„Szörnyü elbeszélni mi van ottan”

A Vénusz születése vagy A tavasz, a firenzei Uffizi Képtár e féltve őrzött kincsei sokak számára ismert festmények. Botticelli leghíresebb alkotásainak nőalakjai a földi boldogság, az életöröm megtestesítői. A nagy reneszánsz festő azonban nemcsak a mulandó élet szépségeit ábrázolta, hanem az életre és a halálra vonatkozó végső kérdésekkel is foglalkozott. Ahogyan azt Madách Az ember tragédiájában megfogalmazta: „Csak az a vég! – csak azt tudnám feledni!” Botticelli Dante Isteni színjátékának Pokol című első könyve alapján kereste a válaszokat a feltett kérdésekre.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház A művészet templomai című ismeretterjesztő sorozatában a reneszánsz egyik legismertebb alkotója, Sandro Botticelli (1445–1510) munkásságának egy kevéssé ismert részébe enged betekintést. A Dante pokla főcímet viselő dokumentumfilm olyan, mintha egy izgalmas krimit látnánk: nem éppen könnyű feladat kideríteni, hogy mi is történt úgy nagyjából ötszáz évvel ezelőtt Firenzében.
Vajon hogyan jött létre Botticellinek A Pokol térképe (Inferno) című, viszonylag nagyméretű, kézzel festett lapja, amely a pokol mélybugyrait ábrázolja, szintenként és körkörösen, mintha csak egy hatalmas spirál lenne? Hamar kiderül, hogy ez csupán egy rajz a sok közül. Feltevések szerint ugyanis a mester nagyjából százkét lapot készített illusztrációként Dante művéhez. Mára körülbelül nyolcvan-egynéhány darab maradt fenn, amelyeket a legkülönfélébb helyszíneken találhatunk meg, például a Vatikánban, Berlinben vagy korábban egy időben a Skót-alföldön.
Az oknyomozó filmből azt is megtudhatjuk, hol született Botticelli, milyenek voltak a körülmények akkortájt Firenzében, s hogyan is nézett ki és miként működött a XV. században a híres Ponte Vecchio hídja.
Titkosnak hitt, páncélajtókkal védett archívumokban őrzik a Vatikán dokumentumait, leveleit és értékes grafikai gyűjteményét. Innen hozták ki a Pokol térképét is a filmesek kedvéért. Egy nagy teljesítményű szkennerrel digitalizálták ezt a különleges grafikát, s ezáltal olyan részleteket is megnézhetünk rajta, amelyeket szabad szemmel alig láthatnánk. Az utóbbi évtizedben a vatikáni könyvtár munkatársai igyekeznek minél több könyvet, nyomatot, iratot digitalizálni és az érdeklődők rendelkezésére bocsátani, hallhatjuk a dokumentumfilmben a Vatikán egyik illetékesétől.
Több szálon fut a „cselekmény”, szép lassan bontakozik ki a történet. Részleteket láthatunk a Pokol térképéből. Erős nagyításban nézhetjük meg a sokszor csak nyolc-tíz milliméteres figurákat, a szenvedőket, a kárhozottakat és más bűnösöket, közben pedig Babits Mihály fordításában Dante szövegét hallhatjuk, illetve olvashatjuk a vásznon.
A dokumentumfilm készítői az utca emberét is megkérdezik, hogy mit gondol a pokolról. Hogyan vélekedik egy mai fiatal a túlvilágról, a sátánról?
Láthatjuk azt a firenzei helyszínt is, ahol Lorenzo di Pierfrancesco de Medici felkérte Botticellit Dante művének illusztrálására. A mester talán fel sem mérte, milyen óriási feladatot vállalt magára.
Lorenzo tulajdonképpen egy hatalmas képeskönyvet kért a Quattrocento egyik legnagyobb festőjétől. A filmből megtudhatjuk, hogy a munkán tíz évig dolgozott a mester, időnként megszakította a rajzolást, hogy más megbízásoknak is eleget tudjon tenni. 1480 és 1490 között munkálkodott ezen a művészettörténetben egyedül­álló művén, ahogyan manapság mondanánk, képregényén.
Botticelli fémpálcákkal rajzolt, először ezüstvesszővel vázolta fel a papírra a figuráit: embereket, ördögöket, szörnyeket, sárkányokat és magát az emberevő Lucifert is. Amikor elkészült a vázlatokkal, tollal átrajzolta azokat, véglegesítve a lapokat. A színes festést későbbre hagyta, és mint a filmben láthatjuk, végül csak néhány lapot festett meg teljesen, a grafikák többsége színezés nélkül maradt, valószínűleg idő hiányában.
Dante művében a Pokol egy fokozatosan szűkülő tölcsér. Bejárata Jeruzsálem mellett, a Golgota hegyénél található, alján, a Föld középpontjában jégbe fagyva ül Lucifer, szájaiban Júdással, Brutusszal és Cassiusszal. A Pokol legmélyebb pontjától felfelé lehet haladni a Purgatórium hegyének irányába.
Úgy látszik, a dokumentumfilmek új korszakához érkeztünk, hiszen az olasz, a német, vagy éppen a spanyol filmesek az átlagos néző számára nem éppen könnyen befogadható témákat dolgoznak fel mostanában. Ilyen alkotások voltak a nemrégiben vetített Bosch: A gyönyörök kertje, vagy a múlt hónapban a Pápai bazilikák című mozik is. Remek aláfestő zenével kísért, drámai hangvételű, elemző, kutató, az újabb felfedezéseket és összefüggéseket bemutató filmek ezek, s ugyanakkor a témában kevésbé járatos néző számára is élvezetes, közérthető alkotások.
Dante azt írja az Első ének A sötét erdőben című fejezetében: „Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz útat nem lelém. / Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan, / s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon: / már rágondolva reszketek legottan.”