„Még gyermek voltam” – idézhetjük az apostolt. A folytatás így következik: felnőtt lettem, az élet övezett fel, menni kell, ahová eddig nem akartam. Imádságuk vezetett, vezet: Isten akkor is, ha nem gondolunk rá. „Éggel a szívükben” járták, járják a mindennapokat megannyi, önmagukkal vívott küzdelmek, felejtések ellenére.
Sokat változott a világ, hivatások értéke megcsorbult, a bizonytalanságok nem kímélik olykor a legjobb elhatározásokat sem. Nemzedéki gond? Az is, de főleg a súlyos terheké, amelyek rákövesedtek a lélekre. Ki oldja fel a szorongattatásokat?
A keresztény azt mondja: „Isten a szeretet örök Döntése.” Ez magaslik ki kócos szó-erdők közepéből, ez adhat legbiztosabb választ. Adhat, de kérni kell. Az anyák tudnak kérni anyaságuk ösztönével-hitével, mivel nincs köztük olyan, aki egy idő múlva ne érezné, mit mulasztott el – egy könnyebb életért.
Az anyákat egyszer visszavárják az otthagyottak is, mivel osztoztak velük az éggel, a magaslatokkal, ahová az ember a lét jogán tartozik.
Csanád Béla, a lassan elfelejtett pap költő írja az édesanyjáról: „százszoros öröm / úgy maradni szegénynek, / hogy mindig adjon is / az ember életet, / kalácsot, kenyeret…” Az anyai hivatás ez, s jöjjön bármilyen idő, kor, az marad.
Hátizsákkal lép ki a kapun feleségem: a nagymama. Gyönyörűség látni, amint virágos fák közt indul gyermekeinkhez, unokáinkhoz. És hányan indulnak vele – távoli tájakon. Így igazolódik az isteni szeretet döntése, így adódik össze a megmérhetetlen szeretet-energia, amely a földet föltartóztathatatlan lendülettel viszi a végső Pont felé.
Ha látod, Teremtő,
hogy az anyák választottjaid,
küldd el angyalodat
a titkos szóval, amelyre
a válaszuk igen legyen.
Kegyelem ez, kegyelem,
s Te nem szűkölködsz
ajándékaid megadásában
Erősítsd meg szívüket
minden ellenfeszülő erők
leküzdésére, ne legyen más
a döntésük, mint szereteted
legszebbike: az Élet.
