Fotó: Lambert Attila
Szent Patrik napján a Könnyező Szűzanya búcsúja Győr és a Győri Egyházmegye meghatározó, bensőséges ünnepe. A búcsú nemcsak túlélte a XIX. századi kapitalizálódás liberális ideológiájának terjedését, a háborút és a kommunizmust, hanem meghatározó szerepet játszott a reformációt követő katolikus megújulásban, és a kegyképhez kötődő vallásgyakorlat minden korszakban megtartó erőnek bizonyult. A XIX. század elején Győrben jött létre az első élő rózsafüzér társulat, a búcsújárás hagyománya az egyházmegye nagy részre kiterjedt, a kegykép másolatai pedig egyre több városba jutottak el. A Szűzanyához kötődés meghatározta az emberek lelkületét, otthonaikban imádságos helyek jöttek létre, ahol szívesen gyűltek össze – tekint vissza az egyházmegye gazdag hagyományára Veres András püspök.
Idén hétvégére esett március tizenhetedike, a könnyezés napja, így háromnapos ünnepségsorozatot rendezett a Győri Egyházmegye. Szűzanya-köszöntő áhítatot tartottak, Canticum Mariae címmel hanglemez készült, A Könnyező Szűzanya tisztelete címmel tárlat nyílt a búcsúra, volt szentségimádás, éjszakai virrasztás, és szentmisét ajánlottak fel az elhunyt zarándokokért, valamint a zarándokok elhunyt hozzátartozóiért. Veres András meghívására találkozóra gyűltek össze az egyházmegyében szolgáló paptestvérek szülei, és a főpásztorral közösen azt a kérdést vizsgálták meg közelebbről, hogyan tudott részt venni Szűz Mária és Szent József Jézus küldetésének kiteljesedésében.
A szentmiséken, a papok zarándoklatán Varga László kaposvári megyéspüspök, a hívek zarándoklatán Böjte Csaba, a vasárnapi szentmisén pedig Fazakas Z. Márton OPraem csornai apát szólt a hívekhez. A liturgiákat át- meg átszőtte a búcsúk hagyományos Hozzád menekszünk, édes jó Anyánk dallama, kifejezve azt a meghitt, bensőséges kapcsolatot, amely a zarándokot a könnyező Szűzanyához fűzi.
A korábban már kacérkodón megmutatkozó tavasz ezen a hétvégén semmi jelét nem adta közeledésének. De a hűvös, szeles idő, a folyamatos esőzés sem tartotta távol a tömegeket az ünneptől. Mindegyik alkalomra zsúfolásig megtelt a székesegyház. Jöttek idős és még idősebb, nehezen mozgó emberek, középkorú házaspárok, egymásba karoló barátnők, családok kisebb és nagyobb gyerekekkel. A következőket mondta erről a nekiindulásról Író Sándor, a harmincas éveiben járó pap, Császár-Vérteskethely plébánosa, aki a papok zarándoklatára érkezett Győrbe: „Már gyerekként az járt a fejemben: Mi indítja útnak a beteg, idős embert, aki egyébként alig mozdul ki a négy fal közül, annyira fáj mindene? Mégis összeszedi az erejét, és eljön a búcsúra, holott otthon is meghallgatná a Szűzanya. Ám ő erőt gyűjt, és eljön.” Valóban, az emberek évről évre útra kelnek, hogy együtt ünnepeljenek, és hitükben megerősödve térjenek haza. Odatérdelnek a Szűzanya elé, az értük aggódó édesanya elé, együtt énekelnek, imádkoznak, virrasztanak. „Mi vezérli őket ide? Miért vonzzák ma is a zarándokokat kegyhelyeink? Aki eljön Máriához, az vendégségbe jön. Erőt vesz magán, és erőt kap az ittléttől. Nem úgy, hogy eljön, s máris nem is fáj a lába. A csodát a lelki gyógyulásban látom. Abban, hogy az ember el tudja fogadni a körülményeit, meglátja a rosszban a szépet, és más megvilágításba helyezi a problémáit. A négy fal között mindenki sokkal borúlátóbb, a láb is sokkal jobban tud fájni. Itt pedig az ember egy közösség részévé válik, és azt látja, mindenkinek van gondja, bánata, öröme, betegsége. Könnyebb a terhet viselni, ha megosztjuk egymással” –mondta Sándor atya.
Az ünnep feltöltődést jelent. A lelki útravalóról gondoskodtak a szentmisék szónokai. Varga László püspök arról a Máriáról beszélt, aki a fájdalmak anyjaként végigjárta Jézussal az utat, egészen a keresztig. Akkor is mellette maradt, amikor a tanítványok szétszéledtek, amikor Péter megtagadta a Mestert azon a fájdalmakkal teli éjszakán. Varga László rámutatott arra, hogy Mária megértett valami nagyon fontosat, s ezért tudott a végsőkig kitartani a gyermeke mellett. Az vált világossá számára, hogy Jézus nemcsak szavai, tettei és csodái által, hanem szenvedése, megtörtsége és gyengesége, kiszolgáltatottsága és kicsinysége, halála révén is életet ad nekünk. De mi, ahogyan akkor a tanítványok, tagadjuk a szenvedést. Félünk tőle, nem akarunk a vesztes oldalon állni, úgy szeretnénk élni, hogy az élet ne fájjon, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, amelyben szenvednünk kell. Mert azt gondoljuk, az erő világában sikeresnek, győztesnek, eredményesnek kell látszani önmagunk és mások előtt is. Ám hiába a menekülés, az emberre elkerülhetetlenül rátelepszik a vigasztalhatatlanság tudata, annak a szomorúsága, hogy senki sincs, aki törődne vele, aki segítene, aki igazán vele lenne bajaiban. A főpásztor arra a kérdésre is választ adott, hogy mit vétünk el, miként kellene élnünk az életünket. A kulcs a hit, „amely lehetővé teszi, hogy a jelen tökéletlenségeit a feltámadás és az örök élet tökéletességének fényében szemlélhessük. A hit, amely észrevéteti az emberrel, hogy veszteségeiben ott az igazi remény, Jézus Krisztus jelenléte bennünk. A vigasztalás minden helyzetben maga Jézus, aki azt kéri, hogy itt és most, ma, éppen ebben a veszteségben és szenvedésben merjünk hinni a jelenlétében és Isten irántunk való szeretetében, hogy új életet kaphassunk”.
Böjte Csaba Mária példáját felmutatva a szolgáló szeretet útjára hívta a jelenlevőket. Az egymásra való odafigyelésre, a jókedvvel és örömmel vállalt szolgálatra, mindannak a jónak az észrevételére, ami körülvesz bennünket. Feladatunk van – mutatott rá Böjte Csaba. „Lakjuk be templomainkat, hiszen Egyházunk elmondott imáinkkal tud megújulni.” Erre a szolgálatra szólított fel Csaba testvér, és azt kérte a hívektől, hogy felállással erősítsék meg vállalásukat, s rövid csendet tartva kérjék Isten áldását.
Itt, a vérrel verítékező Szűzanya kegyképe előtt érthetjük meg – idézte a Pápai Lajos nyugalmazott püspöktől kapott gondolatot Író Sándor –, hogy milyen rossz, amikor egy édesanya a gyereke miatt sír. Akár amiatt, mert nehéz az élete, akár amiatt, mert letért a helyes útról. „Uram, add, hogy értem ne kelljen sírnia. Legyen büszke rám, életemre, szolgálatomra, és örüljön velem együtt.”
