Alkalmassá tesz az Úr
Fotó: Bókay László

 

A menet elején négy-öt papnövendék halad a hatalmas, súlyos fakereszttel – akrobatikus mozdulatokkal teszik le a földre egy-egy stációnál. Ezzel a város utcáit átszelő keresztúttal kezdődött március 9-én, péntek délután a szombatig tartó országos kispaptalálkozó Szegeden.
Az alsóvárosi ferences plébánián gyülekeztek az ország kilenc szemináriumából érkező papnövendékek, akikhez a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye papnevelő intézetéből is csatlakozott egy kisebb küldöttség. A résztvevők már ekkor megtöltötték a Havas Boldogasszonynak szentelt templomot, pedig a görög­ka­tolikusok csak később, a keresztút közben érkeztek meg.
A 2010-es országos papi találkozó szentmiséje jutott eszembe, amelyet a papság évében rendeztek meg Esztergomban. Ott töltötték meg így a bazilikát a hazai és a határon túlról érkező magyar papok. Éppen a papság évében, a szemináriumok elöljáróinak ülésén fogalmazódott meg az is, hogy a kispapoknak évről évre legyen egy imádságos találkozási lehetőségük – világosít fel Blanckenstein Miklós, az esztergomi szeminárium rektora. Beer Miklós váci megyéspüspök, a papnevelés püspökkari gazdája javaslatára első alkalommal Mátraverebély-Szentkútra zarándokoltak a papnövendékek. Akkor még csak egynapos volt a találkozó: egy kicsivel a végcél előtt kiszálltak a buszokból a résztvevők, és gyalog tették meg a hátralevő utat, a kegyhelyen imádkoztak, együtt voltak, aztán hazamentek. A következő években is összegyűltek egy-egy zarándokhelyen. A szervezők azonban hamar felismerték, hogy ezeken az egynapos találkozókon a papnövendékek kevés időt tölthetnek együtt, így nem tudnak beszélgetni, ismerkedni. A kispaptalálkozó időtartama ezért másfél napra tolódott ki. Minden évben más-más szeminárium az esemény házigazdája.
Miközben Blanckenstein Miklóssal a találkozók kezdeteiről beszélgetünk, a menet többek között érinti a szegedi pályaudvart, az egészségházat és a Tisza-partot – láthatólag evangelizációs, missziós célokat is szolgál a keresztútjárás. Az egyik papnövendék oda is lép hozzám egy csodás éremmel a kezében, és arról érdeklődik, tudom-e, mi az. Amikor mondom, hogy igen, azt kérdezi, hordom-e mindennap, ahogyan a Szűzanya kéri, és mivel nemleges a válaszom, nekem adja az érmet. Az elöljárókkal együtt mintegy kétszáz fekete ruhás férfi alkotja a menetet, amely mindenkinek a figyelmét magára vonja. Még forgalomkorlátozásra is szükség van a keresztút miatt. A járókelők közül a bátrabbak egy-egy hátramaradó papnövendéktől meg is kérdezik, mi ez a felvonulás.
Szeged az ötödik helyszín, ahol „ott alvós” kispaptalálkozót szerveztek: az első napon a szegedi dómban végződő keresztút után közös vacsorán és ismerkedős esten vehet részt a százhetven papnövendék, majd a nap közös imádsággal zárul – ismerteti a programot Serfőző Levente főszervező, oktatási püspöki helynök. Szombaton a Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök által bemutatott kilenc órai szentmise a nap csúcspontja. Ezt követően három szabadon választható program keretében Szeged városával (a dómmal és környékével, az alsóvárosi ferences látogatóközponttal vagy a belváros nevezetességeivel) ismerkedhetnek meg a kispapok. Serfőző Levente szerint a papnövendékek együtt­léte erősíti, formálja a hivatást, és a jövő papi nemzedékének összetartozását.
Sok az Y és a Z generációhoz tartozó kispap – mondja a szemináriumi prefektus, aki egyben ifjúsági lelkész is. – Ennek vannak jó oldalai. Például ismerik és használják az új kommunikációs lehetőségeket, így új módon tudják megszólítani a fiatalokat. A gyorsaságuk a tanulmányaikban is gyümölcsöző lehet, és több nyelvet beszélnek. Ám az is igaz, hogy az ehhez a nemzedékhez tartozóknak sok mindent el kell magyarázni, ami az idősebbeknek még magától értetődő volt. Az emberi kapcsolatok, a közösségépítés, az időgazdálkodás, a határok meghúzása terén emberileg is nevelni szükséges őket, nem csupán papilag formálni. Sokakat arra is meg kell tanítani, hogy tudjanak csendben lenni, pihenni – mondja Serfőző Levente.
A szegedi elöljáró szerint nagyon fontos, hogy életszerű, gyakorlati nevelést nyújtsanak a növendékeknek a szemináriumok, és közösségi emberré formálják őket, hiszen papi szolgálatuk során is közösségeket kell majd létrehozniuk és fejleszteniük. Az is nagyon lényeges, hogy a kispapok megtanuljanak önmagukra tekinteni. Az önreflexióra nagy szükségük lesz papi életükben, és a hozzájuk fordulóknak is át kell tudniuk adni ezt a képességet.
A kispaptalálkozóhoz kapcsolódóan a szemináriumok elöljárói külön megbeszélést, tapasztalatcserét is tartanak. A mostani alkalommal ennek témája éppen az, hogy miként lehet minél több gyakorlati tudnivalót becsempészni a papképzésbe. Szegeden például az idei évtől heti másfél-két órában egy olyan kurzust is tartanak a papnövendékeknek, amely a segítő beszélgetéshez, az időgazdálkodáshoz és a közösségteremtéshez ad gyakorlati támpontokat. Róma tavaly adta ki a papképzésre vonatkozó alapelveit, és valamennyi püspöki karnak el kell készítenie a maga adaptációját – tájékoztat Blanckenstein Miklós. – Jelenleg folynak az ehhez kapcsolódó felmérések. Ezek is azt mutatják, hogy a növendékek életkora szempontjából jelentős változás következett be az utóbbi időben. Nagyon nagy a szórás, jó néhány jelentkezőnek már van diplomája, többen munkatapasztalatra is szert tettek. Az azonos évfolyamba járók között akár húsz év is lehet a korkülönbség. Jelentős a növendékek közötti különbség abból a szempontból is, hogy milyen közegből érkeznek a szemináriumba: van-e mögöttük hívő családi háttér, egyházi iskola, vagy sem. Sokan bizonytalanok még a hivatásukat illetően, körülbelül a kispapok kétharmada jut el a szentelésig. E tekintetben nincs különbség a fiatalabbak és az idősebbek között – teszi hozzá a rektor.
A mintegy százhetven egybegyűlt növendék közül az egyik legfiatalabb Aleksza János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye kispapja, aki közvetlenül szegedi középiskolai tanulmányai után jelentkezett a szemináriumba. Hatodik osztályos korában kezdte foglalkoztatni a papság gondolata – mondja. Édesapja és plébánosa társaságában 2011-ben Rómában járt II. János Pál pápa boldoggá avatásán. Amikor hazatért, egy nála egy évvel fiatalabb lány azt kérdezte tőle az iskolában, hogy akkor most pap lesz-e. Ekkor merült fel benne először a papi szolgálat lehetősége. Tizenegyedik osztályban még gondolkozott azon, hogy hittan–történelem szakos tanárnak jelentkezzen-e, de 2017 húsvétján végleg megfogalmazódott benne, hogy pap szeretne lenni.
Aleksza János a szemináriumi képzés legfontosabb céljának a papi lelkület kialakítását tartja. Nagyon hasonlóan gondolkodik erről a Jánosnál jóval idősebb György Csaba, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kispapja is, aki az imádságra, az imádságos lelkületre nevelés fontosságát hangsúlyozza. Ő Erdélyben született, és már lediplomázott, jelenleg egyéni tanrend szerint jár a budapesti Központi Szemináriumba, a bibliai nyelvekkel kapcsolatos tudását szeretné elmélyíteni.
György Csaba katolikus családban nőtt fel, mindennapos volt náluk a templomba járás, de ahhoz, hogy jelentkezzen a szemináriumba, életfordulatra volt szüksége. „Isten mindig hívott, de én kiálltam az útjából. Ám ő nem az alkalmasakat hívja meg, hanem az alkalmatlanokat teszi alkalmassá” – utalt a kispapok idei keresztútjának egyik fő gondolatára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.