Bolgár „pótreneszánsz”

A Nyakig a természetben olyan pompás pikareszk, hogy a műfaj nagymestere, Cervantes is megirigyelhetné. Ennek a remekműnek voltaképpen három főszereplője van: két, tudomány és sarlatánság közt ingázó, XVI. századi portugál orvos, az idősödő dr. Nicolas Monardes, és kritikátlanul buzgó famulusa, az ifjabb dr. da Silva – meg kettejük általános csodaszere, a DOHÁNY. Ezzel aztán kezelgetnek-kuruzsolnak mindent és mindenkit: kihajtják a gilisztákat II. Fülöp spanyol király fiából és örököséből, a későbbi III. Fülöpből, lelohasztják egy vízkóros asszony óriási hasát, s legalábbis igyekeznek megszüntetni egy szépséges, de rossz emésztése miatt büdös leheletű menyasszony szájának fertelmes kigőzöléseit, vagy éppen a járni már alig tudó Don Pedro kínzó sokízületi gyulladását… Egyedül a pestises betegek kezelését nem vállalják. De addig-addig gyógyítgatnak, hol Spanyolországban, hol Angliában, míg a kezelésen kívüli időpontokban is folyton cigarellót (szivarkát, őscigit!) szívó-fújó idősebbik orvos, kettejük közül az igazi „tubák-próféta” kezdi a végét járni, „hála” a rengeteg belélegzett dohányfüstnek. Ahogyan ez a két koma szépen belebukik egyetlen és egyedül üdvözítőnek hitt gyógymódjába , az bizony kegyetlenül emlékeztethet minket a XXI. század bizonyos, ugyancsak mindenhatónak kikiáltott gyógyászati divathóbortjaira. Az pedig csak természetes, hogy a kezelések és vándorlások élvezetes leírása mellé ráadásnak megkapjuk a dohányzási kultusz egyik kezdeményezője, Sir Walter Raleigh históriáját éppúgy, mint az „anti-tobacconist”, azaz megrögzött dohányzásellenes I. Jakab királyét!
Ha csak ennyi lenne Ruszkov könyve, már akkor bízvást számíthatna az olvasók tetszésére és érdeklődésére. De jóval többet kínál a „két doktor és az ő szent dohányuk” tematikánál. Izgalmas és eredeti gondolatokat a reneszánsz és a humanizmus lényegéről, találkozást a spanyolok bálványával, a rengeteg színdarabot és egy híres drámaírói értekezést termő Lope de Vegával, és eljutunk egy korabeli Hamlet-előadásra is, természetesen a Globe Színházba. S olykor, mintegy a kulisszák mögött, elhangzik egy-egy éles kijelentés az angolokról éppúgy, mint a bolgárokról. Meg a hamis Armada-vitorlákból varrott, busás hasznot hozó ingekről. A remek kultúrhistóriai csapongásnak csupán egyetlen gyenge pontját sikerült felfedeznem: Baltasar del Alcázar spanyol reneszánsz költő híresen cinikus szerelmes verse, a Canción (Dal), ezúttal Tres cosas, vagyis Három dolog címmel, sajnálatos módon csak prózában szerepel: „Három dologért rajong szívem: / A szép Inés, a füstölt sonka / s a törökparadicsom sajttal.” Kár, mert Nemes Nagy Ágnes költői „magyarítása” csupa hajlékonyság és játékosság, éppúgy, mint a spanyol eredeti: „Szívem belső hajlatán / három tárgy van dicsbe fonva: / szép Inésem, meg a sonka, / és a sajtos padlizsán.”
Ezt az apróságot kivéve a könyv minden sora – hogy megint Jakab királyt emlegessük – igazi Királyi ajándék, a szerzőtől és magyar tolmácsától, Krasztev Pétertől a reneszánsz és a humanizmus mezőin gyakran járóknak éppúgy, mint bárki ember fiának-lányának. Kedves ráadás, így, nőnap táján különösen, a szerző csúfondáros, de szeretetteljes okoskodása az asszonyi nemzetről, abszurd módon még olyan, nem éppen XVI. századi, hanem jóval későbbi operahősnőkről is, mint Carmen, Rosina és Doña Elvira.
Nagy Norbert borítóképe pedig – nyilvánvaló már első pillantásra – egy ironikus remeklés!