„Szívem ujjong megváltó Istenemben”

Fotó: Borsodi Henrietta

 

Hosszú készület előzi meg évről évre az osli búcsút. A Hanság szívében található kis falu díszbe öltözik, a kegytemplomban őrzött mosolygó Mária-arccal együtt derűsen fogadja az érkezőket. Gyerekek és lovasok várják és üdvözlik a zarándokokat, valamint a szabadtéri ünnepi szentmise bemutatására meghívott püspököt a falu határában.
A zarándokok a szentmise előtt a templomba térnek a Szűzanyát köszönteni és a megtett út fáradtságát eléje téve megpihenni, vigaszt és közbenjárást kérni. Föltekintve az oltárra azt a titokzatos, tündöklő mosolyt fürkészik, melyet ismeretlen művész álmodott a Szűz arcára, több mint négyszáz évvel ezelőtt. Hosszú, kitartó ének hangzik, az újra és újra visszatérő, esdeklő refrénnel: „Téged jöttünk köszönteni / Osli szép Szűz Mária / Hallgasd meg hő imádságunk / Rábaköz védasszonya.”
Szabadtéren ünnepeljük a szentmisét, a templom melletti Kálváriában. A harang hívó szavára a Mária dicséretére szólító ének felel. Sokan vagyunk: sokan kinn, az oltár körül, a tűző napon, de tele a templom és a Kálvária körül is mindenfelé ünneplőbe öltözött emberek állnak a fák alatt. Szaradics József plébános köszönti Veres András püspököt, majd felidézi a kegyhely és a kegyszobor történetét.
A Jelenések könyvéből vett olvasmány hatalmas vízió Isten erejéről, a jó győzelméről a rossz fölött. A nagy, vörös sárkány el akarja nyelni az áldott állapotban lévő, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozó asszony gyermekét, de nem teheti, mert a gyermeket elragadják, és Isten trónja elé teszik. Az asszony pedig, kinek öltözete a nap, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból álló korona, a pusztába menekül, ahol az Úr helyet készített számára.
Mária hálaénekét, a Magnificatot halljuk az evangéliumban. Mi más is hangozhatna el a Mosolygó Madonnát köszöntő ünnepen, mint ez a csupa líra, csupa szépség imádság? Az ujjongó szív éneke, mely az irgalmas Isten dicséretét zengi.
A szónok, a győri főpásztor ehhez kapcsolódik szentbeszédében, az örömről és a szív békéjéről tanít. Arra buzdít, hogy Krisztus követésében a Szűzanya legyen a példaképünk, és akkor ugyanaz lesz az osztályrészünk, mint neki: a mennyei boldogság.
Vajon miért ábrázolta a művész a XVII. század hajnalán mosollyal az arcán a Szűzanyát? Vajon mit akart üzenni ezzel? – töpreng a püspök. – Mária életében, bár szenvedéssel és fájdalommal teli élet volt az övé is, mégis beteljesedett az öröm: hiszen állandóan Isten jelenlétében és Isten szemlélésében élt. Ez pedig nem más, mint a belső béke, a belső mosoly és öröm forrása. Ezt üzeni ez az ismeretlen művész, évszázadok távlatából, és alkotását ma is csodálhatjuk, szemlélhetjük. Kövessük Mária példáját, aki rá tudott hagyatkozni Istenre a legnehezebb időben is, és vigasztalást, békét, örömet kapott az Úrtól.
Veres András az öröm további forrásairól is beszél. Ha megtanuljuk észrevenni a felmérhetetlen szépséget a teremtett világban, a béke lesz az osztályrészünk; a másokért való élet, a jótettek, a részvét, a szolidaritás ugyanúgy az állandó, csendes öröm biztosítékai, mint a szentgyónáshoz járulás, hiszen a bűnbánatban megtisztult lélek jutalma is a béke és az öröm.
Isten nélkül nincs öröm és nincs béke. Erre tanít minket a Szűzanya. Az öröm hordozóinak kell lennünk – nyomatékosítja a püspök, és Vörösmarty Mihályt idézi: „Mi az, mi embert boldoggá tehetne? / Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, / A telhetetlen elmerülhet benne, / S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.”
Belülről fakadó öröm kell, így építhetjük Isten országát itt a földön, így ébreszthetjük föl mások szívében is az örömet. Isten szeretete hírnökeinek kell lennünk, így lehetünk az öröm és a béke tanúi – hangzik el még egyszer, majd Szent II. János Pál pápának a mosolyról írott egyszerű szavaival búcsúzik a szónok.
A szentmisét, melyen a kapuvári Szent Anna-templom szkólája végzett zenei szolgálatot, körmenet követi, Máriát dicsérő énekek hosszú sorával. A búcsú az osli népvesperás eléneklésével ér véget délután a kegytemplomban.

***

Osli, ez az északnyugat-magyarországi kistelepülés évszázadok óta híres búcsújáróhely. Különleges kegyszobrának története a XVII. századba, Esterházy Pál nádorhoz vezet vissza. Ő adományozta a falu általa újjáépített templomának féltve őrzött kincsét.
„A’mely Kép pedig az Oltáron vagyon, aztatt Kis-marton Várábúl vitettem oda, Isten, ’s a’ Bóldogságos Szűz tisztességére, a’ Keresztény híveknek pedig lelki vígasztalására: mely faragtatott a’ mint reá van írva, az Ezer hatszáz negyedik Esztendőben.”
A szobor hátán olvasható latin felirat tanúsága szerint: A Szűz Istenanyjának ezen képét a hívek vigasztalására Kismarton várából ide Osliba hozta a felajánló Estorás Pál mint ugyanazon szent szűznek legalázatosabb szolgája az 1690. esztendőben.
A hársfából faragott, festett és öltöztetett, 77,5 cm magas szobor ismeretlen művész alkotása. Álló Boldogasszony, jobb karján az áldást osztó gyermek Jézussal. Kedves arckifejezése miatt nevezik Mosolygó Szűzanyának.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .