Szolidaritás a vészkorszakban

Az eseményen jelen volt Jozef Smej maribori segédpüspök, Konkoly István nyugalmazott főpásztor, Schweitzer József nyugalmazott főrabbi, Benny Sharoni Izrael budapesti nagykövetének első beosztottja, valamint számos közéleti személyiség. Kovács Sándor Magyarország történelmének egyik legtragikusabb napján, éppen 1945. március 19-én, a német megszállás napján lett a szombathelyi egyházmegye püspöke. A háború pokla, a zsidó származású szombathelyi polgárok meghurcolása majd deportálása, mind-mind olyan esemény volt, amely mellett a katolikus egyház nem mehetett el szó nélkül. A szimpóziumon Veres András megyés püspök szólt az egybegyűltekhez, felhívva a figyelmet a korszak rendhagyó körülményeire, s e vészterhes időszakban mind az egyház, mind az egyházmegye papjainak s kispapjainak helytállására, amely helytállás minden bizonnyal részben a püspök támogatásának volt köszönhető. Ezt követően Katona Attila történész, egyetemi docens mutatta be Szombathely és Magyarország akkori helyzetét, valamint az egyházmegye főpásztorának mozgásterét, lehetőségeit. Sill Aba Ferenc saját emlékeire és levéltári forrásokra támaszkodva tényszerűen szólt az egyházmegye azon tevékenységéről, amelyet a gettóban sínylődő zsidó származású keresztényekért végzett. A szimpóziumot Schweitzer József főrabbi szavai zárták, aki elmondta, hogy a közös szombathelyi megemlékezés az isteni tanítás megvalósulását és az emberi szolidaritás erősítését szolgálta, és hozzájárul a zsidók és keresztények közötti megbékéléshez. Mindezek fényében elmondható, hogy a szombathelyi egyházmegye és a város zsidó hitközsége közös holokauszt-megemlékezése biztos alapot nyújt a két egyház közti további párbeszéd lehetőségére, amely párbeszéd immáron Kovács Sándor személyében egy újabb kapoccsal, sarokponttal bővült.