Az első napon (amikor az Institut Français partnere a Pázmány) Marion kutatásainak legfontosabb kérdéseit vizsgálják olyan világhírű szakértők, mint Vető Miklós, aki Marion istenfelfogásáról tart előadást. Szombaton a francia intézet, a Lengyel Intézet és a Román Kulturális Intézet összefogásában a világhírű posztmodern francia filozófus hatását méltatják a közép-európai térségben. A Teológia, filozófia, Descartes című szimpóziumot maga a francia akadémikus nyitja meg Piliscsabán, a Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Pázmány-termében. Az 1946-os születésű Jean-Luc Marion a XXI. század eleji francia katolikus gondolkodás vezéralakja Jacques Derrida tanítványaként vált ismertté. A patrisztikus vagy misztikus teológiában, a fenomenológiában és a modern filozófiában egyaránt jártas gondolkodó a posztmodern egyik legfontosabb értelmezője. Marion a modern korra jellemző racionalizmus alapítójának, René Descartes-nak a munkáját is számos műben elemezte, de foglalkozott Heideggerrel és Edmund Husserllel is. E munkái ellenére főképpen azok a művei alapozták meg hírnevét, amelyek a szeretet fogalmát, az ajándékozást, vagy más jelenségeket boncolgattak. Legismertebb munkája az Isten a lét nélkül címet viseli, mely a modern kor bálványimádásának elemzése. Bírálói gyakran vetik szemére, hogy munkái közelebb állnak a teológia, mint a filozófia területeihez. Kétségtelen, hogy Jean Daniélou, Henri de Lubac és Hans Urs von Balthasar nagy hatással voltak a tanulmányait a nanterre-i egyetemen, majd a Sorbonne-on végző fiatal filozófusra. Marion 1980-ban a poitiers-i egyetemen kezdett tanítani, majd alma matere filozófiai intézetének vezetője lett. Innen 1996-ban került át a Sorbonne filozófiai intézetének vezetői székébe, ahol a mai napig is irányítja az intézeti kutatásokat és az oktatást. Jean-Luc Marion egyben a chicagói egyetem vallásfilozófiai professzora is. A kétgyermekes filozófust a Francia Akadémia 2008. november 6-án Lustiger bíboros megüresedett székére választotta meg akadémikusnak. Talán nem véletlen, hogy a francia Descartes egyik legfontosabb bírálója szintén egy francia filozófus, aki az egyik legelemibb érzésről, a szeretetről szólván így fogalmaz: „Úgy élünk a szeretettel, mintha tudnánk, mi is volna az. Ám mihelyst megpróbáljuk definiálni, vagy legalábbis koncepciózusan közelíteni hozzá: eltávolodik tőlünk.” Létünk legfontosabb bizonyítéka nem az, hogy gondolkodunk, hanem hogy szeretünk. Szeretünk, tehát vagyunk.
BM
