Ez a szórványmagyarság legnagyobb sorskérdése napjainkban. Ezért kell találkozásokat szervezni, ezért kell kezet nyújtani és fogni, ezért kell már iskolás korban kapcsolatokat építeni a szórványban élő magyar és az anyaországi fiatalok között. S a diákok kiválóra vizsgáztak. Nem csak azért, mert nyitottak voltak, nem csupán azért, mert közös munkával tisztították meg az erdélyi magyarigeni mészárlás 1848-as emlékművét, a régi temető sírköveit vagy Bod Péter sírját. Leginkább azért, mert szívükbe zárták a gyulafehérvári Böjte-gyermekeket. Befogadták őket, együtt énekeltek, együtt versengtek, együtt dolgoztak. Egyetlen hét, ami kőbe vésődött, s így nyomot hagyott – bennük odaát és bennünk itt, remélhetőleg hosszú időre. Talán egy életre.
Kárpáti Zoltánné iskolaigazgató
