Színesben látni

Így lapoztam bele és hajoltam egyre közelebb a hajdani kötelező olvasmány fölé. Szégyen ide, szégyen oda, az egykor éppen csak elkezdett, majd néhány oldal után félredobott könyv majdnem húsz esztendeig várta, hogy újra felnyissam. Mentegethetném magam, miszerint tízévesen az embert nem érdeklik hosszú tájleírások, fiús kalandok, és egy vidéki lánynak a benne leírt világ sem csodaszám. Ám abban is lehet némi igazság, amely szerint a könyvek élik titkos életüket, s a velük való találkozás idejében és módjában van egyfajta rend, amelyet gyakran nem mi igazítunk. Így találkoztam végre Tutajossal, Bütyökkel és Matula bácsival. Téli esték lámpavilágánál merültem alá egy olyan világba, amely tiszta és világos törvények szerint működik. Amelyben vízzel, széllel, jégesővel úgy találkozik az ember, mintha nemcsak a gyerekkor vidékein, de mintha ősi, paradicsomi tájban járna. Ahol érdemes felnőtté válni, embernek lenni. Egyszerűen lenni. Ahol „a nyár estefelé megcsendesedik és a hajnalok ködöt szülnek, ami nem oszlik szét a nap első érintésétől; a folyó olyan lassan mozog, hogy folyását látni sem lehet, a szél csak ritkán lendül munkára, akkor is röviden végez és hamarosan elfekszik valahol a nádas mélyén. A víz színe megmondja a mélységet, az árnyék az időt, a hang a távolságot. És az ember érzékeny lesz minden változásra, de már nem ideges, mert felveszi a táj tempós alkalmazkodását minden változáshoz.” Negyven esztendeje hunyt el a Tüskevár és számos, méltán népszerű regény szerzője, lapunk egykori munkatársa, Fekete István. Legtöbb könyve az ember és természet viszonyáról, a teremtett világ iránt érzett mély alázatról is tiszteletről szól. Arról a tarka világról, amelyet még a fekete-fehérben készült Tüskevár film is meg tudott jeleníteni. Hiszen a Tutajost játszó, azóta már rendezőként is ismert Seregi Zoltán így emlékezett egy közönségtalálkozóra: „Sajnálkoztam, mert a sorozatot nem színesben forgatták – mire a jelenlévők közül egy kisgyerek megszólalt: Én, ha nézem, színesben látom.” S felnőttként olvasni vagy újraolvasni Fekete István könyveit csakugyan olyan, mint újra megtanulni színesben látni.