ez a családban: egy Batthyány éppen egy WindischGrätz lányt vesz feleségül!”

Szép, boldog házasságban éltek, mosolyog Ádám. „Apám – s ebben nyilván közrejátszott mély vallásossága is – nem fogadta el a múlt rájuk nehezedő árnyékát. Édesanyám pedig Körmenden igazán jó magyar háziasszony lett.”

Windisch-Grätz Mária – minden politikai felhang nélkül – többször említette: ő olyan erős, mint az 1848–49-ből ismert dédapja, WindischGrätz tábornok. „Történelmi érdekesség, hogy Schwarzenberg, aki számomra az igazán negatív szerepet testesítette meg azokban az időkben, ugyancsak rokonságukhoz tartozik, lánya volt ugyanis Windisch-Grätz felesége.”

Karl Schwarzenberg – Antal említésében Karli – néhány évvel ezelőtt cseh külügyminiszter volt, s az elnökválasztáson azért bukott el, mert hat nappal a választások előtt fölemelte hangját az igazságtalan Beneš-dekrétumokkal szemben.

„Bármennyire tragikus volt is adott történelmi pillanatban a személyi szembenállás a Batthyányiak és a Windisch -Grätzek, valamint a Schwarzenbergek között, a későbbi nemzedékek felül tudtak emelkedni ezen. Keresztényi kifejezéssel: mindkét részről jelentkezett a megbocsátás gesztusa.”

Boldog László 1902-ben Köpcsényben huszonöt ágyas magánkórházat alapított, ahol kezdetben általános orvosként dolgozott. Később sebész-, 1906-ban pedig szemészorvosi képesítést szerzett. Kiváló szaktudásának és kedves, közvetlen magatartásának a híre mindenfelé elterjedt. Olyan sok beteg keresett nála gyógyulást, hogy a Magyar Államvasutak külön, úgynevezett kórházvonatot állított be számukra. Az első világháború idején mély emberségéről és nagy áldozatkészségéről tett tanúságot. Köpcsény hadbavonult körorvosa helyett – kórházi munkája mellett – önként vállalta a település és környéke orvosi ellátását.

Batthyány doktor soha nem méltatlankodott, ha éjnek idején a legmélyebb álmából verték fel. Nem húzódozott hóban, sárban kocsiba ülni, hogy elmenjen egy szülő anyához. A legegyszerűbb beteget is úgy vizsgálta és úgy kezelte, mintha főherceget kezelt volna.

Igaz emberségét bizonyítja az is, hogy az első világháború idején magánkórházát hadikórházzá alakította át. Amikor látta, hogy egyre több sebesült katona érkezik, kórházát emeletráépítéssel százhúsz ágyasra bővítette, hogy minden sebesültet be tudjon fogadni és gyógykezelésben részesíteni.

„Szüleim Körmenden éltek 1945-ig – folytatja Batthyány Ádám. – A körmendi kastélyba beszállásolt német parancsnok – aki egyébként igen rendes ember volt – anyámnak és a három gyermeknek felajánlott egy autót, amely elvitt minket Bécsbe, majd onnan vonattal utaztunk tovább Vorarlbergbe. Egy kis faházban éltünk, amelyet apám bérelt az azóta gyümölcslé-előállításáról ismertté vált Rauch családtól.

Apám az orosz front megérkezéséig a kastélyban maradt, utána sofőrjével – a köpcsényi Majk Ferdinánddal – együtt kerékpárral vágtak neki a határnak, majd minden lehetséges közlekedési eszközt igénybe véve jutottak el Schnifisbe, ahol egyesült a család.” Később a helybéli lelkipásztor, pater Russ az immár négygyermekesre bővült család rendelkezésére bocsátotta a plébánia emeleti részét.

Néhány év múlva – bár még a szovjet megszállási övezethez tartozott – a Bécs környéki, trauttmansdorffi birtokukra költöztek. „Ausztriában – nem úgy, mint Magyarországon – az oroszok nem kényszerítették ki a magántulajdon elvételét. Az amerikaiak – az orosz befolyás ellensúlyozására – létre akartak hozni a bécsivel szemben egy másik kormányt Salzburgban. Mindkét nagy párt, a szocialista és a néppárt egységesen ellenezte Ausztria megosztását, ami a későbbiekben talán Németországhoz hasonlóan a kettészakadáshoz vezetett volna.”

A trianoni békeszerződés után, mivel Köpcsény Ausztriához került, Batthyány-Stratt – mann László Magyarországra, Körmendre költözött. Itt a kastély egyik szárnyában ismét kórházat rendezett be, elsősorban szembetegek számára.

Ekkor már bel- és külföldön egyaránt az egyik legkiválóbb szemorvosnak tartották. Azt is tudták róla, a szegények orvosa akar lenni. Jöttek is hozzá nemcsak Körmendről, hanem messze vidékről is a legszegényebb néposztályokhoz tartozó emberek. Ingyen gyógyította őket. A kórházi kezelésért és ápolásért csupán azt kérte: imádkozzanak el érte egy miatyánkot. Természetes volt nála az is, hogy receptjeit ingyen válthatták be az optikusnál. Ennek ellenértékét minden hónapban egy összegben egyenlítette ki gazdasági hivatala. Rászoruló betegeit nemegyszer anyagi támogatásban is részesítette.

Ádám gróf édesapja 1956-ban Laci fiával visszatért Magyarországra, hogy segítsen a bajbajutottakon. Így került hozzájuk Ferenc nagybácsi, aki 1954-ben tért haza a szovjet Gulagról. „Néhány hétig nálunk élt Maléter Pál fia és Festetics Józsi, akik jó barátságban voltak egymással.”

Batthyány Ádám később Münchenben közgazdász diplomát szerzett, Németországban, Angliában és Ausztriában különböző bankoknál töltött be vezető állást. 1989-ben gyűjtést szervezett a romániai magyarok megsegítésére, majd Antall József miniszterelnök tanácsadója lett. „Szép idők voltak…” 1991-ben hivatalosan is abbahagyta bécsi működését, hazaköltözött. Antall József halála után otthagyta a politikát – „nem az én világom” –, majd brókercéget alapított, az üzleti életben ért el szép sikereket. Két kisebb gyermeke közül Boldizsár „a Thereziánumban tanul Bécsben, utána hazatér Magyarországra, Katalin egy évig ugyancsak Ausztriában élt, de az érettségit idehaza teszi le”. S megint csak szóba kerül Boldog László alakja.

Testi egészségük mellett törődött betegei lelki egészségével is. A műtétek alkalmával betegeivel együtt imádkozott azért, hogy Isten áldása kísérje munkáját. Gyakran kijelentette: ő csak a műtétet végzi, a gyógyulást Isten adja. Ő csupán eszköz Isten kezében. Búcsúzáskor minden betegének adott egy szentképet és egy füzetet, amelynek ez volt a címe: „Nyisd fel szemeidet, és láss!” Bízott abban, hogy a füzetben található tanítások és jó tanácsok révén betegeinek a lelki gyógyuláshoz is segítséget tud nyújtani.

Búcsúzóul valamiféle életösszegezésre kérem Batthyány Ádámot. Minden család nemzedékek tapasztalatát és a jövővel szembeni kötelezettséget hordozza. „Keresztények vagyunk – erről többet nem is kell mondanom. Bármi hibát követtem el az életben – és nyilván sok hibát, bűnt vétettem –, mégis legdöntőbb életemben a mi vallásunk. Családunk szimbóluma a pelikán, amely vérével táplálja kicsinyeit, ami azt jelenti: a gyermekeinknek élünk.”

Fotó: Elmer István