Fotó: Lambert Attila
A bíboros magával vitte a szertartásra az esztergomi bazilikából Kőrösi Márk ereklyéjét, így az emlékmise résztvevői egyszerre róhatták le tiszteletüket az egykori esztergomi kanonok és két vértanútársa, Grodecz Menyhért, illetve Pongrácz István Nagyszombatban őrzött relikviája előtt.
Csendes az ünnepi nap kora délelőttje az utóbbi évtizedben csodálatos átalakulást megélt Nagyszombatban, amit a Felvidék Rómájának is neveznek. A városban egymás után újulnak meg a barokk épületek, köztük a Szent Miklós-székesegyház, az érseki palota és az orsolyita templom a gimnáziummal.
Mindenünnen habitusba öltözött papok, szerzetesek igyekeznek a Keresztelő Szent Jánosról nevezett templom felé. Erdő Pétert, Magyarország bíboros prímását várják Szlovákia hetedik legnagyobb városába, ahová Pázmány Péter 1616-ban a szeminárium vezetésére hívta meg Kőrösi Márkot. A horvát származású, Rómában tanult fiatal pap két évvel később esztergomi kanonok lett.
Nagyszombat ma történelmi esemény helyszíne. Első ízben van itt együtt a három kassai vértanú koponyaereklyéje. Grodecz Menyhért, Pongrácz István és Kőrösi Márk 1619. szeptember 7-én azért szenvedtek vértanúhalált, mert nem fogadták el a reformáció hitújításait, és kitartottak a katolikus hitük mellett.
Földi maradványaikat 1635-ben először a nagyszombati klarisszazárda templomába szállították, majd onnan a Szent Orsolya-rendi apácák templomába vitték át. Amikor a török elől 1543-ban Nagyszombatba menekített esztergomi érsekség, a levéltár és a kincstár az 1800-as években visszaköltözött Esztergomba, Kőrösi Márk relikviája is ide került. A kassai vértanúk halálának 400. évfordulója alkalmából tartott liturgián hosszú évszázadok után most először volt újra együtt a három szent koponyaereklyéje.
A szentmisére megtelik a római Il Gesù-templom mintájára épült Keresztelő Szent János-székesegyház. A korai barokk építészet e kiemelkedő alkotása felújítva, teljes pompájában fogadja az ünneplőket. Megragadja a tekintetet a hatalmas oltár, amely negyvenkét szobrával Európa legmagasabb főoltára.
A szentélyben a papság mellett kapnak helyet a pozsonyi szeminaristák, a Szent István, valamint a Szent György Lovagrend tagjai. Az oltárasztal előtt középen a három koponyaereklye. Mellettük a festmény, amely a három szentet ábrázolja. „Szlovák testvéreink évek óta dolgoznak a vértanúk arcának rekonstrukcióján. A mai antropológia a digitális eszközökkel megerősítve már képes arra, hogy a fennmaradt koponya alapján – kiváltképp akkor, ha a valaha élt emberről ábrázolás is fennmaradt –, élethű képet tudjon készíteni. E tudományos munka eredményét mutatja a festmény. A képen már összetalálkozott a három vértanú, s most fizikai valójukban is együtt tisztelhetjük őket” – tudjuk meg Erdő Péter bíborostól.
A szertartás kezdetén Orosch János nagyszombati érsek szlovákul és magyarul is köszöntötte a híveket, a Szlovákia és Magyarország különböző részeiből érkezett paptestvéreket, szerzeteseket és szeminaristákat. Külön üdvözölte Erdő Péter bíborost, Giacomo Guido Ottonello érseket, Szlovákia apostoli nunciusát, Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek-metropolitát, a szlovák püspöki konferencia elnökét, Viliam Judák nyitrai megyéspüspököt, valamint a politikai és a kulturális élet képviselőit.
„Kőrösi Márk horvát, Grodecz Menyhért lengyel, Pongrácz István pedig erdélyi származású volt. A három vértanú három nemzet sarja, de ugyanazt a hitet vallották, és a szentségekből erőt merítve vállalták a vértanúhalált. Tanúságtételük azt mutatja, hogy a Krisztusba vetett hit képes legyőzni a nemzetek közötti feszültséget, s a népeket egymás felé tudja fordítani, közösséggé formálni. Ezt a közösséget fejezik ki az ereklyék, melyeket Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása elhozott most Nagyszombatba, az isteni irgalom és az egység üzenetét közvetítve ezzel” – fogalmaz beszédében a nagyszombati érsek.
Az olvasmány szlovákul, a szentlecke magyarul hangzik el, az evangéliumot pedig mindkét nyelven meghallgathatja az ünneplő közösség. A magyar nyelven mondott szentbeszéd után Erdő Péter szlovákul is köszönti a vendéglátó főpapokat, és szlovákul is felolvassák a homíliát.
Szentbeszédét Erdő Péter azzal kezdi, hogy nemrég emlékeztünk meg a három kassai vértanú halálának 400. évfordulójáról. „Kőrösi Márk esztergomi kanonok koponyaereklyéjét ma elhoztam magammal ide, hogy a szentmise után vértanútársainak koponyájával együtt hordozhassuk a körmenetben. Tudni való, hogy amikor ez a kiváló vértanú az esztergomi kanonoki címet viselte, Esztergomban a török volt az úr, s az egyházmegye központja itt, Nagyszombatban működött. A múlt tehát olyan szoros köteléket teremt közöttünk, hogy önmagunkat sem tudjuk megérteni igazán, ha egymást nem ismerjük és szeretjük” – mondta a bíboros, majd így folytatta beszédét: „Amikor 1619 szeptemberében Kassán megölték a három katolikus papot, az emberek úgy gondolhatták, itt már soha többé nem lesz katolikus élet. Ám idén szeptemberben, amikor a kassai dómban koncelebrált misét mutattunk be a három szent tiszteletére, 22 püspök, mintegy 300 pap és sok ezer hívő ünnepelte együtt az Eucharisztiát egy olyan városban, amelynek a lakossága körülbelül 70 százalékban katolikus. Csodálatosak a gondviselés útjai, s valóban magvetés a vértanúk vére. De minden fejlődés ellenére látnunk kell az idők jeleit. Ma sem bízhatjuk el magunkat. Ma is minden igyekezetünkre szükség van, ha hűségesek akarunk maradni Krisztushoz. A sodródás helyett időt kell szánnunk az imádságra. Tudnunk kell az Oltáriszentség előtt mérlegre tenni mindennapi életünket, munkánkat, családunk helyzetét és minden feladatát. Így válhatunk mi is tükrökké, így sugározhatjuk szét a világban Krisztus világosságát, amely a keresztségben ragyogott fel számunkra. Az összeszedett imádság a hatékony, jó célra irányuló, áldott munka legfőbb erőforrása.”
Erdő Péter arról is beszélt, hogy a Krisztus-hívők már az ókorban, az első keresztényüldözések idején is tartottak ereklyés körmeneteket. „Különös tisztelettel vették körül a vértanúk földi maradványait. Milyen lehetett ez a könnyes ünneplés? Milyen lehetett ez a diadalmenetbe forduló gyászmenet? Talán el tudjuk képzelni ezt, ha olykor televíziós közvetítést látunk olyan közel-keleti áldozatok temetéséről, akiket a saját közösségük hősnek tekint. Az asszonyok jajongó és ünneplő kórusát halljuk, s azt látjuk, hogy a tömeg a feje fölé emelve viszi a hősök koporsóját. Egy ilyen körmenet alkalmával mi is átélhetjük a régi és a mai keresztények minden szenvedését. Egyúttal azonban győzelmi ünnepet is tartunk. A vértanúk már elnyerték a győzelmi koszorút. Példaképeink és közbenjáróink, akik segítenek, hogy átérezzük: mi, keresztények mindnyájan egyek vagyunk egymással és Krisztussal, s őt kell adnunk a világnak, mert a világnak Krisztus kell.”
A szentmise után felsorakoznak a körmenet résztvevői: legelöl az asszisztencia viszi a keresztet, mögötte a lovagrendek tagjai haladnak, aztán a fehér, majd az arany miseruhát viselő papok. Utánuk a fúvósok és a kórus következik, aztán a kanonokok. Szeminaristák viszik az ereklyéket, mögöttük a főpapság vonul, majd a népviseletbe öltözött hagyományőrzők és a szerzetesnővérek következnek, végül pedig a hívek hosszan kígyózó sora.
A körmenet imádkozva, énekelve halad a belvároson át. Időnként magyar szóra is felfigyelünk: Bacsfa-Szentantalról, Galántáról, Pozsonyból, Dunaszerdahelyről érkezett hívek fejezik ki örömüket, hogy itt lehetnek. Elhaladunk a jezsuita templom mellett, ahol Pongrácz István és Grodecz Menyhért ereklyéjét őrzik. Megállunk egy imára a Szentháromság-szobornál, a főtéren. Az orsolyita nővérek a rend által fenntartott gimnázium tetőteraszáról integetnek. Énekelve érkezünk vissza a katedrálishoz, ahol felhangzik a Te Deum.
Orosch János érsek hálaadó szavai után Erdő Péter így búcsúzik: „Átérzem, hogy mi itt mindannyian egyazon katolikus közösséghez tartozunk, és szükségünk van egymásra. Mindenki őriz egy-egy darabot a közös örökségből, tárgyi, lelki és szellemi értelemben. Most fizikai valójukban találkozhattak a szentek ereklyéi, hogy egyetlen látható egészet alkosson a közös örökség.” A liturgia a relikviák előtti tiszteletadással zárul.
Erdő Péter bíboros a szentmise után így osztja meg velünk az átélt élményt: „Megrendítő volt számomra ez az ünnep. Itt volt az alkalom arra, hogy egyesítsük a közös örökséget, és együtt mutassuk fel a világnak. Ezt tettük most ebben a szép ünneplésben: együtt imádkoztunk, énekeltünk, a templomban szlovák és magyar szó hangzott fel. Minden együttműködés, ami szlovák katolikus testvéreinkkel kialakul, a saját identitásunk és tanúságtételünk szempontjából is fontos. Szükségünk van egymásra: ez mindkét félre igaz. Amikor közösen lépünk fel, az erősíti a tanúságtételünket. Jó úton járunk.”
