Fotó: Bara Szilvia
Három, egyként fontos Lakatos Menyhért-mű, a Füstös képek, az Akik élni akartak és a címadó Csandra szekere nyomán született meg Vitézy László filmballadája. A húsvéti bemutató azért illik igazán ehhez a nagy ívű alkotáshoz, mert így a legnagyobb magyar balladaköltő, Arany János bicentenáriumának évében kerülhet a közönség elé, fokozva – remélem naivan – az e sokszor méltatlanul mellőzött költői műfaj iránti érdeklődést. A Csandra szekere a rendezőre jellemző hűséggel és következetességgel kapcsolódik a művész előző filmjéhez, a Sinka Istvánt a XXI. század színpadára szólító A fekete bojtárhoz. Részben annak révén, hogy 1926-ban, amikor minden idők legnagyobb cigány írója, a mágikus realizmus varázslatos művelője Vésztőn a világra jött, már hatodik esztendeje élt ugyanezen a településen az ugyancsak a megalázottak és megszomorítottak világához tartozó, bojtárból lett poéta. A két filmet összeköti továbbá az is, hogy a főszereplő mindkettőben ugyanaz a nagy tehetségű, Erdélyből, a Székelyföldről származó színész, Adorjáni Bálint.
Lakatos Menyhért, aki 1985-ben vállalkozott arra, hogy az ugyancsak az ő írásaiból komponált Mihályfy Sándor-film, az Átok és szerelem forgatókönyvírója legyen, bizonyára nagyon megszerette volna e téma és e „nyitány” elmélyültebb változatát. Az egykori, régi „Lakatos-moziban” is helyet kapott a cigány férj-parasztasszony feleség és a „sárgahajú/kenderhajú” vetélytársát megátkozó, gyönyörű cigánylány tragikus szerelme (Vitézy filmjében Adorjáni Bálint, Tenki Réka és a vadmacska szépségű és erejű, parázsló termperamentumú Danis Lídia szavakkal vissza sem adható, mert a nézőket elsősorban az arcok és a szemek beszédességével megszólító hármasa!), de a cigánysors számtalan további konfliktusa is.
Naftali, a főszereplő, sok vonásában Lakatos Menyhért vívódásait és életútjának bizonyos fordulóit idézi fel. Cigánytelep – vagy falu? Vályogputri – vagy téglaház? Diploma vagy írástudatlanság? Asszimiláció vagy ősi életforma, ha kell, az utolsó vérig…
A három főszereplő szerelmi drámája mellett helyet kap a filmben egy erősen önéletrajzi ihletésű, az előbbihez képest teljesen realista vonalvezetésű szál is, amelynek nyomán eszünkbe juthat, hogy Lakatos Menyhért öt esztendeig, 1964 és 1969 között vállalta egy cigány munkásokat foglalkoztató téglagyár vezetését, azért, hogy a vele egy vérből valók „társadalomba simulását” elősegítse. Ahogy ezeket a hol érzelmi, hol egzisztenciális küzdelmeket ábrázoló epizódokat nézzük, eszünkbe juthatnak Onagy Zoltán szavai Lakatos írásművészetéről: „Soha nem olvastam hozzájuk hasonló, szociografikus, mégis tárgyszerűségében is mesebeli elbeszéléseket.”
A mesebeli vonulathoz tartozik a cigány folklór és hagyományvilág ábrázolása is. Itt ki kell emelnünk a Mámit alakító Lázár Kati ősasszonyi jelenlétét, s a Naftali apját és egyben a narrátort játszó Székely B. Miklóst, aki Vitézy László minden filmjében hiteles, szép tempójú krónikása a történéseknek. A Csandra szekerén belül szinte külön film a filmben Naftali keresztapja, Bangó halála, elsiratása, temetése és hazajáró lélekké változása. A siratás és a temetés jelenetei, a halott kezébe csúsztatott bankjegy-, s a koporsójára szórt aprópénz-útravalóval, szoros rokonságot mutat az ugyanezt a témát, a cigányság gyászrítusait gyakran ábrázoló művészfotókkal.
Ugyanígy ráadásfilmnek érezhetjük a fordítva, mert parasztemberből cigánnyá asszimilálódott, a telepre beházasodott Patkós Mihály különös históriáját, aki Reviczky Gábor alakítása révén, idült alkoholizmusa és még idültebb naplopása ellenére belopja magát a szívünkbe. Először abban a humoros jelenetben, amikor fájós fogát a tanítói végzettségű Naftalival húzatja ki, másodszor pedig akkor, amikor minden maradék erejével a téglagyártás mellé áll. Nagyon szép és finom rendezői elgondolás az is, hogy Patkósnak az út menti Szent Kristóf-kép előtt elmondott rövid imádsága, és a beteg unokának mesélő Mámi megnyugtató hangja – filmkezdésként és befejezésként – harmonikusan keretbe foglalja, s így egyértelműen a remény útjára tereli a filmnézők gondolatait.
Érdekes, tanulságos és megható mondatok hangzottak el a Csandra szekere werkfilmjében, a legfontosabb éppen a rendező szájából, a cigányságra vonatkozóan: „Szerintem igazi magyarok.” Arra is komoly esély van most, hogy e mondat igazi jelentését ne csak mi ismerjük meg, hiszen New Yorkban, a New
Europe Booksnál, szerencsés időzítéssel, éppen 2016 októberében jelent meg Lakatos Menyhért egykori, áttörő sikert hozó debütáló könyve, a Füstös képek, az Amerika-szerte komoly érdeklődést kiváltó The Colour of Smoke, Ann Major fordításában. Nyilván nem lenne akadálya annak, hogy több Lakatos-portréfilmhez hasonlóan ez a művészetét és övéinek sorsát, mesélő és zenei tehetségét közkinccsé tévő játékfilm ugyancsak eljusson a nagyvilágba, lehetőleg angol szinkronnal, de legalábbis feliratozva! Vitézy László és Sz. Szabó István forgatókönyve, Pap Ferenc és Markert Károly operatőri munkája, a Nyírvasvári Kék Láng együttes, ifj. Farkas Sándor és Oláh Géza muzsikája, s elsősorban a rendező és színészei teljes odaadása megérdemlik a széles körű figyelmet. Remélni merjük azt is, hogy az ország cigány közösségei, egyházi és nem egyházi szakkollégiumai felfigyelnek rá, most, az asszimiláció egy jóval későbbi, de nem kevésbé érzékeny, s gyakran még mindig fájdalmas szakaszában. Amikor, hála Istennek, sok Naftalink, egykori putrilakó ősöktől származó, kiváló diplomásunk, művészünk van már, de országunk közgondolkodásából az előítélet, a halk vagy harsány elkülönülési igény még mindig nem tűnt el. A filmet április 8-án 21 óra 10 perctől a Duna TV-n, április 9-én 21 órától az M5-ös csatornán láthatják az érdeklődők.
